Könyvajánló
(csütörtök: pozitiv látásmód – tematikus nap)

Az alábbiakban egy olyan élethelyzetről írok egy könyvajánló keretei között, amire én sem gondoltam, hogy tevékenyen meg lehet élni. Egy újságíró mit kezdhet az életével, ha agyvérzés következtében már csak a pislogásra képes?

Amikor valaki rámnéz és arra gondol, hogy milyen szörnyű is lehet a vakság, akkor valószínű, hogy az nem jut eszébe, hogy vannak olyan emberek is, akik emellett már a lábukat is elveszítették (cukorbetegség, vagy más betegség miatt), csak kerekes székben tudnak mozogni. A négy fal között nagyon rossz élni, ha az embernek nincs a közelében segítség, egyszerűen lehetetlen kitörni onnan egyedül. Sokat gondolkodtam ezen, hogy hogyan is lehetne segíteni azoknak a sorstársaknak, akik még a mozgásukban is akadályozva vannak. Közben készülök a vizsgadolgozatomra, állítom össze az anyagot az óvodákba, ahová a közeljövőben megyek interaktív foglalkozást tartani. Cél, hogy érzékenyítsem az ott lévőket a sérült emberek élethelyzetére és közben segítsem információkkal is az intézményekben dolgozókat. Ahogy keresgéltem, az anyagaim között, akkor találtam rá erre a könyvajánlóra. Ezt nekem el kell olvasni, ez az érzés van most bennem. 

Jean-Dominiqe Bauby: Szkafander és pillangó. Park Könyvkiadó Bp. 1998.
Locked-in-sydrome (LIS = bezártság-szindróma), a teljes bénultság állapotát jelenti: a beteg él, de ennek semmi jelét nem képes mutatni. Bezárva, önnön testébe zárva, megszakadva minden kapcsolata a külvilággal, csak a lélek szárnyalhat…

Ebbe az állapotba kerül Jean Dominique Bauby, a briliáns újságíró, a legnépszerűbb francia női magazin főszerkesztője (Elle -a szerk.). Életének
negyvenharmadik évében, 1995. december 8-án agyvérzést kap,
mélykómába zuhant, s mire abból visszatér, szinte testének egyetlen porcikáját sem tudja mozdítani, nem tud beszélni, habár érti az anyanyelvét, nem tud nyelni, eleinte segítség nélkül még lélegezni sem. A teljes LIS-szindrómától egyetlen dolog különbözteti meg: a bal szeme
mozog, tud vele pislogni. Ez a lehetőség számára az egyetlen kapocs a külvilággal, embertársaival, az élettel. Egy pislantás jelenti az igent, kettő a nemet. A látogató felmondja az ábécét, s egy pislantás megállítja a megfelelő betűnél. Így alakulnak ki a szavak, a mondatok, így tud társalogni, levelezni. Így írta ezt a könyvet is. Hosszú heteken át délelőttönként agyába
véste a szöveg aznapi adagját, délután a szemével lediktálta, s még ki is javította az elkészült oldalt. Könyvével fölényesen ironikus, sorsával megbékélt, mégis szívszorító intenzitású jelentést küld egy világról, amelyet elképzelni is alig tudunk: a tehetetlen porhüvelybe, mint szkafanderbe zárva egy minden testi valójától függetlenné vált embernek már csak a szelleme él, verdes, mint pillangó a szkafander üvegburája alatt. (Park Könyvkiadó Bp.
1998.)