Stiller Ákos Leona c. képe nyerte el az egyik I. díjat a Magyar Sajtófotó Pályázaton. A hírforrás cikke (2017.)
Megtiszteltetés számomra, hogy a rólunk készült munkáját beküldte, és gratulálunk hozzá, hogy nyert az emberábrázolás-portré kategóriában! S ami emellett nagy öröm, hogy ez a kép rólunk bátorítás céljából készült. Alább a részletek!
Tehát a témák:
Milyen alkalomból készült a nyertes kép?
„Anyatejjel a világ körül”
Hogyan kerültünk mi a képbe?
Stiller Ákos művészete
Hogyan viszonyul saját tehetségéhez Stiller Ákos ?
Hogy jön „képbe” az alkoholizmus témája?
Mi a boldogulás útja szakmájában?
A képekkel való kapcsolatom
Hogyan tudok vakon viszonyulni a képekhez?
tehetség és képleírás?
Kép beszél, a néző… ?
Milyen alkalomból készült a nyertes kép?
Az UNICEF gyermekvédelmi világszervezet megbízásából az On The Spot szerkesztősége töbek között felkérte Stiller Ákost is, a HVG fotóriporterét, hogy készítsen képet arra a kiállításra, ami a szoptatást kívánja népszerűsíteni. A projekt célja az volt, hogy bátorítsák azokat az anyákat, akik tudnak és akarnak szoptatni, hogy ne bújkáljanak és ne szoruljanak azért a négy fal közé, mert éhes kisbabájukat még gyakran táplálniuk kell. Szeptember 23-tol október 12-ig Budapesten a Madách téren volt látható az Anyatejjel a világ körül c. kiállítás.
Sokféle kultúra, sokféle élethelyzetet ábrázoltak az alkotások. A wc-n bujkáló, és ott szoptató szituációtól a teljes természetességig minden szerepelt a skálán. Szempont volt az is, hogy sérült anyát is bemutassanak a fotók között, így kerültünk mi be a „képbe”. Itt is szeretném megköszönni Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak, s egyik kedves munkatársuknak Horváth Katának, hogy részt vehettünk ebben a nem mindennapi projektben!
Stiller Ákos művészete
Számtalan alkalommal nyert el legnevesebb hazai fényképész díjakat, az egyik legelismertebb hazai sajtófotósnak számít, külföldön is ismerik nevét, mégis nagyon vágyott arra, hogy a Joop Swart mesterkurzuson vehessen részt Stiller Ákos, ahol a szakma világszintű nagyjaival konzultálhat, s tanulhat tőlük.
Ez az egész arról szól, hogy sokan nagy egóval mennek oda, feltételezve azt, hogy ha 140 eleve ajánlott riportból benne vagy a 12-be, neked valamilyen különleges képességed van. Az ember nagyon hamar meg tud elégedni önmagával, itt meg kirúgják alóla a széket, de pusztán azért, hogy meglegyen a fejlődés. Szerintem sincs olyan, hogy totális elégedettség, fontos, hogy fejlődjünk és tápláljuk a saját kreativitásunkat. Nem mondják, meg mit csinálj, az a cél, hogy önmagaddal legyél kapcsolatban. … Az egész mesterkurzusra sok kérdéssel megy oda az ember, remélve, hogy válaszokat kap, de e helyett gondolatmagokat ültetnek el a fejünkben és még több kérdéssel jövünk haza.
(S. Á.)
Pálinkaland, ez volt a címe annak a képsorozatnak, amivel jelentkezett a fent említett kurzusra. A magyarországi alkoholizmus problémakörét gondolta körbejárni. De milyen is az, amikor valaki művészetével nem csupán saját(os) önkifejezését gyakorolja, hanem mások életminőségére is szeretne hatni?
