Ennek a bejegyzésnek az az eset adott ihletet, hogy ma reggel óta iszonyúan szakad az eső nálunk. Ének órára kellett volna elindulnom Budapestre, (Gyömrőről) de lemondtam, mert vakon közlekedni ilyen időben még nehezebb, mint általában. Közben nem is éreztem jól magam annyira, hogy így döntöttem, mert épp az előző nap írtam azt egy posztban, hogy szeretem a kihívásokat. Eszembe jutott egy vicc erről!
Egy képeslapon szerepel:
Drágám, én lehoznám érted a csillagokat is az égről!
Ui.: Ha holnap esik, akkor nem megyek el hozzád.
Most akkor szeretem, vagy nem szeretem a kihívásokat? – gondoltam át a kérdést. Igaz, azt egy dal megtanulásával kapcsolatosan fogalmaztam meg, de az élet többi területe is sokszor alakul küzdőtérré, most akkor én ilyen válogatós vagyok? Az egyik kihívásnak örülök, a másiknak nem? Gondoltam, ha már itthon maradtam, írok egy kicsit az „esős” életérzésről, mit jelent ez a hétköznapokban, közlekedésben, daltanulásban, lelki felfogásban. Nem maradhat ki a Singing in the rain sem!
TARTALOM:
Az eső és a közlekedés vakon
Adott ugye az eső. Ha az ember lánya nem szeretne elázni, akkor kellene a kezébe egy esernyő például. Rendben, veszek a kezembe egyet, és ki is nyitom. Tartom a fejem fölé. A másik kezemben a fehér bot, ami segít a közlekedésben. Kéne egy harmadik kéz is ilyenkor, hogyha útközben valakibe szeretnék belekarolni, mert vezet és segít, akkor megtehessem. Az esős úton haladó járművek hangja is hangosabb, mert a vizes felület felerősíti a hangokat. Így nehezebben hallok meg mindent, amit kellene figyelnem a közlekedés során. Ok., ne legyen a kezemben ernyő, jó lesz a kapucni is. Akkor meg még kevésbé hallok! Természetesen nem lehetetlen így közlekedni, csak még inkább nehezített, mint máskor.
Hogyan „választok” kihívást magamnak?
Amikor megvakulásom elején jártam, be akartam bizonyítani a világnak, magamnak, hogy ezt-azt képes vagyok megcsinálni. Ezt egy pszichológus biztosan meg tudná magyarázni, hogy miért megyünk át sokan ezen a szakaszon. Ennek már húsz éve. Ma ott tartok, hogy átgondolom, egy léc megugrása mit és mennyit tesz hozzá az életemhez. Úgy látszik már öregszem, a sok stressztől igyekszem tehermentesíteni magam, amennyire az ésszerűség indokolja.
Egy tanmese a viharról és békességről
Régen hallottam ezt, lehet, hogy nem szó szerint sikerül idéznem, de a lényeg stimmelni fog. Megkértek festőket, ábrázolják a békét. Volt egy kép, amin egy gyönyörű táj volt. Hegy, rét, s minden nyugalomban. A díjnyertes viszont az az alkotás lett, amely egy viharos tájat festett le, rajta egy madárral, aki énekel. Amikor ezt a történetet hallottam, emlékszem, hogy arra gondoltam, szeretnék ilyen belső erővel és békével élni! Ma reggel nyugtalanul ébredtem, de végül felidéztem ezt a képet, s feltettem a kérdést magamnak: Mit kell tennem, hogy a jelenlegi helyzetben „éneklő lelkű” maradhassak? Ismerem a saját válaszom, és ez utána már tovább tudott lendíteni.
Énekeljünk az esőben!
Itt a közismert dal (Singing in the rain). Itt található a szövege angolul és magyarul is egyaránt. Én még régen elhatároztam, hogy egyszer megtanulom. Úgyhogy most neki is látok!
„Süss fel nap!”
Dés Lászlónak van egy ilyen dalszerzeménye. Ezt már rég megtanultam, nagyon tetszik. Többek között azért is, mert benne van a vágy a világosságra. Az már nagyon rossz, ha valaki annyira reménytelenül él, hogy feladta az, hogy valaha süt rá még a nap. Felvértezte magát az eső ellen, megtanult keményen élni, de nem hiszi, hogy lehetnek szép idők. Én mindig szeretnék reménykedni, amikor éppen sötétebb fellegek járnak felettünk, még akkor is, ha ez olykor nagy kihívás…
Rell Kata: Fények (3. részlet)
Hangosan felolvassa: Nagyné Oláh Mónika
A lenti kép felirata csak egy kiemelt rész ebből, hallássérült személyek itt láthatják a teljes leiratot.
Van gondolata a témáról? Várom a like gomb alatt a hozzászólásokat!
Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése