Veszteség és reménység
Egy sorozatot indítok el ma. Szeretnék írni életem nagy veszteségeiről úgy, hogy megosztom azokat a gondolatokat, amik segítettek a feldolgozásukban. Igyekszem tömör és velős lenni! Remélem tudok segíteni! Ezekben a részekben illusztrációként Rell Kata Fények c. versének részleteit is felhasználom, Nagyné Oláh Mónika hangos felolvasásával, zenei aláfestéssel. Hallássérült személyek részére a leirat is elkészült a hozzá tartozó kép aloldalán. A mai hangos részlet itt olvasható!
Édesanyám korai halálának feldolgozása
nyitott szemünk ragyogva vár!” (Rell Kata: Fények c. verséből)
Nyolc éves voltam. Csupán ennyi. Álltam édesanyám temetésén a sírhoz közel. Mindenki halkan suttogta: – Nézzétek, milyen erős ez a kislány! Nem sír.
Nem tudták, hogy mi zajlik a lelkemben. Egyfajta imondhatatlan béke járt át, amit én sem értettem még akkor. Csak éreztem.
-Biztos nem is szeretted az anyukádat! – vélekedtek az osztálytársaim. Ők nem erősnek gondoltak, hanem olyannak láttak, aki annyira sem tartja nagyra őt, hogy egy könnycseppet hullajtson érte. Milyen érdekes, hogy egy-egy cselekedetünk megítélése mennyire különbözni tud egymástól. S mi volt az igazság? Sírtam, amikor megtudtam. Sírtam, amikor hiányzott. Sírok, amikor hálás vagyok érte… Boldog vagyok, amikor arra gondolok, nem örökre veszítettem el! Ez a gondolat jelenti a reménységet, fénysugarat a témában. Hiszek Jézusban, a feltámadásban, s hogy majd egyszer találkozunk! Ahogyan ezt Havasi Tibor barátom is énekli saját dalszerzeményében az alábbi felvételen:
„Egyszer találkozunk!”
Amiből erőt merítek – részlet
(Gondolatok párbaja)
– Én álmodni sem mertem magamnak egy ilyen életet. Hiszen milyen alapon számíthatok jóra ezen a világon? Mondta bárki is, hogy a jó sorsért megdolgozhatunk? Kicsoda az a sors nevű, kinek kegyét kiérdemelhetjük? Létező személy, akivel kezet rázhatunk, ha épp van egy jó húzása? Jó tett helyébe jót várunk, de kitől és ki mondja meg azt, hogy mi a jó? Mi lesz, ha egy szép nap elveszítem fiatalságomat, a gyerekek kirepülnek a fészekből? S ez még a sorsom alakulásának a legpozitívabb verziója volt, ami várhat rám, ha a természeti törvényekre nézek.
-Állj! Nem lehetsz ennyire negatív. – szólalt meg egy másik hang a fejében, majd így folytatta: – Úgysem lehet ezt megúszni, de amíg ezek a napok eljönnek, legalább addig élvezd az életet és kész.
– Mégis hogyan élvezhetném, ha folyton eszembe jut, hogy minden elmúlik egyszer? – szólalt ismét az első gondolat hangja. – Hiszen egy ember olyan könnyen elveszíthet bármit, például a látását, ahogy az velem is történt. Mi értelme van bármilyen csodás körülménynek, hiszen ha máskor nem, akkor magunkkal visszük a sírba és megeszik a kukacok velünk együtt a szép életünket, hacsak nem másképp vannak ezek a dolgok. Így jutott el ismét arra a meggyőződésre, amit már annyiszor megvizsgált a világot szemlélve.(A teljes írás itt olvasható)
A bejegyzés alatt lehetőség van hozzászólni!
Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése