Nagyon ledöbbentem, amikor pár nappal ezelőtt mesét írt a 7 éves fiúnk. Még ma fog menni először iskolába. Magától megtanult sok betűt és egy nap azzal jött hozzánk, hogy írt egy mesét. A fantázia mellett nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire élő kép a fejében a király, a gazdagság, a melegség, a veszekedés és kibékülés. A hitéletünkben mennyire fontosak ezek a dolgok? Vajon a mese végén a hajszárító ki lehet? Nagyon aranyos a befejezés. Ezért kértem meg őt, hogy diktálja le nekem, mert én meg ugye nem látom elolvasni, amit leírt. Ragyogó szemekkel mesélte el a következő történetet:

A cipő és a madár

Egyszer volt egy cipő, elment az erdőbe, talált egy karikát. Azt fölvette. Ment, mendegélt. Meglátott a fán egy madarat. Szólt a madár:

-Héj, az az én karikám!

-De én találtam!

Nagyot veszekedtek. A sok kiabálástól kiszáradt a torkuk és kezdtek elcsendesedni. Ekkor a cipő szólt, hogy inkább haggyák abba. Ez így is  történt. Aztán  elmentek egy buliba. Útközben megláttak egy várat. Csodálkoztak, mert meglátták a királyt. Körbevezette a vendégeket a várban. Annyi kincs volt, hogy húúúú. Telt múlt az idő, elkezdett esni. Szólt a madár:

-Nem tudok repülni esőbe!

Arra jött egy hajszárító. Megszárította a madárnak a szárnyát. A hajszárítót is meghívták a buliba és nagyon örültek, hogy odajött és nagyot ittak, ettek. Vége.