Ez a bejegyzés azoknak lehet bátorító, akik szégyellik, ha valamiben segítséget kell hogy kérjenek, illetve akik érdekesnek találják a kérdést: vajon hol az önállóság küszöbe? cikkemet gondolatébresztő szándékkal tettem közzé, bizonyára úgy fogja érezni az olvasó, hogy tudna hozzá tenni még pár gondolatot.
A cím apropója
Nagyon régen volt már, mikor heteken keresztül adtak egy olyan reklámot, mely a fogyatékos emberekre, illetve ahogy a reklámban szerepelt, a „segítséggel élőkre” hívták fel a figyelmet. Emlékszem a saját heves érzelmi reakciómra.: Én, mint fogyatékos személy, be lettem kategorizálva a segítséggel élő ember „dobozába”? Ezek szerint a „többiek” sohasem élnek ilyen lehetőséggel életük során? Járjuk röviden körbe az önállóság kérdéskörét, mert azért bizonyára érzi az olvasó is, hogy itt valami sántít!
Akkor én már sohasem lehetek egy önálló lény mások szemében?
Ahogy ezen gondolkodtam, eszembe jutott az a megfigyelésem, amikor az iskolákban tartott előadásokon a legtöbbször feltett kérdések mindig arról szóltak, hogy hogyan tudnak mások nekünk segíteni. Ezt nem azért írom, hogy panaszkodjam, csak elgondolkodtam a jelenségen.:
Ha a társadalom tagjai a sérült emberekre gondolnak, akkor legfőképp a segítségnyújtás jut eszükbe?
Egy kedves látássérült barátnőm, Kroll Zsuzsanna írása ihlette azt, hogy ez a poszt megszülessen. A jövőben szeretnék tőle több más gondolatot is megosztani, mert nagyon jó, elgondolkodtató írások, és nagyon egyetértek vele! Egy alkalommal ezt kérdezték tőle:
„Ön önállóan élő?”
Mit értünk önállóság alatt? Ha azt, hogy mindenben egyedül kell boldogulnia az embernek, akkor senki nem önálló. Ha azt, hogy vannak dolgok, amit nem tud egyedül „teljesíteni”, akkor meg bárki az. Tehát azt gondolom, hogy az önállóságát mindenki maga érzi, illetve a környezete az önállótlanságát érzi főleg.
Ha én azt mondom, – önállóan közlekedem, – teljesen igazat mondok e?
Persze,
- ha ismerős a terep,
- ha nincs marha nagy eső, – mert akkor ott nem lehet, csak csónakkal közlekedni ahol én most lakom,
- ha nincs „meglepetés” azaz váratlan helyzet út közben,
de a legfontosabb, hogy
- elég elszánt és elég bátor vagyok,
ezekben az esetekben önállóan közlekedem.
Viszont esőben akkora sár van, hogy esélyem sincs lejutni a HÉV megállóig, és a többi esetben is általában elkap valaki, ha máskor nem, hát az utolsó pillanatban, hogy – jaj vigyázzon …-. Ebből általában még nem derül ki, hogy mire is, de máris segítséggel tudtam csak megoldani valamit. Ez engem egyáltalán nem zavar, sőt. Azt gondolom, más esetben én fogok neki, a testvérének, a gyerekének, bárkiének segíteni valahogy.
Az össztársadalmi adok-kapokba szerintem bőven belefér, hogy hol nekem, hol neked kell valamiben segítség. Az biztos, hogy „a legnagyobb úr az, akinek nincs szüksége szolgára”, tehát törekszem arra, hogy minél többet tudjak magam megoldani, de sosem okozott gondot nekem, hogy segítséget kérjek ha beláttam, hogy nem megy valamiért. A „nem megy”-nek a belátása, na az már sokkal zúzósabb téma, de ezt most hagyjuk. :)))
(Kroll Zsuzsanna)
Betöltés ...
Biztosan van olyan gondolata, története, ami most eszébe jutott olvasás közben! Lentebb, a hozzászólás lehetőségénél kíváncsian várom, amit hozzá tudna fűzni ehhez a témához!
Ha értékesnek találja bejegyzéseimet, s szeretne értesítést kapni a legfrissebbekről, vagy olykor egy válogatást a korábbi cikkekből, az alábbi linkre kattintva fel tud iratkozni a blogértesítőre.
További bejegyzések
Vakon az utcán
Képekkel illusztrálni vakon
Öltözködés, smink – stílus tanfolyam látássérülteknek