Ha létezne Isten, nem lenne ennyi szenvedés?

Szakállas rendezetlen külsejű pipázó idős ember

Létezik Isten? Ezt a kérdést szemlélteti egy olyan tanmese, amit egy levélben kaptam. Engem nagyon megfogott. De még mielőtt megosztanám, egy rövid gondolat.

Mi a valódi dráma az életben?

„Az emberiség legnagyobb tragédiája nem az, hogy több millió embert kiirtottak (nem szeretném ezzel lekicsinyelni a tettek súlyát) , de az emberiség legnagyobb tragédiája mégis az, hogy egyszer meg kell halni mindannyiunknak.” (Schlingloff Sándor)

Sok emberben sok kérdés felmerül, ha a történelmi népirtásokról van szó például. De a múlt heti buszbaleset kapcsán is biztos vannak, akik magukban azt is kérdezték többek között: ha létezik Isten, hogy történhet ilyen? Bár saját életünk
drámáit nézve is feltehetjük a kérdést. 18 évvel ezelőtt is történt egy hasonló tragédia és akkor Cseri Kálmán, református lelkész beszélt erről. Most olvastam el, ide belinkelem, ha valakit érdekel.Cseri Kálmán: Ha az Úr akarja

Jöjjön a tanmese

Vajon létezik-e Isten?

Egy ember elment levágatni a haját, és megígazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken. Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette:
– Én nem hiszem hogy Isten létezik.
– Miért ilyen biztos ebben? – kérdezte a vendég.
– Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon? Hogy is hagyhatnának el szülők gyermekeket? Ha Isten létezne, se szenvedés, se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni
egy szeretettel teli Istent, aki lehetővé teszi mindezt körülöttünk.

A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem válaszol a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába keveredni. Miután a fodrász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd elbúcsúzott tőle és kilépett az utcára. A következő pillanatban szemébe ötlött egy ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és loboncos szakálla volt. Piszkosnak és kultúrálatlannak tűnt.

A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol megszólította a fodrászát:
– Tudja mit mondok? Nem léteznek fodrászok a világon!
– Hogy mondhat ilyet uram? – kérdezte meglepetten a fodrász.
Hiszen itt itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem? Éppen most fejeztem be az ön hajának és szakállának rendbetételét.
– Nem, nem! erősködött a vendég. Fodrászok márpedig nem léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének olyan hosszú, gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az az ember ott, látja?
– Ah, de hát attól még léteznek fodrászok! válaszolt a mester.
– Tehetek én arról, hogy az az ember nem jön be hozzám?
– Hát ez az! – bólintott rá a vendég. Éppen erről van szó! Isten is LÉTEZIK!
Tehet Ő arról, hogy az emberek nem fordulnak Hozzá, hogy nem keresik meg Őt?
Ezért van olyan sok fájdalom és szenvedés a világon.

Már csak egy kérdés maradt

Már csak az a kérdés maradt, hogyha Ő létezik, akkor az nekünk jó hír, vagy nem? Írtam egy rövid novellát, amit az Amiből erőt merítek című oldalon el tud olvasni. Itt megtalálható a gondolatmenet folytatása.

Szereti a tanmeséket?

Ide linkelem még azokat a blogbejegyzéseket, ahol találhat különböző témákhoz.

Egy példázat, egy tipp, ha kifogytunk a bátorító szavakbólA “főszereplők” nagyobbak nálunk?Egy tanmese a szenvedés értelméről“Ének az esőben”, lelki kihívások

Lehet ebben valami? Bátran szóljon hozzá!


Privát üzenet küldéseTémajavaslat küldése
Kapcsolatfelvétel