A Never Give Up gospel kórus próbáinak élményei 9. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Családi kör
Már tegnap alig vártam, hogy elkezdjünk énekelni. Otthon az éneklés mellett kifejezetten a mozgásra koncentráltam. Egyszerűen el akartam felejteni az összes olyan nyavajámat, ami gátol engem abban, hogy átengedjem a dal lelkét a fizikai testemen keresztül. Szombaton vendégeink voltak. Nekik mutattam, hogy mit fogunk énekelni. Aztán kiderült, hogy az az anyuka, aki nálunk volt, ezeket a dalokat hallgatja a telefonján, mert több olyan is van, ami más feldolgozásban már megtalálható az interneten. Gyorsan meg is kérdeztem, hogy hol lelhetem meg én is azokat, mert annyira magával ragadott a dalokból áradó öröm, erő, lendület. Szombat este nálunk igazi buli kerekedett, táncolt az egész család, pedig már a vendégek elmentek. Igen, kellett ez az áttörés. Amikor a dal már nem csak az enyém. Nem csak én lebegek húsz centivel a föld felett, amíg a többiek otthon nem tudják, hogy mi van. Jó volt megélnem, hogy átterjedt az a felszabadultság, ami akkor van, ha énekelek. Bár azért a gyerekek egyike, másika már külön-külön eddig is táncikáltak körülöttem. A három éves Szilvike akkor a legédesebb, amikor kedves kis hangján már a szöveget énekli velem angolul. Ahogy annyira akarja formálni a kis szájával a szavakat, nagyon cuki. Fel akartam már venni több alkalommal is, de nem sikerül sosem, mert amikor észreveszi, azonnal elhallgat. Úgyhogy az élmény, marad csak az enyém.
Idő-keret
A kezdésre várni kellett, úgy éreztem, hogy túl sokat. Aztán amikor elkezdtük a dalokat, akkor mire a végére értünk és ránéztem az órámra, akkor meg úgy éreztem, hogy sokkal több ideig tartott az egész, mint amennyi valójában eltelt. Valahogy felborult az időérzékem. Örültem is ennek nagyon. Hiszen azt hittem, hogy már olyan régóta énekelünk, hogy vége a próbának, közben még volt egy óra hátra. Sok most már a szerveznivaló, jöttek már kamerákkal is tegnap a tv-ből. Nagy volt a nyüzsi mindenesetre az elején, és előtte. A többiekkel történő beszélgetések alatt több társamhoz is úgy érzem, közelebb kerültem. Most már így a végefelé a folyamatoknak mintha könnyebben megnyílnánk egymás előtt. Hirtelen felébredünk, hogy jaj, nemsokára itt lesz a „nagy hét”, nemsokára vége a próbafolyamatoknak.
Barátságközvetítő
A barátság megélése volt a legerőteljesebb élményem . Érintésben, kézfogásban, éneklésben, beszélgetésben, bátorításban. Ezeket mind-mind adhattam és kaptam is. Ez például abban is sokat segített, hogy az egyik dal új értelmet nyerjen számomra. Összekapcsolódott a szöveg azzal az élménnyel, amiről szól. Az önálló gyakorlásoknál ugye csak én vagyok magamban és az teljesen más. Bár persze egyedül is lehet énekelni a barátságról például, vagy szerelemről, de azért nem sokkal jobb, ha közben foghatjuk annak a kezét, akivel együtt énekelünk? Egyik kórustársammal már évek óta barátok vagyunk. Amikor először olvastam a felhívást, hogy lehet jelentkezni ide, ő volt az, akinek beszéltem a kétségeimről. Akkor még eszembe sem jutott, hogy őt is hívjam, hogy jöjjön énekelni, hiszen még én sem tudtam, hogy mit akarok, hol a helyem és még a kérdést is eléggé felszínesen kezeltem. Ehhez képest hatalmas változásokon mentünk keresztül mindketten. Ez úgy indult, hogy mégis csak jelentkeztünk a kórusba. Mégis csak elhatároztuk, hogy haladunk. Kihúztuk egymást, ha nagy bajban voltunk. Mert voltunk. Felemeltük egymást, ami segített mindkettőnknek, hogy nyitottabbá váljunk kifelé, a többi ember felé. Sokminden kiderült rólunk egymás előtt, s mindennek a folyamatnak a végén úgy énekelhettünk barátságról, hogy már volt mögötte friss és mély tapasztalat. Így teljesen más volt egymás kezét megszorítani éneklés közben. Kaptunk valami olyan pluszt a dalból és egymástól és felülről is, ami nagyon kerek volt és nagyon felemelő. Úgy éreztem ez után, hogy kifelé is tudtam adni ebből a barátságból másnak is, aki esetleg rám nézett éppen annál a dalnál, azokban a pillanatokban. Nagyon különleges élmény volt, hogy ennyire erősen éreztem azt, hogy kifelé is megy az, amit belül megéltem. Csak remélni tudom, hogy ez akkor látszott, mert ha látszott, akkor jó úton haladok, hogy kapcsolatom legyen a közönséggel úgy is, ha nem látok és nincs szemkontaktus.
Figyelem!!!
Első bemutatkozásunk igen csak közeledik! Még kaphatók jegyek a vasárnap esti koncertre, ahol a Never Give Up gospel kórus a Bolyki Soul&Gospel Kórussal, s annak junior tagozatával fog együttesen fellépni! Lesz olyan dal, ahol egyszerre 100-an leszünk fent a színpadon. Erőre, bátorításra, lélekemelő élményre vágyik? Nick Vujicic előadásaira esetleg nem tud eljönni, de mégis szeretné meghallgatni a dalainkat? Akkor a MOM Kulturális Központban 19.00 órai kezdettel megteheti. Jegyeket ide kattintva rendelhet. Rövid leírást a koncertről is itt olvashat. Ha úgy gondolja, hogy erről a lehetőségről másoknak is feltétlenül tudnia kell, ossza meg ennek a bejegyzésnek a linkjét! Fergeteges és lélekemelő gospel show vár minden kedves érdeklődőt! Találkozunk?
Végül álljon itt egy kis kedvcsináló videó!
A Never Give Up gospel kórus életével kapcsolatos cikkek listája, a legfrissebtől a legkorábbi feljegyzésekig:
Ahogy én látom őt (Bolyki Balázs)
Gospel kórus, ahol csak fogyatékos emberek énekelnek