Szombat:

Minden, amit nem én írtam, de nagyon megérintheti az olvasót.

VENDÉGNAP

Ma folytatódik Gyurka Anna, Cica című novellája.

Az előző rész a hivatkozásra kattintva olvasható!

Éjszaka nem sokat aludtunk. Na nem azért mert sírdogált volna, hanem mert állandóan odabújt valamelyikünkhöz, és azt a dorombolást!…Aztán hajnalban üdén frissen körbeugrált minket, keresztül kasul az ágyban. Nem lehetett rá haragudni, olyan kicsi és kiszolgáltatott. Talán még szopott is az anyjától, mert néha rácuppant az ujjunkra, és kicsit cumizott.

Nem lett meg a gazdája. Na nem mintha a drágám nagyon keresgélte volna. Egy hét után vett neki rendes alomtálat, tálkákat, játékot… Sőt, olyan profi kaparófát faragott neki, amin a karmait edzheti, nehogy a bútorokat rojtozza ki, hogy köszönni lehet neki!

Bele kellett törődni, hogy ezután négyen lakjuk a lakást. Ami nekem sem ment nehezen, bevallom.

Találgattuk hogy hol legyen neki a hálóhelye, de ezt végül a cica döntötte el. Természetesen az ágyunkban. Magamon is meglepődtem, mert sosem voltam híve annak, hogy egy ágyban aludjak bármilyen állattal. Most mégsem volt semmi ellenvetésem. Igaz, már első este fürdetéssel kezdtük a befogadási szertartást. Bolhaügyben is körültekintően jártunk el, de nem volt mitől tartani. Egy szál élősködő sem lakott a bundában. Ráadásul olyan türelemmel és méltósággal viselte a tisztálkodás megpróbáltatásait, mintha felkészült volna már erre jó előre. Na nem volt boldog a habos pancsolástól, de a hajszárító előtt már egész elegánsan fésülgette magát a nyelvével. Így aztán tiszta, rózsaszín talpacskákkal, szép selymes bundával, nem lehetett kitiltani az ágyból.

Vele együtt beköltözött valami vidámság is a lakásba. Nagyon sokat nevettünk a játékain, a bohóckodásain. A legkedvesebb a cipőfűző, második a pingponglabda. Aztán bármi,…például a wc papír. Na ez már nem volt olyan vicces, amikor a nappalit befonta egy tekercs papírral, amit egyenesen a tartóról gombolyított le. Amikor sokadszor is megtörtént a dolog, akkor a párom bizony kiakadt, és a cica kikapott. Nyilván nem értette elsőre, mert még egyszer ki kellett próbálnia mi az összefüggés a tiltott játék és a seggrepacsi között. Aztán felfoghatta, mert felhagyott a papírmasé gyártással.

Egyébként semmi kárt nem okozott, még a nagy rohangálós játékok közben sem. Én viszont néha tényleg belebotlotttam, és előfordult, hogy ráléptem szegényre. Nem nagyon tudtam ellene tenni, csak reméltem megtanulja azt is, hogy nem előnyös folyton láb alatt lenni.

A párom természetét meghazudtolva, zokszó nélkül látta el, tisztította utána az almot, szerezte be neki a macska kajákat. És úgy játszott vele, becézgette, ahogy a gyerekeit sem soha. A földön csúszva, négykézláb ment néha a játék. A kezein hamar megmutatkoztak a játék nyomai. A harcok bizony néha szó szerint vérre mennek, ha élesek a karmok és hegyesek a fogacskák, a gazda kezén pedig nincsen sűrű bunda. Na meg nincs is ellenére a vad játék neki se, csak mikor már valóban vér folyik. Azért is lett ő a macska kedvence. Bőven meghálálta a látható ragaszkodásával. Az ágyban a gazdi a legkedvesebb és legkényelmesebb alvóhely. Imádott mellette aludni. Mindegy hogy a fejénél, a hátához bújva, a lábainál, esetleg a hasán elterülve, vagy sálként elnyújtózva keresztben a nyakán. Csak a közvetlen közelében legyen.

Egyszer alaposan kitolt magával. Annyit vettünk észre rajta, hogy nagyon gunnyaszt, nem eszik, nem játszik. A szőre borzas volt, és szomorúan pillantott fel ha szólítottuk, majd visszakucorodott egészen kicsire. Mi baja lehet? Simogattuk, nézegettük. A szaga volt ami elárulta, mi a gond. Az átható paníros olajszag. Hát persze! Éjszakára kint maradt az olaj a serpenyőben, amiben este a rántottt hús sült. A kis buta belakott belőle, az feküdte meg a gyomrát. Na, ezután aztán oda kellett figyelni erre is. Pár nap alatt helyrejött, és épp olyan kis bohóc volt, mint azelőtt. Többé azonban nem evett  bele az olajba, ha hozzáférhetett, akkor sem.

A következő szombaton folytatótik a történet! Közelednek a bonyodalmak!