A digitális hangfelvevők és az öreg készülékek esete az emberrel
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)
Most jöjjön pár gondolat Dr. Simon Gergely tollából. Aki szerette a régi lemezjátszókat, szalagos magnókat, csöves erősítőket, az élvezni fogja ezt a kis nosztalgiát a kiváló teljesítményű eszközökről. Ezek még ma is meg tudják mozgatni az ember lelkét annak ellenére, hogy miénk lehet már sok digitális kütyü fillérekért. Nekem az általános iskolai délutános nevelőtanárom azt mondta, hogy meg fogja őrizni az egész hangtechnikai felszerelését, hogy fiára örökíthesse. Discósként is tevékenykedett egy ideig a nyolcvanas években. Ennyi volt az én nosztalgiám, írhatnék még másról is, de most átadnám a szót Gerynek.
„Valahol van valami csodálatos a felhúzhatós órákban, a szalagos
magnókban, a mechanika és az elektronika huszadik századi
megnyilvánulásaiban.
Bár ebben az időben már beindult a tömegtermelés, még általában a gyárak
elég sok mindent házon belül gyártottak. Ezért a műszaki cikkeknek
egyéniségük volt.
Az autók ugyan hangosabbak voltak, nem volt bennük klíma, régebben még
autórádió sem, de egyedi hangjuk volt, eltérő formájuk volt, minden
autóról és típusról lehetett tudni, hogy ez ez, az meg az, és egyik sem
volt összetéveszthető egy másikkal.
Egy Skoda és egy Lada mindenében eltért egymástól: hangjában, illatában,
formájában stb.
Ma?
Ma az autók is tucatautók. Tökéletesek, meg sem lehet ismerni a
hangjukról őket, és még a berendezéseik (kárpitozás stb.) is elég
hasonlóak. A formájuk ugyan nem teljesen azonos, de trendeket követnek,
és ha nincs a márkajelző embléma, néha nem könnyű őket megkülönböztetni
egymástól.
De ugyanez igaz az elektronikai készülékekre is.
Ma már benyomjuk az mp3-lejátszót, amit előrántunk a zakózsebből, és
nincs abban semmi romantikus, hogy azonnal szól. Igaz, nagyon praktikus,
mert álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egy öngyújtónyi kütyübe belefér
egy egész zenei arzenál, és ez a csodálatos kis szerkezet azonnal és
sokáig, viszonylag szépen szól.
Csodálatos az, hogy a hátizsákunkban elférhet egy egész kis mozgó iroda:
egy laptop mobilnettel, netán egy vékony kis szkenner, egy kicsike
nyomtató, esetleg egy mobil, egy jó fényképező, a hozzájuk tartozó
kábelek, csatlakozók, és gyakorlatilag az ember bárhová magával viheti
az irodáját. Nem kell fűtött munkahely, dolgozhat egy kávézóban is, és
az internetes kapcsolattartással az is megoldható, hogy percre
kapcsolatban legyen a munkatársaival.
Elég egy egész nagy újságnak pár iroda, egy szerverszoba, és töredékére
lehet csökkenteni a költségeket.
Ez most két szélsőség volt, hiszen önmagában egyik sem igaz.
De azért van abban valami varázslatos, ha az ember választhat. Például,
hogy katódsugárcsöves erősítőt használ-e, gyártanak ilyeneket
milliókért, szalagos magnót használ-e, van-e lemezjátszója stb.
Nem biztos, hogy jobb, mint a digitális technika, de más, érdekes, és az
embernek alkalmat ad rácsodálkozni, hogy az elődeik az akkori korszak
technikai szintjén micsoda nagyszerűt alkottak.
Ugyanígy, alkalma van megcsodálni egy faliórát, hogy milyen bonyolult a
szerkezete, és pusztán emberi erővel működik: elvégre az ember felhúzza
(ennyi az energiabefektetése), majd képes akár egy hétig is járni.
Igen. Ki-ki döntse el magának, hogy mire van szüksége: az instant
megoldásokra, pl. mp3 lejátszó, instant kávé, gyorsételek, gyári cigi,
eldobható öngyújtó stb., vagy esetleg más: lemezjátszó, szalagos magnó,
katódsugárcsöves erősítő, saját maga által sodort vagy töltött
cigaretta, minőségi kávé, friss alapanyagokból főtt étel stb.
És miért ne lehetne, hogy egyszerre mind a kettő rendelkezésre álljon?
