Énektanulás a Kádek-módszer segítségével – 13. rész
(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Nehéz ügy, amikor az „egy személyes szigetek” azt a feladatot kapják, hogy alkossanak együtt egy „kontinenst”.
Mindannyian személyreszabott képzésben részesülünk, egyedül vagyunk az óráinkon, mégis hogyan tudunk közös produkciókat létrehozni? Hogy történik ez Kádek Heninél? Gondolom nem mi vagyunk az egyetlen közösség, ahol azt is folyamatosan tanuljuk, hogy hogyan dolgozzunk össze úgy, hogy a lehető legtöbbek kihozhassuk magunkból és egymásból is.
Tartalom:
- Tolerancia
- A különböző tudásszintek problematikája
- Egymás előtt milyen érzés?
- Neeeee! Még nem vagyok kész!!!
- Együtt mi az, ami könnyebb?
Tolerancia
A közös próbák helyszíne számomra ismeretlen terep volt. Havazott is, késett a vidéki járat, amivel beutazom Pestre. Szeretek pontos lenni, zavart, hogy a rajtam kívülálló okok miatt mégsem sikerült eljutnom időben a kezdésre. És nincs kifogás, hogy a segítőm is késett és nem várt rám sokáig a hidegben! Tolerálnunk kellett egymás hátterének különbségeit is, ki honnan érkezik, milyen egyéb elfoglaltsága van, meddig tud maradni stb. Azt hiszem, mivel még nem vagyunk egy együttes, akik renszeresen egy kitűzött időpontban próbálnak, csak az alkalom hozta össze a csapatot, még ki kell tapasztalnunk a közös munka rendjének mikéntjét. De valahol el kell kezdeni, és megtettük ezt decemberben!
A különböző tudásszintek problematikája
Már a próba elején megmutatkozott, ki hol tart az énektanulásban. A bemelegítő skáláknál pl. én voltam a legzöldfülűbb a többiekhez képest. Már mindenki több éve Henihez jár, én „csak” bő éve. Nekem külön kellett beskálázni egyedül. Az elején furcsa érzés volt, mintha én lennék a lemaradt kis nebuló, aki még az egyszeregyet is épp hogy tudja. Azonnal elhesegettem azt a fajta hozzáállást, hogy rosszul kell éreznem magam azért, mert máshol tartok. Mindenki ott kezdte, ahol én, és haladok folyamatosan szépen, és csak ez a lényeg!
Egymás előtt milyen érzés?
A közös próba folytatásaként mindenki az egyéni számát mutatta meg a többiek előtt. A feladat az volt, hogy acapella énekeljük el a dalt. Heny instruált, és mi figyeltünk, ebből számunkra mi a tanulság. Amikor én következtem, és egy gyakorlat után másképp szólt a hangom, nagy segítség volt, hogy a többiek is pozitívan visszajelezték, hogy sokkal jobb lett a hangzás. Ugyanis nem hallottam igazán, hogy mi hallható, persze belső testérzetváltozást érzékeltem. Nagyon bátorító volt, hogy többen is visszajeleztek, még akkor is, ha Heny megállapítása egyedül is elég az órákon ahhoz, hogy megnyugodjak.
Neeeee! Még nem vagyok kész!!!
Vajon mit magyarázhat éppen Henynekem, amikor készült ez a kép?
- Énekeljek szépen?
- Énekeljek jól?
- Énekeljek bátran?
Neeeeeeem! 🙂
Akkor most mi lesz így?
A kívánt eredményhez olyan instrukciók és gyakorlatok kellenek,
amik nem feltétlenül csillognak, amikor halljuk azokat (Figyelj a kimondásra, tartsd a rekeszedet stb). . Komoly koncentrációt, fizikai erőlétet, lélekjelenlétet igényellnek. Esetünkben még az a nehezített körülmény is adódik, hogy az esetleges botladozásainkat fel kell vállalnunk a többiek előtt. Kisgyermekkoromban utáltam, ha akkor kellett megmutatnom a rajzomat, amikor még nem is voltam kész vele. Talán ez az a kényelmetlen érzés, amikor mások előtt kapunk instrukciót. De meg lehet szokni ezt is!
Együtt mi az, ami könnyebb?
Nem tagadom, nagyon szeretem, ha olyan produkcióban vehetek részt, amikor adott egy vezető, akinek már van konkrét elképzelése a dalról, megmondja ki mit és hol énekeljen, és kész. Nyilván ez kényelmesebb, viszont semmi saaját ötletet nem tehetünk bele.
Voltam már életemben olyan szituációban is, amikor én voltam az, aki saját elképzelésem szerint valósítottam meg egy dalt egy általam összeverbúvált csapattal. Ebben az volt nehéz, hogy minden egyes apró részletre nekem kellett odafigyelni, egyedül felelni, és kézbentartani a dolgokat. Viszont megvalósíthattam a belül megszületett álmomat az adott dalokkal kapcsolatosan.
Heninél a közös alkotás valósult meg. A daloknál, melyeket együtt énekeltünk mindannyianvele, közösen találtuk ki, milyen legyen a felosztás. Ki mikor lép be, és ki melyik részt énekli. Nehézség ebben talán az volt, hogy mindannyian tanulunk még, nem vagyunk vérprofik, tovább tarthat egy-egy folyamat. Viszont ennek is megvan a maga előnye, és jó hangulata mindenképpen! Pl. tök jó megismerni a többieket arról az oldalukról is, hogy milyen zenei ötleteik vannak! Egymástól mindig van mit tanulni! Természetesen Heny olyan megvalósítást támogat, ami szakmailag teljes mértékben megállja a helyét!
Bátorságot is tanulhatunk, hogy merjünk kiállni a véleményünk mellett, merjük néha megmondani a másiknak, ha nem értünk egyet, ha valamit nem úgy szeretnénk. A közösségben megélt alkotás mindenképpen az élet egyik felsőfokúiskolája!
A decemberi próbák óta úgy érzem, közelebb kerültünk egymáshoz, s a további rendszeres megmutatkozásunk sikerének érdekében folytatódnak a közös próbák!
A sorozat korábbi részei:
1. Jól akarod csinálni? Ne!2. A kádek módszer története3. Döbbenetes: sokan gondolkodnak úgy, hogy legyalázással lehet igazi eredményt elérni!4. Énektechnika? Keresem az igazit! 5. „Példahang”6. „A módszer akkor is felszabadít, ha nem akarod!”7. „Ha nem társam a növendék, mit tudok neki adni?!”8. A cél ízesíti az eszközt, avagy a belátható idő motiváló ereje9. „Ha én egyszer kinyitom a számat!”10. Gátlásoldás, önismeret, Kádek Heny csoportos óráin – I. rész11. Gátlásoldás, önismeret, Kádek Heny csoportos óráin – II. rész12. Hitelét veszti az, akinek ez hiányzik!
Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése