Közlekedés vakon több gyerekkel

Félt már valaki attól Budapesten közlekedve, hogy esetleg a kicsi gyerekeit elsodorhatja a tömeg? Bevallom, egy ici-picit tartok ettől, de azért annyira nem, hogy ne merjek ismét nekivágni a nagy városnak, ma éppen két gyerekkel. Ilyet még nem csináltam, de úgy érzem, hogy hárman meg tudjuk oldani a helyzetet. A hozzászólásokban majd megírom a tapasztalataimat, hogy kiktől és hogyan kaptunk segítséget, ténylleg mennyire kellett és hogy milyen akadályok jöttek, mert ezt előre még én sem tudom megírni. S hogy hová megyünk?

 

Egy rendkívül izgalmasnak igérkező programra. Gyerekeknek a legkülönfélébb játékok és meseolvasás. Mi ebben az érdekes? Az, hogy a közreműködők a Siketvakok problémáit, élethelyzetét szeretnék szemléltetni játékos formában a gyerekekkel, felnőttekkel. Én is csak azért tudok elmenni, mert tegnap kiderült, hogy egy kedves levelezőtársam szeretné elvinni a családját oda. Még sosem találkoztam vele, de ma ez is megtörténik, annyi éves levelezőlistás ismeretség után. Egyedül nem találnék el a helyszínre és a metrónál majd találkozunk. Addig el tudunk jutni. Tehát ez a nap duplán izgalmas lesz. Egy konkrét dolog azért van, az a baj, hogy nem tudom a két gyerek kezét fogni egyszerre, tehát ők egymás kezét kell, hogy fogják, mert a másik kezemben a bot lesz. Ügyesek és nagyok, úgy érzem, hogy megbízhatok bennük, hogy erősen tudják majd egymást fogni, hogy el ne sodorja őket a tömeg egymástól. Szerencsére csak rövid ideig kell majd egyedül így közlekednem velük, hosszabb útra nem vállalkoznék, pl. hogy az egész várost végigcsalingázzuk. Itt felszállunk a helyközi járatra, az Örsön le, majd metróba be. A régi Moszkván ki, mozgólépcsőn fel és ott már várnak minket a tervek szerint. Remélem, hogy minden rendben lesz.

 

Alább bemásolom a mai napi programot, ami egész nap lesz és minden kedves szülőnek ajánlom, aki úgy érzi, hogy egy kis szociális érzékenység nem árthat a gyerekének és még jót is mulathatnak közben. Ne gondoljon senki arra, hogy bármiféle nyomasztó élmény várna azokra, akik elmennek, inkább azt mondanám, hogy aki el fog oda látogatni, mégérzékenyebbé válhat mások iránt. A mai világban különösen is fontos, hogy minél többen összefogjunk, ha nehézség van és kitartsunk a saját környezetünk mellett. Sose lehet tudni, hogy bizonyos gyakorlati tudás, tapasztalat mikor jöhet jól. Elég, ha csak idősödő embertársainkra gondolunk, szüleinkre, rokonainkra, akik már sokszor nehezen hallanak, romlik a látásuk. Sok esetben a siketvakság nem teljes mértékben jön elő, hanem általában, ha fiatalabb korban történik, akkor ez egy genetikai rendellenesség következménye, ami által folyamatosan romlik egy illető látása és hallása. Érdemes megtudni, hogy milyen segítség lehet igazán jó segítség, s mi az, ami egyáltalán nem használ a legjobb szándék ellenére sem. Biztos, hogy ez is kiderülhet mindenki számára, aki ma ott lesz. Mi a kezdésre érkezünk, ha semmi nem hátráltat és biztosan ott töltjük a délelőttöt. Íme akkor a program:

 

Siketvakok Nemzetközi Napja

Időpont: Június 27. 10.00-18.00
Helyszín: Millenáris Park
              /1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20./

Programok:
Angi mesekuckója (Gáspárné Angéla tagunk Braille-olvasással mesét mond
a gyermekeknek)

Érzékenyítési bemutatók (a siketvak állapot átélése, akadályok
megtapasztalása, kommunikációs módszerek és eszközök kipróbálása)

Jelnyelv tanítása kicsiknek és nagyoknak

Játékos érzékenyítés gyerekeknek – akadályverseny keretében: játékos
feladatok révén kommunikációs módszerek megismerése (jelnyelv, Lorm-
és Braille-ábécé), a siketvak állapot megtapasztalása

Adaptált játéksarok (“vakos” játékok tagoknak és érdeklődőknek
egyaránt)