Beszélgetés Helle Maximiliannal
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)

Most egy kicsit utazzunk a hobbyk világába. Ismerek egy fiatalembert, aki elhatározta, hogy megtanul görögül. Ez nekem annyira különleges hír volt, hogy eldöntöttem, írok róla egyszer itt a blogban. Közben zenél és stúdiómunkálatokat is végez, pusztán azért, mert ez számára kikapcsolódást jelent. S mi ebben az érdekes? A részletek. Aki nem lát, annak a felolvasóprogram olvassa be a karaktereket, de mit tud egy ilyen program kezdeni a görög betűkkel? Létezik olyan tanár, aki tud segíteni a nyelv elsajátításában Maxinak? Aki ismeri a látássérült emberek helyzetét, az tudhatja, hogy a legkülönfélébb programok is hiába léteznek, ha azok nem szeretik a beszélő szoftvert, és ezért nem tudunk minden hangszerkesztőt használni például, vagy nem tudunk minden adatot beolvastatni minden programnál. Művészet rátalálni a legjobb eszközökre is. S végül zenei előadói, és írói arcáról is megismerhetjük egy kicsit őt. Helle Maximiliannal beszélgettem.

–         Mesélj kérlek pár szót magadról.
– 1994. január 15-én születtem Budapesten. Nagymamámnak – aki azóta már sajnos elhunyt – köszönhetően igen hamar elsajátíthattam az írás-olvasás alapjait, így mikor öt és fél évesen iskolába kerültem, gyakorlatilag szinte alig volt már mit tanulnom. Emlékszem, az első hosszabb könyv, amelyet kiolvastam, nyolc éves koromban a Pál Utcai Fiúk volt, amelyet egy évvel később az Egri Csillagok követett. Nagymamám olyan szintű műveltséggel rendelkezett, amelyből viszonylag hamar profitálhattam, így hat-hét éves koromban betéve, oda-vissza tudtam az „Ezer Kérdés, Ezer Válasz” című kártyagyűjtemény összes darabját. Sajnos, nagymamám halálával ez a fajta – úgymond túlműveltség – elmúlt, ezt a mai napig szégyellem.

–         Mikor veszítetted el a látásodat?

–         Én vakon születtem.

–         Akkor a nagymamád hogyan tudta megtanítani neked az írást és az olvasást?