A Joop Swart az egyik legjobb lehetőség arra, hogy az embert egy pillanatra kiemeljék abból a közegből ahol ő él illetve dolgozik és egy héten keresztül csak gondolkozzon a fotós munkái jövőjéről, a fotóval való kapcsolatáról és arról, hogy mit is akar mondani a saját fényképészetével. … Hipokrita dolog lenne azt mondani, hogy csúnya dolog alkoholt fogyasztani, mert tök jó időnként meginni egy sört vagy egy pohár bort, de nyilván van egy elcsúszott mérték is, amiről lehet beszélgetni. … Sajnos előfordul, hogy az ember ugyanezeket a dolgokat fogyasztva teljesen leépíti magát és a környezetét. … Fontos tudatosítani, hogy én nem egy elítélő álláspontot képviselek az alkohol kapcsán, hanem egy diskurzust akarok vele kezdeményezni, mert ha az emberek szembe néznek ezzel, annál inkább találnak rá megoldást. Ha csak páran is vannak, akik a képek hatására úgy döntenek, hogy szakembert keresnek, akkor már elértem a célom.
(S. Á.)
Nagyon sok kapcsolat született és voltak már külföldi lapokkal is beszélgetések, így ha a későbbiekben születnének anyagok, lenne kivel tárgyalni azok esetleges megjelenéséről. … Annak, aki ebben a szakmában sikeres szeretne lenni, nagy kaliberben kell gondolkoznia, érdekes projekteket kell bevállalnia és nagy energiával kell dolgoznia. Az itthoni fotósközeg erős, de nagyon sokan csak későn tudnak beérni.
(S. Á.)
A képek és én
A képekhez való viszonyulásom vakon
A neve ismerősen csengett, mikor megtudtam, ki fog rólunk képet készíteni, de bevallom őszintén a képek világa már nem az enyém. Nem, ez nem teljesen igaz. A fény-képek világa már nem az enyém. De rendkívül élvezem, ha valaki gondolatait életképekkel illusztrálja! A szemléltetés legkülönfélébb formáit én magam is mindig keresem, amikor a gyermekeimmel beszélgetek, vagy éppen felnőtt közönség előtt kell ábrázolnom a sérült emberek helyzetét. Szívesen használnék „igazi” képeket is illusztrációként a blogbejegyzésekhez is például, de ahhoz kellene külön egy ember, aki mindig keresne nekem képeket. S az sem ártana, ha lenne az illetővel egyfajta lelki egység közöttünk, hogy a belső képünk összhangban legyen, ha érzések megjelenítéséről van szó például. Vagy bármi másról.
Emlékszem, gyerekkoromban, amikor még láttam egy kicsit, sokat nézegettünk fényképeket, rajzolni is szerettem, de úgy érzem, hogy azzal, hogy valaki elmeséli, hogy mit lehet látni, az az információk 100 százalékából szerintem csak 1 százalék. Az érzést, a gondolatiságot, a mondanivalót nem lehet szavakkal igazán kifejezni. Sokszor még a színek megnevezése is nehéz. Mikor látó embertársaimat megkérdeztem, hogy ez, a nyertes rólunk készült kép milyen, vagy éppen olvastam a kommenteket, láttam, hogy ők is keresik a szavakat. Nem lehet egyszerű leírni azt, amit látni kell és érezni. Bár meg kell, hogy jegyezzem, hogy van egy barátnőm, akinek – véleményem szerint – az átlagosnál nagyobb tehetsége van ahhoz, hogy szavakba öntse egy kép látványát. Igen, szerintem ehhez is kell egyfajta tehetség!
Gondolom a profi és tehetséges fotósok világában a kép beszél, a néző pedig hallgat és „hallgatja” mit üzen. Így képzelem. Nem tudom, hogy ebben mennyi igazság van, de az énekléssel kapcsolatosan azt tapasztalom, hogy akkor biztosan sikerült megérintenem valakit a dallal, ha szó fennakad, s egy önkénttelen forró kézszorításban, kedves baráti ölelésben érkezik a kimondhatatlan, kissé remegő hullámaival.
Az idézetek forrása:
Az utolsó pillanatban válogattak be – Stiller Ákos interjúMelis Dóra
on 2014-12-13 at 11:00
Biztosan van véleménye, gondolata a témában! Szeretettel várom a like gomb alatt a hozzászólásokat!