Ha kell, hadd vigye magával a buszra az mp3 lejátszóját vagy a
telefonját, amiben ilyen is van, ha meg hazaér, hadd tegyen fel egy
lemezt, netán egy szalagot, ha van ilyen felvétele, és egy finom, jó
minőségű teát kortyolgasson egy szép porceláncsészéből egy kényelmes
fotelben, vagy éppen elszívjon egy jó szivart, ami mondjuk tart
háromnegyed órán át, közben meg mondjuk szól valami lágy blues.
Nos, minden nézőpont, pénztárca meg hasonlók kérdése.
Azért azt is el lehet képzelni, hogy ha egy ilyen szalagos magnó most
százhatvanezer forint, mondjuk úgy húsz-huszonöt év elteltével, akkor ez
újonnan, az akkori ár- és értékviszonyok alapján a 80-as években
belekerülhetett szintén százhatvan-kétszázezer forintba. Igaz, most
százezer körül van a minimálbér, 1988-ban meg még nem is mérték, de ha
mérték volna, mondjuk háromezer-ötszáz forint lett volna. Ha most azt
felszoroznánk és szeretnénk egy ilyen új készüléket venni, hát szerintem
olyan két és fél millió környékén talán meg is lehetne állni.
Viszont, talán még mindig van értelme a szalagos technikának. Állítólag
a legjobb stúdiók, pl. a Chesky Records még mindig szalagra vesznek fel,
ezt digitalizálják, ha kiadják. Ma, bizony, a huszonegyedik században.
Vajon miért? Biztos, mert olyan jó. Biztos, mert az analóg jelnek
elméletben se felfelé, se lefelé nincs abszolút határa, és jobb
minőségű, gazdagabb hangot tud rögzíteni, mint egy digitális szerkezet,
amely meghatározott időnként vesz meghatározott bitmélységű
hangmintákat. Ami pedig azon kívül esik az elveszett. Magyarul, ha egy
másodpercben vesz kilencvenhatezer hangmintát 32 bites hangmélységgel,
akkor az azt jelenti, hogy egy másodpercben kilencvenhatezer
pillanatfelvétel készül, és a 32 bit meg azt jelenti, hogy ami ebbe
belefér, annyi hangerőállapota lehet a hangmintának. Ha jól sejtem, a
nyolcbites hangmintának 256-féle hangerőállapota lehet, a
tizenhatbitesnek már kb. hatvanötezer, a harminckétbitesnek meg több
millió.
Mégis: elveszhetnek információk, hiába precíz a technika.
Lehet, hogy egy analóg működésű rendszerben, ahol csak az elektronika
szab határt a felvétel minőségének, egy nagyon jó minőségű
hangrendszerrel akár jobb minőségű felvételt is elő tudnak állítani,
mint a mai digitális technikákkal.
Persze az is lehet, hogy már a digitális technika olyan jó minőségű,
olyan jó felbontású, hogy a különbség az emberi fül számára még a
legjobb hangrendszerekkel is hallhatatlan.
Szerintem ezt csak műszeres mérésekkel lehetne vizsgálni, a
hétköznapokban ennek általában nincs jelentősége.
A műszeres mérések mellett egyébként a hit, az elköteleződés, a
szenvedély, a lelki beállítódás dönti el, hogy ki melyik táborhoz
tartozik inkább. Valahogy úgy, ahogy a veteránautósok esetében is. Mert
vannak, akik azt mondják: mit akarnak ezek azokkal az ócska lomokkal,
mások meg órákat, napokat képesek beszélni róluk, és nem is unalmasan.
Na, ebben ki tud igazságot tenni?
Senki.
Nyilván, ha tehetném és nem tudnám a pénzem mire költeni, megvennék egy
ilyen készüléket, de pillanatnyilag fontosabb volt az ablakcsere, hogy
kevesebb legyen a fűtésszámlám a télen stb. Szóval az ember rangsorol,
aztán majd ha marad elkölthetetlen pénze (azt nemigen hiszem), akkor tud
áldozni ilyesmire is.
De talán, ami miatt mégsem venném meg, az az, hogy az ilyen
professzionális készülékeket úgy van értelme használni, ha az embernek
megfelelő hangrendszere van hozzá: nagyon jó erősítő, nagyon jó
hangfalak, jobbnál jobb keverőpult(ok) és mikrofonok, egyéb hangrögzítő
rendszerek. Mert ilyen készülékkel minőségi felvételeket érdemes
rögzíteni, pl. zenét. Na most hiába is lenne ilyenem, mivel magam nem
vagyok zenész, csak értelmetlenül állna a technika.”
Azzal pontosan nem vagyok tisztában, hogy Reményik lászló, aki szintén látássérült, milyen eszközökkel szokta felvenni a természet hangjait, de igen jó minőségű felvételek találhatók hanggyűjteményében weboldalán itt:Reményik László weboldala