Érte már a kedves olvasót bosszúság vonatkésés miatt? Sikerült megtalálni az eseményekben a humoros oldalt? Most egy ilyen történet következik. A mai napra egy kedves sorstársam, Horváth Emmy úti beszámolóját választottam nyilvánosságra hozni. Biztosan mindenkinek lenne ehhez hasonló története. Az író egyébként egy édesanya, akinek vasutas a fia és reagált is erre az irományra, a hozzászólásokban majd ez is olvasható lesz.
Miután Jutka húgom, az általatok is ismert törött kezű hétvégén unokáival, lányával, na meg velem ünnepelte a májusi szülinapi dömpinget, majd győztesen leküzdve a számlák Himalája csúcsait, Rákérdezett, nem volna-e kedvem hazarepülni vele, Miskolcra? Megunva és belefáradva, hogy hónapok óta csak az élet fapadosán görnyedek, igent mondtam és akkor még nem sejtettem, micsoda váratlan, és ugyancsak fárasztó üddögélések várnak ránk, nem beszélve az idegfeszítő „itt a vonat, hol a vonat” össznépi társas utazásról! Szállunk, repülünk hazafelé?? Ugyan, kérem! A Magyar Királyi Államvasutak ahelyett, hogy röpítene minket Jutkával együtt az Inter Cityvel Miskolc felé, inkább lépésben döcögünk Újszász, szolnok felé, mert egy Aszód környéki vasuti baleset miatt teljesen összeomlott a keletmagyarországi Máv közlekedés!
Mint mondottam volt, , egy hirtelen ötlettel én is becsatlakoztam Jutkához, hogy együtt menjek vele, hiszen az elmult hétvégén a Zitáék szervezte anyák napi bolondos program miatt csak telefonon köszöntöttem dédikét! Na, gondoltuk mi, Horváth lányok, micsoda meglepetés lesz Anyának, ha este hazaérünk és másnap , azaz hétfő reggel verssel, virággal toppanunk be a kissé megkésett, de soha nem késő anyák napi köszöntésre! S így is lőn, délután már kint is voltunk a Keletiben! Csakhogy, mint az gyorsan kiderült, Miskolc irányából 180 percet késett a city, az abba az irányba induló vonatok pedig nem is indultak, illetve majd egyszer, valamikor, a kedves utasok nyugodjanak le, várjanak türelmesen, balesett miatt bizonytalan minden indulás! Na, ettől a megnyugtatástól felszaladt a kedves várakozók vérnyomása, mindenféle szörnyűséges emberi tömegszerencsétlenséget vízionáltunk… A Máv pedig a szűkszavú információn kívül semmi részletet nem közölt!
De 5 percenként más volt a leányzó fekvése, hol 1, 2 órás késéssel induló kerülő útvonalon szolnok, debrecen felé masírozó lehetőségről szólt a hangosbemondó, hol még mindíg 180 percet késő szellemvonatról! Az egész Keleti olyan volt, mint egy felbolydult méhkas, az utasok egymást őrjítették a rémisztőbbnél rémisztőbb vasuti tragédiákkal!
Én is megéltem már pár kisebb közlekedésiincidenst, vonatkisiklást,, bennem is felbolydultak a régi emlékek, mikor Öcsémék esküvőjére fél napi késéssel, néhány felborult vasuti kocsival, 1 halottal, több sérültt látványával megspékelveérkeztünk, gyerekestül, nyoszonyólányostul… Az volt aztán a sírvavigadjunk lakodalom! Azokra a szörnyű órákra gondolva, meg ezt a káoszt tapasztalva, Persze, hogy elment a kedvem az utazástól. Ha Jutkának nem kellett volna másnap reggel Miskolcon lennie, legszívesebben visszafordultam volna Kápborza felé! Dehát, , ha már így esett, nincs más hátra, mint előre!
