Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

„Legyen terved az életedre, mert különben másnak lesz vele terve!” – hangzott el a tegnapi próbán Balázstól. Ismét megerősítést kaptam arra, hogy bátran haladjak előre az élet minden területén, mert van lehetőség, hogy alakítsak, formáljak bizonyos részeket. Sokkal nagyobb rész az, amit tehetek, mint ahogyan azt sugallja a társadalom, s sokszor a közvetlen környezetünk is.

Teremtők vagyunk?

„Nekünk a semmiből kell létrehozni valamit”. – hangzott egy másik érdekes mondat tegnap. S hogy mit jelent ez? A teremben semmi különös nincs. Ott vagyunk mi. Közben olyan dolgokról kell énekelnünk, amik nagy örömökről, nagy fájdalmakról szólnak alkalomadtán, s meg kell élnünk az érzéseket, mert különben nem tudunk kifelé átadni semmit. Ez a semmiből valamit létrehozni képesség az a képesség, amivel generálni tudjuk magunkban azokat az érzéseket, amik nélkül nincs élet a dalban. Ezzel a képességgel rendelkeznek a színészek akkor, amikor már ezredszer is tudnak sírni ugyanabban a darabban ugyanolyan intenzitással. Nagyon vágyom arra, hogy ez kialakuljon bennem!

Bizalomjáték?

Balázs többször szokta hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentősége lehet egy ember életére az, hogy mi mennyit teszünk bele az éneklésünkbe. Akarnunk kell adni. Erős kell, hogy legyen a szándék. Nekünk kell kifelé hatni, s nem szabad, hogy ránk hasson kívülről a közönség. Ez azzal jár, hogy minden fizikai adottságunkat is ki kell használni, s bele kell tenni a dalba. Kell, hogy érezzék az emberek, hogy nekünk van velük kapcsolatban szándékunk. Mi akarunk nekik adni, mi akarunk velük kezdeni valamit. Ők is ezért jöttek, de ha ezt nem kapják meg, akkor a taps sem lesz „igazi.” Erre egy gyakorlatot is kitalált. Párba álltunk, s egymást kellett megtartanunk, miközben énekelni kellett. Ha igazán beletennénk magunkat egy dalba, körülbelül olyan fáradtságot kellene éreznünk, mint akkor, amikor egymást tartottuk. Képessé kell hogy váljunk arra, hogy úgy fejtsünk ki fizikai erőt, hogy közben senki nem áll előttünk. Tehát ismét előkerült a képzelet, az érzetek visszaidézése készségének fontossága.

Új motiváció?

„Az, aki vagy, Isten ajándéka neked. Az, akivé válhatsz, a te ajándékod Istennek!” (Dan Millman)

Egy kedves kórustársam osztotta meg ezt az idézetet a napokban. Nagy hatással volt rám. Elgondolkodtam. Miért akarok előrehaladni az énekléssel? Felelősség, mert kaptam talentumokat, amiket gyarapítani „illik”? Életmentés, hogy a szolgálatom hatására megváltozzon valakinek örökérvényűen az élete, amiről Balázs szintén sokat beszél? Azt mindig is tudtam, hogyha kapok valamilyen ajándékot Istentől, akkor azzal dolgom van. Balázs is ezt szokta megerősíteni. Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, de valahogy az érzések mindig hiányoztak. Kötelességtudatból, engedelmes katonának láttam magam, aki tesz valamit, mert az a helyes és kész. Persze örültem, hogy olyan dologba „kell” engedelmeskednem, amit nagyon szeretek csinálni, úgyhogy nem bántam. Hát ha ezt akarod Uram, én örülök, – gondoltam magamban. De mindig is kerestem azt az érzésvilágot, aminek a segítségével megélhetném azt a szenvedélyes szeretetet, amivel érdemes a közönség felé fordulni. Balázs sokat emlegeti nekünk, hogy izzania kell a levegőnek körülöttünk. El kell hogy jusson a közönség soraiba az az erő, az a tűz, ami bennünk ég. Ég bennem egyáltalán valami?

Tűzfészket találtam

A napokban  jöttem rá, hogy már egy ideje keresem a célt, amivel együtt lélegezhet a lelkem, amivel tartósan válhatnék szenvedélyessé. Egy olyan dologra, gondolatra, szemléletre vágytam, amit nem kell folyton lecserélni, hanem életem végéig motiválhatna. S ez lett a hála. Istennek mindig lesz miért hálásnak lennem. Hiszen Ő az enyém, én az Övé vagyok! A hála érzése mindig ott ég a lelkemben, ez lehet az én személyes forrásom, ami által felszíthatom a tüzet, ha szükség van rá.

S hogyan fejezhetem ki a hálámat Istennek a leginkább?

Azt hiszem, éppen úgy, ahogyan a kórusban erre lehetőséget kapunk. Amikor ajándékot adunk a gyerekeinknek, a legnagyobb örömünk mindig az, ha önfeledten játszanak azokkal amiket adtunk nekik. Ha nekem valóban értékes az, hogy a mindenható Isten lánya vagyok, mert Ő befogadott a családjába, akkor a legnagyobb dolog az, ha a nagyrabecsülésemet és a szeretetemet azzal fejezem ki, hogy minden ezzel járó adománnyal élek, játszom, használom a képességeimet. Mindent kihozok a lehetőségeimbből és megmutatom a lehető legtöbb embernek, hogy mimindent kaptam és hogy mimindent ki lehet ezekből hozni. Így lehetővé válik, hogy úgy mutassam meg a bennem lévő értékeket, hogy azzal Isten szeretetének gazdagságát hírdessem!

Balázs mindannyiunknak tud segíteni abban, hogy megismerjük, hogy kik is vagyunk valójában, s azután azt is megtapasztalhatjuk, hogy kivé válhatunk. Az elmúlt egy év alatt, mióta tartanak a kóruspróbák, mindannyian nagy változásokon vagyunk túl. Köszönjük a csodákat!!!

„Jó, ha lobognak mind a gyertyák

Mert ha nem látunk, kétkedünk.” (Jávori Ferenc Fegya – Sztevanovity Dusán: Esküvő c. dal szövegéből)