Gondolkozott már azon a kedves olvasó, hogy aki nem lát, hogyan tud bevásárolni? Megismeri a pénzt? Nem csapják be? Nekem ezeket a kérdéseket tették már fel többen is. A leggyakoribb az, hogy szoktuk-e érezni a papírbankjegyen, az elvileg vakoknak nyomott tapintható részt. Szívesen írok akkor most pár dolgot a vásárlással kapcsolatosan. Azok is találhatnak majd hasznos információt, akik eladni szoktak.

Nagy nap volt a tegnapi. A fiúnkat megbíztuk, hogy menjen el pelenkát venni. Először nem akart, aztán mégis azt mondta, hogy na jó. Én egy kicsit izgultam. Van már ennyire önálló? Most lesz 7 éves. Jönnek a rémképek is ilyenkor, nem fogják elvenni tőle a pénzt? Odatalál biztosan? Nem fog félni megkérdezni az eladót, hogy hol találja a pelenkát? Meg tudja csinálni? A férjemben szerintem semmi ilyesmi nem fordult meg. Úgy látta, hogy meg tudja oldani. Eredetileg ketten mentek volna a középső lányunkkal, de ő az udvaron elesett, pedig nagyon ment volna. Végül az történt, hogy 10 perc után a férjem utána sétált a fiúnknak, hogy megnézze, mire jutott. Ő épp visszafelé haladt, mondván, nem találta a pelenkát. Aztán ismét a boltnak eredtek és Ati bement egyedül és minden rendben volt. Olyan időben mentek, amikor még nem volt forgalom, így a kisfiú segítségkérése a boltban nem volt akadály. Sikerült neki. Mi mindentől tarthatjuk vissza gyermekünket, ha nem tudjuk legyőzni a félelmeinket. Az önállóságra való nevelés és sikerélmény sokat adhat mindkét félnek. Attól még, hogy én pl. tartok valamitől, még nem biztos, hogy valós alapja van. Jó, hogy nem vagyok egyedül és ebben az esetben például kaptam egy határozott férjet. Más esetekben én látom biztosabbnak a dolgokat, de ő ha bizonytalan is, akkor sem állja útját az esetleges új kezdeményezésnek.

Miért kezdtem ezzel a kis történettel? Azért, mert amikor gyerekkoromban mentem először vásárolni, akkor izgultam. Féltem megszólítani bárkit is, hogy segítsen nekem. Sose felejtem el, olyan nagy lendülettel indultam, hogy nem figyeltem egy útpatkára és nagyot estem. Akkor még szemüveges voltam, az elrepült, a szatyor ki a kezemből, szerencsére még csak odafelé tartottam az úton. Mindkét térdem és könyököm plezúros lett. Bevásároltam a vérző tagjaimmal, csak úgy remegett mindenem, aztán otthon a nagymamám bekötötte a sebeimet. Ekkor még láttam, ha nagy táblákra kiírták az árakat, de ezekben az időkben fejből is lehetett tudni, mert nem változtak sose. 12 Ft volt 1 kilo kenyér például.

Végülis minél gyakrabban csinál az ember valami félelmeteset, a végén elmúlik a rossz érzés. Természetesen itt azokról az esetekről beszélek, amikor az eszünkkel tudjuk, hogy nem kellene így éreznünk, csak a zsigereink rándulnak még össze. Amikor vakon voltam először vásárolni, akkor egy kis boltba mentem. Megálltam egy-két lépéssel beljebb az ajtóból, mert odajött valaki és felajánlotta, hogy segít összeválogatni az élelmiszereket, amire szükségem volt. Ez jól esett, de más miatt is örültem. Nagyon rossz érzés bemenni valahová és aztán esetlegesen elkiabálni magunkat, vagy hangosabban szólni, hogy kérem, valaki segítsen. Nem látom ugyanis, hogy hol az illető, akihez oda lehetne menni és kérni ilyesmit.  Úgyhogy ez más szituációban is így van, ha idegen helyen, ismeretlen emberek között vagyok, akkor csak azzal tudok beszélgetni, aki maga jön oda hozzám és szólít meg. No, ez egy hipermarketben elő sem fordulhatna. Itt Ebben az esetben megegyezik a látó ember elképzelése és a gyakorlat is. Multiknál semmi esély egyedül bevásárolni. Vannak cégek, akik bisztonsági őrrel segítik a vak embereket, vannak akik nem. Ilyenkor szervezni egyébként úgysem árt fizikai szempontokból is segítséget kérni, hiszen a nagy tételt elcipelni sem lehet egyedül senkinek. Interneten keresztül még sosem vásároltam. Egyrészt azért, mert a férjem szokta esetlegesen kinézni a dolgokat és a futár kihozza, s akkor fizetünk. Sok oldaltulajdonos még nem is hallott a weboldalak akadálymentesítéséről. Ez azt jelenti, hogy aki a jaws képernyőolvasó programot használja, annak beszél, hogy mi van a képernyőn. Ha olyan grafikus megoldások vannak az oldalon, ami ennek a programnak nem tetszik, akkor lefagy a gépünk, vagy nem mond semmit stb. . Pedig nekünk sokkal könnyebb lenne weben keresztül vásárolni, pláne, hogy az interneten van lehetőség bogarászni a termékek között, ha lenne mondjuk a katalógusokhoz szöveges ismertető. Bár egyelőre ez még csak elmélet, mert mivel eléggé elérhetetlen nekünk ez a mód, ezért nem alakult ki a látássérültek kultúrájában ez a fajta vásárlás. Vannak, akik a futárszolgálatra panaszkodtak. Tervem, hogy ezen a helyzeten segítsek valahogy.

Most pedig jöjjön a várva várt kérdésre a válasz, mi a helyzet a pénzfelismeréssel? Kérem a kedves olvasót, vegye elő a pénztárcáját, csukja be a szemét és vegyen ki különböző pénzdarabokat.

1. feladat: ha talált olyan papírpénzt, amin érezte a kitapintható részt, akkor írja meg a hozzászólásokhoz.
2. feladat: Válasszon ki két különböző aprópénzt, szintén csukott szemmel és tippelje meg, hogy hány forintosak. Aztán írja meg, hogy hogy sikerült!

Nem az a cél, hogy valami ne sikerüljön, hanem az élményszerzés a témában, mert sokkal izgalmasabb egy leírásnál az, ha a tapasztalatokról beszélgethetünk. Egyetértünk? Remélem, hogy lesznek bátor emberek, akik megírják, hogy mit tapasztaltak.