Ki az, akinek egy házikedvenc ragaszkodása sokat jelent? Azoknak biztosan fog tetszeni a most induló 7 részes sorozat. Hogyan lehet egy kemény férfi szívét meglágyítani? A mai részből ez is kiderül. Ki hinné, hogy a macsekoktól is van mit tanulni!
Asszonyok, nők, jól figyeljenek! Férfiak, vigyázat!
Gyurka Anna: Cica
Nem valami jó hangulatban tartottam hazafelé a vasútállomásról, pedig kellemesen melegített a késő őszi napsütés. Napok óta valahogy vacak volt minden. Közeledve a házhoz láttam a párom kint az utcán beszélget valakivel. Amikor a bejárónkhoz értem, akkor láttam hogy egy kismacska sündörög a lába körül.
– Hát ez…? – kérdeztem.
– Nem tudom honnét jött, egyszer csak itt volt, azóta puncsol itt nekem, nem tudom lerázni. – válaszolt vigyorogva.
Ahogy elnéztem, nem is nagyon akarta, de nem foglalkoztam tovább vele, bementem a lakásba. Mindig szerettem a macskákat, régebben nekem is volt néhány. Amióta ebben az ötvenöt négyzetméteres lakásban élünk hárman, azóta épp a párom miatt nem lehetett semmiféle állat tartására gondolni. Még a leányzóm halai miatt is jókora parádé volt, pedig azok aztán nem sok vizet zavartak, és a hangoskodásukra sem lehetett panasz.
Pár perc múlva bejött, és az ölében ott a cica. Tanácstalan vigyorral néz rám.
– Mit csináljak ezzel a kis döggel?
– Miért, mit akarsz vele? – kérdeztem vissza.
Leteszi a cicát, aki óvatosan körülszimatol, besétálja a nappalit, körülnéz a konyhában. Odadörgölőzik egyikünkhöz, aztán a másikunkhoz… egy-két csendes nyávintás. Milyen szép kis állat, olyan 4-5 hónapos lehet. Fekete alapon fehér, a pofáján aszimmetrikus a minta, ezért úgy néz ki mintha ferde lenne kicsit az orra. A nappalink padlója is fekete fehér járólappal van lerakva, a rossz látásommal alig veszem észre, ha a fekete lapon van épp. Tiszta és láthatóan jól volt tartva. Vajon honnét lógott meg? Mert egy ilyen szép kis dögöt nem raknak ki az biztos.
– Na mi legyen vele? -Kérdezi a párom.
Én közben azon agyalok, mivel is jár egy ilyen kis szőrmók egy lakásban. És azon is, hányszor szerettem volna ha hozhatok egy cicát. De ugye a drágám hallani sem akart róla soha…. És most itt ez a kis szépség, épp a páromat hálózta be. Ennél biztosabb szponzort nem is találhatott volna magának. Mintha tudná, hogy ha én, vagy a leányzóm akarjuk befogadni, hát esélye sem lenne. Most pedig azt látom, hogy beleszeretett első látásra a macskába. Csak lesi minden lépését, gyönyörködik benne.
– Olyan mint a volt macskám, pont olyan. Az is ilyen puncsos volt, folyton hízelgett. Mit csináljunk vele szerinted? – közben símogatja áhitattal.
– Nem tudom.- szóltam szűkszavúan, rosszkedvemet demonstrálva.
Na ilyen könnyen nem adom be a derekam, még a végén az jön le utólag, hogy én akartam befogadni, és akkor ki tudja meddig biztos a cica mandátuma.
– Tudod te hogy mivel jár egy ilyen kis dög tartása?
Kérdezem, mintha nekem ehhez nem sok kedvem lenne. Közben azért vigyáznom kell, nehogy túl lőjek a célon. Mert mostmár én is kezdem beleélni magam… Nagyon szép kis jószág, és elég nyugodtnak, intelligensnek látszik. A macska olyan, szinte azonnal szobatiszta, csak meg kell neki mutatni hol az alom amire járni illik, és tudja. Ha nem, akkor nagyon hülye szegényke, és elég sok mérgelődés, mire szobacicát faraghatunkbelőle.
– Ha azt akarod hogy maradjon, akkor alom kell. Nem szeretném ha összecsinálna itt mindent. – adom a szigorút.
– Dobjam ki? – fancsalodik el a képe.
– Én azt nem mondtam, de ha Te azt akarod hogy itt maradjon, akkor kell az alom. Aztán meglátjuk. Holnap körül kell kérdezősködni a környéken, hogy kié lehet, hátha meglesz a gazdája. Nem úgy néz ki mintha kóbor kidobott macska lenne. Ha gondolod, maradjon éjszakára, adjunk neki enni valamit. De akkor menj el alomért, és keress valamit amire járhat vécére!
Azonnal indul alomért. Még visszanéz a cicára, és látom a vágyat a szemében. Na ez kell ide! Ez a cica nem lesz innét kirakva, hacsak tényleg meg nem lesz a gazdája. Ahogy a lábát kiteszi, végre én is teljes szívvel megdajkálhatom. Keresek neki két tálacskát, egyikbe vizet kap, a másikba enni. Nem ront rá ész nélkül, szóval tényleg nem éhezett. Most én is leplezetlenül gyönyörködöm benne. Majdnem teljesen fekete. A lábai fehérek, mintha mindegyiken zokni lenne, különbözőképpen lecsúszva. Egyiken térdzokni, másikon bokazokni… A hasán is végig, szabálytalan elnyúlt amőba formájú fehérség. Folytatódik a nyakán, mint egy előke, ami kis gallérjával átöleli a nyakát, de nem ér össze a tarkóján. Ez a fehér mellényke felhúzódik az állára, és a pofija alsó részére, az orráig. Itt mint mondtam már, ferdén fejeződik be. A jobb oldalán magasan kezdődik, lekanyarodik az orra alá, azt feketén hagyva, aztán bal oldalon sokkal lejjebb ér véget.
Azon gondolkodom, mennyi idő után lennék képes még visszaszolgáltatni a gazdájának, ha esetleg előkerülne. Hamar sajátomnak fogom érezni, attól tartok. És a párom, ha egyszer beleszeretett, nem hiszem hogy jószántából megválik tőle. De már itt is az alommal. Hamar feltölt egy nagy virágalátétet, és beteszi a vécébe a földre. Én csak utasítom, ő megfogja a cicát és ráteszi az alomra. Az körülpillant, és elszalad. Megismételjük a mutatványt, ugyanazzal az eredménnyel.
– Remélem tudja mire jó!
Mondom nyugtalanul. Aztán pár perc elteltével egyszer csak berohan mint az őrült, és hamar elkészül az első bizonyítéka annak, hogy teljesen képben van a hely funkcióját illetően. Na, ez a probléma megoldódott. De hogy hányszor fogok még rajta keresztül esni!…