Elgondolkodtató példák a természetből, bölcsességek versben és regényben
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)
Olyan érdekes, hogy egy fél nap leforgása alatt annyi elgondolkodtató írás érkezett hozzám, hogy arra gondoltam, talán nem véletlen. Úgy döntöttem, megosztom a legjobbakat ezek közül a kedves olvasóval. Jó csemegézést!
Ady Endre:
Valami még készül
Ha szívem bomlott, bús malom
S várok rémes pozdorja-sorsra
Jön hirtelen egy nyugalom.
Ha így szólok: már mehetek,
Nem jöhet már új, sem jó, sem rossz,
Ütő vágy éri szivemet.
Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.
Aki szereti megfigyelni a természetet, és az által is bölcsességre jutni, annak tetszeni fognak az alábbi sorok.
Ha beleteszünk egy héját egy 180 *240 cm-es ketrecbe, aminek teljesen nyitva van a teteje, a madár – annak ellenére, hogy tud repülni –
teljesen bezártnak fogja érezni magát.
Ennek oka, hogy a héja repülés előtt mindig 3-4 métert fut a földön.
A hétköznapi denevér, mely repked az éjszakában, figyelemre méltóan gyors teremtmény a levegőben, nem tud felszállni a földről. Ha letesszük, mindössze annyit tud tenni, hogy ügyetlenül és kétség kívül, fájdalmasan ide-oda lépeget, míg el nem ér valamilyen enyhe magaslatot, ahonnan a levegőbe vetheti magát. Utána, mint egy fénycsóva, hirtelen elillan.
Ha egy darázs beleesik egy pohárba, addig marad ott, ameddig meg nem hal, feltéve, ha nem veszik ki.
Soha nem látja a pohár tetejét a menekülés eszközének, de ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen módon az aljánál találjon kijáratot.
Ott keres utat, ahol nincs, míg végül teljesen el nem pusztítja önmagát.
Én annyira vágyom arra, hogy szárnyalhassak! A most következő idézet egy regényben olvasható. Az a szituáció, hogy a főszereplő orvos alezredes éppen ágynak esik, mert – talán fekélytől – iszonyatosan elkezd fájni a gyomra, alig van magánál a fájdalomtól. Így aztán orvosból beteggé válik, és egy rangidős másik doktorral beszélget éppen, aki az iránt érdeklődik, hogy nem fél-e attól, hogy ha agyonhajszolja magát a munkában, életveszélyessé válhat az állapota. Ekkor hangzik el az a két mondat:
„No és, ha félek? – Levin vállat vont. – Ez a háború megtanított arra, hogy akár félek, akár nem – győznöm kell. Köteles vagyok győzni.”
(Jurij German: Az orvos alezredes)