És egyszerre csak hirnök , illetve bemondó jő és közöl, alig 1 órás késéssel indul a félhatos city, igaz azt nem mondta merrefelé!Mint a háborús filmekben tömeg nyomul, szerelvény betol, miközben még bíztatóan az is elhangzik, hogy nem szükséges a Cityre helylyegy! Melyik cityre, milyen helylyegy?? Hát, számít ez most, lényeg az, hogy közben elhangzik Miskolc város neve is! Most már csak fenn legyünk azon a fránya vonaton, és induljunk, mondogatjuk és megrohamozzuk a lassan begördülő kocsikat, több száz másik, hasonló elszánt utassal együtt! Így utólag, szinte hihetetlen, de fehér botostul, Jutka megszámlálhatatlan nagyis cuccával , de feljutunk a vonatra, helyünk is akad, és én József Attilát idézem, amint a vonat tetején utaznak a népek, krumplit, csirkét szermányolván a nyamvadt városiak. No, ez az irodalmi műveltség nem vált ki elismerést hugicámból, valószínűleg azért, mertő látja, amit én nem látok, de talán jobb is! És egyszer csak elindul a masiniszta. aztán meg, megáll, valószínűleg körülnéz és a jólértesültek kezdik mondogatni, hogy valami vegyszeres szerelvény borult fel Aszód felé, és ezért szünetel a forgalom azon a tájon, és ezért kell körbeutaznunk a keleti Kárpátokat!
És talán, mert mindenki megkönnyebbül attól a hírtől, hogy ezuttal nincs halott, nincs sebesült, valami olyan infantilis diliházi összprodukció veszi kezdetét a kocsiban, hogy már mindenki sziporkázik, már az sem számít, hogy 10 percenként megállunk, és a sasszeműek látják,a tapasztaltabbak pedig már közlik is, hogy miféle ismeretlen állomásokon vagyunk, és menthetettlenül eljutunk Újszászig!
Na, innét már csak egy ugrás szolnok, és már azon viháncolunk Jutkával, hogy leszállunk, irány a tisza szálló, és 1 üveg pezsgő társaságában nosztalgiázunk a régi szép időkről! Szóval , szárnyal a képzelet, mint a kacsamadár, és pár évtizedet visszafiatalodunk, mert az én drága húgom, mint hivatásos Keresztanya, járt párszor szolnokon, mikor még Zitácskaés a fővasutas igencsak karonülő volt. De, mint feltűnően fenecsinos hölgyeménynek, akadtak fess katonatiszt hódolói baráti társaságunkból! És már sztorizunk is miközben sírnunk kellene, mert sehol egy kalauz, sehol egy Máv alkalmazott, aki felhomályosítaná a tisztelt Utasokat, hogy végtére is merre mégyen előre a világ!
De legalább is a mi szerelvényünk! És, amikor már beleéljük magunkat a tisza parti görbe éjszakába, egyszercsak gondol egyet az éppen áddigálló masina és lassan elindul visszafelé!
Nem állítom, hogy ekkorra már a fékevesztett jókedv uralkodik a népség, katonaságon, mert közben csak eltelt pár óra és feldereng némelyik utasnak, hogy lekési az ide, oda csatlakozást, és mégsem lesz kellemes a hidegre fordult éjszakában valamelyik pályaudvaron lesni az első hajnali járatot! De még mielőtt teljes búskomorságba zuhannának egyesek, végre megjelenik egy vasutas egyenruhás, akire reménykedő pillantásokat vetnek a megfáradt utasok és Ki tudja, miért, némi információt is várnának tőle! Hát, tudjátok! ! balga nép ez a magyar! Ahelyett, hogy megértéssel kezelné a duzzogó, és semmit nem tudó alkalmazottat, még zaklatja is, holmi fölösleges kérdésekkel: merre járunk, mikor érünk oda, ahová már órákkal azelőtt meg kellett volna érkeznünk! És olyan tragikomikus a helyzet, annyira emlékeztet a magyar egészségügyre, ahol a beteg csak zavaró tényező, tényleg: minek is a Mávnak az a kedves utas?? Juditkám azt hiszi: agyamra ment a vonatozás! Akkor már tucatjára telefonozik a férjével, aki majd vár minket, hogy szerezzen be némi itókát , mert józanul nem éljük meg a reggelt!
És eközben egyszerre csak Hatvanban vagyunk, és a sebesség a továbbiakban elkezd csigából lassan felfejlődni gyorsvonati tempóba, és megtörténik a csoda! Több, mint 5 óra után szülővárosomban landolunk! És Laslie, a sógorok gyöngye, már szállít is Bennünket a családi birtokra, és gömbi , a fenevad, úgy örül, főleg a Jutkának, és mi mindannyian együtt örülünk, hogy legalább emberéletben nem esett kár! Annál inkább a Merlotban! És aztán nem sokára már hajnalodik, és a hétfő már igazi hétköznapi ünnepnap! Köszöntés és köszönet a dédimamának.