Bátorítás, hogy merjünk beszélni problémáinkról, és a megoldásokról is, amik segítettek
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

Van olyan ember a környezetében, aki már feladta  az életéhez fűződő reményeit? Érezte már úgy, hogyha hinne önnek az illető, akkor nem csak hogy „túlélője” lehetne az életnek, hanem győztes képviselője is? Mennyire össze tud szorulni a szívem, amikor valakit úgy látok szenvedni, hogy azt gondolom, ennek nem kellene így lennie. Találtam erre a helyzetre egy nagyon jó szemléltető történetet.

Egy hajótörött, aki miután felkapaszkodott egy mentőcsónakba egyetlen csepp ivóvíz nélkül hosszú, hosszú napokig sodródott a tengerben. A szomjúság egy idő után annyira gyötörte, hogy sós vizet ivott. Hamar rá kellett viszont jönnie arra, hogy a sós víz nem csak borzasztó, de meg is öli, úgyhogy abbahagyta az ivást. Mire hosszú napokkal később halászok rátaláltak a csónakra a férfi már halott volt. Szomjan halt. „Milyen kár. Milyen nagyon kár!” – mondta az egyik halász, amikor az imbolygó kis csónakban a férfi fölé hajolt – „Legfeljebb egy napja, ha halott.” – mondta a fejét csóválva. „Pedig már legalább három napja hogy édesvízben sodródik.”

Gondolkodjunk el. Van a birtokunkban olyan információ, ami akár életmentő is lehet valakinek? Ha igen, akkor arra bátorítom magunkat, hogy próbáljuk meg átadni nagy-nagy szeretettel, megértéssel, türelemmel, hiszen lehet, hogy az illető már sok sós vizet ivott, és nehezen tudja elképzelni, hogy valaki édes vízzel kínálja.