–         Úgy, hogy gyakorlatilag együtt tanultuk meg a braille írást.-         – Mik a hobbijaid?
– Alapvetően nagyon sokrétűnek tartom magam. Igen közel áll hozzám az új dolgok kipróbálása. Közel négy éve írok. Kezdetben novellákkal próbálkoztam, ezt váltották fel az újságcikkek (ezeket a mai napig csinálom) majd a hosszabb-rövidebb szonettek, lírai alkotások. Gyakorlatilag a líra az az irodalmi műnem, amely számomra az ún. meghatározó stílust jelenti. Fontos megjegyeznem, hogy rendkívül sokféle múzsát invokálok magam köré. Az egyik fő ihletőm a magány, a bánat. Aztán persze van, hogy különféle személyek, események, történések adnak ihlető erőt.
Ezen kívül közel két éve foglalkozom hivatás-szinten hangstúdiózással, keveréssel (angolul ezt Mastering-nek nevezik), amatőr énekesek számára vállalok – a lehetőségeimhez képest – professzionális rögzítést és utómunkálatok készítését.
– Emlékszel még arra a pillanatra, amikor elhatároztad, hogy te elkezdesz görögül tanulni? Hogyan történt ez az elhatározás, miért éppen a görög nyelv?
– Rendkívül érdekes kérdés. Egy kedves ismerősöm mutatott be a görög zenei világnak, s mondhatni igen jó barátságba kerültünk. Rendszeresen és egyre többször hallgattam görög dalokat, majd egy idő után felötlött bennem a kíváncsiság, hogy vajon ezek miről is szólhatnak. Néhány akkori barátom unszolására utánajártam, hogy a legkedvesebb dalaimhoz készült-e angol, avagy magyar fordítás. Néhány esetben szerencsém volt, így találtam rá egy kisebb közösségre, amelyben a tagok egymás örömére fordítgatnak görög dalokat. Néhány megtekintés után azt vettem észre, hogy egy-két szót már én is megértek a még ismeretlen dalokból is. Innen jött maga az elhatározás, hogyha ez már így alakult, miért ne folytatnám tovább.
– A beszélő szoftvernek nincs gondja a latin betűkkel, de a görög betűket hogyan tudod felolvastatni vele?
– A nyilván sokak által ismert, ám fizetős szoftverhez muszáj voltam beszerezni egy görög hangkaraktert. Ha ez épp nem áll rendelkezésemre, akkor az általam egyébként jobban preferált, ingyenes képernyőolvasót használom, hiszen ez önmagában is – mindenféle plusz belenyúlás nélkül – támogatja a görög nyelvet.
– Hogyan tanulsz új dolgokat?
Ez is változó. Többnyire angol nyersfordításokból. Sajnos más lehetőségem egyelőre nincs. Próbálkoztam tanárokkal ugyan, de folyton akadályokba ütköztem. Vagy az áruk volt túl költséges, vagy egyszerűen nem vállaltak látássérült tanulót, vagy a szokásos „majd keresni fogom” szöveggel búcsúzott – azóta is izzik a telefonom a sok megkereséstől.
– Mi az, amit önállóan is tudsz, mi az és miért, amiben segítségre van esetleg szükséged a nyelv elsajátításában?
– Muszáj vagyok a „magad uram, ha szolgád nincsen” szisztémát követni. A nyelvtanról abszolut lemondtam. A szókincsemet úgy-ahogy képes vagyok önállóan fejleszteni, de ez sem könnyű. Viszont szívós és kitartó személyiségnek tartom magam. Mindenképp szeretnék viszont ténylegesen is tanárnál okulni akár a kezdetektől, hiszen a jelenlegi tanulásmódszerem nagyon megalapozatlan, nincs gyakorlati és elméleti tudásom, szinte tényleg csak a szókincsem fejlődik.
– Már nekem is több alkalommal felajánlottad, hogy szívesen felvennél dalokat, amiket én énekelek. Ez a hobbyd hogy alakult ki?
– Emlékszem, az általános iskola nyolcadik évében már szinte csak unatkoztam azokon az informatikaórákon, amelyeken a hangszerkesztést tanultuk. Többször felajánlottam pl. az engem tanító úriembernek, hogy az általa rögzített anyagokat igény esetén szívesen utókeverem helyette. Persze azóta is nagyra becsülöm a munkáját, hiszen volt azért, amit tőle tanultam, de azt is inkább magánemberileg, mint tanárilag, ezen kívül elég nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy az ember hangtechnikusi hobbit vállaljon magára, így tényleg csak azt tudom mondani, hogy minden tiszteletem az övé.
– Milyen zenei előéleted van?
– Öt éves koromban kezdtem el zongorázni, akkoriban még édesanyám fogadott mellém tanárt. A hölgyről sajnos azóta sem tudok semmit, pedig néha szívesen megköszönném neki az együtt töltött időt, nagyon jól megalapozta az akkori fejlődésem. Emlékszem, akkoriban az első komolyabb darabom Dvorzsak – Újvilág Szinfóniájának második tétele volt. Azután nagymamám óvó lelki világának köszönhetően az általános iskola első osztályában – ahol hivatalosan még nem volt lehetőség zenét tanulni – külön vendégszeretetet élveztem. Nyolc évig volt méltán tisztelt és megbecsült zongoratanárom Magyar Csaba tanár úr, akit – ha mondhatom így, afféle bizalmi barátként is számon tartok. Sajnos, mióta elballagtam az általános iskolából, nagyon kevésszer volt lehetőségünk találkozni, pedig ő volt az, akinek szinte a legtöbbet köszönhetem zenei fejlődésem terén. Az ő szárnyai alatt nagyon sok zenei versenyen szereztem első díjat. Ballagásom óta persze ez a fajta lelkesedésem is alábbhagyott, mi több, ki is léptem a klasszikus zene világából, öt éve már csak könnyűzenét játszom.
– Milyen technikai nehézségek jöttek már elő, és azokat hogyan oldottad meg?
– Nehézségek mindig vannak. Egyszer, ha sikerül tényleg megoldanom őket, megsúgom a receptet, ígérem.
– Zenei alapokat is szoktál készíteni?
– Ha ezt hosszasan ecsetelném, valószínűleg mélyen tisztelt Bródy János úr nyilvánosan kövezne meg Budapest főterén. Mondjuk úgy: énekelni vágyó barátoknak mindig is szívesen segítettem legjobb tudásom szerint.
– Van valamilyen álmod, aminek örülnél, ha valósággá válna a jövőben? Szerinted erre mennyi az esély?
– Alapjában véve álmodozó típus vagyok. Felsorolásszerűen igen hosszú lista lenne belőle. Az esélyek? Mivel emellett rendkívül önbizalomhiányos is vagyok, nem esélylatolgatok. Csak remélek még ezt-azt. Megpróbálok a kis dolgoknak is örülni.
Ahogy kedvenc orgonaművészem, Varnus Xaver mondja: „Sokszor a legfurcsább dolgok tesznek boldoggá. Egy hang, egy különös, eszelős mosoly, egy régi, keserédes illat, egy maszatos képű gyerek őszinte, tiszta tekintete. De nem óhajtom magam felboncoltatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titokzatos. Okozzon nekem ezután is ilyen érthetetlen gyötrelmeket és örömöket. Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valamely fölbontatlan levél.”

Búcsúszóként fontosnak tartok két, számomra meghatározó idézetet, életbölcseletet ideírni a most felcseperedő nemzedék számára, melyeket szintén Varnus Xaver könyveiből emeltem át:

„Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk.”
(Dante)

„Ha én, Heinrich Heine egy napon meghalok, s feljutok az égbe,
Isten végigfut minden bűnömön, s megbocsájt; hisz az a mestersége.”
(Heine)

Végül szóljon egy dal, melynek hangstúdiós munkáját Maxi végezte.