boldogulás vakon

Egy kívánatos média hatás (Ezeket kérdezte tőlem a riport után egy kisgyermek)

afehérbotomszalaggalátkötve

Készült rólunk egy riport, és ennek hatására kérdések születtek egy kisgyermekben!

Azt hiszem ez az az impulzus, amiből minél többre lenne szükség. Hogy kérdések szülessenek, s azok aztán eljussanak azokhoz, akik tudnak rá megfelelőképp válaszolni. Számomra hatalmas öröm volt, nem is számítottam rá, hogy a műsor után ilyen történik. Van olyan gyermek, aki kíváncsi arra, hogy vakon hogyan tudom megoldani azt, amit ő látott a képernyőn? Alább a részletek.

A 9 gyermekes látássérült anyuka és a babahordozás

újszülöttmosolygóskisbaba
Nemrég derült ki számomra egy látássérült sorstársamról, hogy 9 gyermeke van. A döbbenetem után az volt az első dolgom, hogy megkeressem Halmi Arankát és megkérjem, hogy pár szóban válaszoljon a kérdéseimre, hogy mások is megismerhessék őt. Ha esetleg valakinek támadna bármilyen kérdése hozzá, a hozzászólásokban megteheti nyugodtan. Jelenleg legkisebb gyermekével van otthon, de babahordozás tanítását szívesen vállalja, ha valaki úgy gondolja, hogy a füzetekből sehogy sem sikerül elsajátítani a megfelelő kendőkötést és egyebeket.

Még nem vagyok listamester

Első e-magazin szerkesztésem élménye (szerda: akadálymentes hétköznapok - tematikus nap)   Ki az, aki képernyőolvasóval tudja használni a listamester ingyenes hírlevélküldő szolgáltatásait? Kérem írjon nekem levelet, mert bizony ma nem ezzel a szolgáltatással küldtem el a Sikerül Magazin első számát. Még nagyon nehézkesen megy, hogy rájöjjek, hogyan tudok linkeket beszúrni a szövegbe úgy, hogy ne kelljen html programozást tudni hozzá, mert azt még csak most tanulom. S bár próbálkoztam az összes ismeretemet bevetni, de még kevés volt, valahogy nem működött. Hülye a gép, ezt mindenki tudja. Mindenesetre a levelek remélem szerencsésen

Kapálj és skypeolj!

Egy termékről, ami megkönnyítheti a kapcsolattartás és a házi munka összehangolását (szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)   A férjem nem bírta ki, hogy ne adja oda előre a karácsonyi ajándékot. Én imádom a meglepetéseket, de ezúttal nem bántam, hogy már az enyém lehet. Nekem sok esetben az volt a problémám, hogy nagyon keveset tudtam skype-on keresztül bárkivel is beszélgetni, mert akkor mindig oda kellett ülnöm a géphez. Ahhoz, hogy hallja valaki a hangomat, sokszor még közelebb is kellett hajolnom. Úgyhogy a krumpli és borsópucolásokra, ruhahajtogatások alkalmaira tartogattam eddig a lehetőségeimet a kapcsolattartásra, de ez kevésnek bizonyult. Szenvedtem attól is idáig, hogy mivel sem én, sem a barátaim egy része nem könnyen tudjuk egymást meglátogatni, hiszen rosszul, vagy egyáltalán nem látunk. Szóval sok esetben marad a skype-on történő kapcsolattartás. Viszont ez a három gyerek mellett és a munkám mellett tényleg csak akkor volt eddig lehetséges, amikor a fenti tevékenységeket csináltam. Mit kaptam ajándékba? Ez a dolog mindenkinek hasznos lehet, aki szintén nehezen tud időt szakítani barátaira a számítógépen keresztül, de igénye lenne rá

Vak vezet világtalant

Vak emberek kísértek át látó embereket bekötött szemmel a zebrán
(szerda: akadálymentes hétköznap – tematikus nap)

 

Már 15000 ember látta ezt a videót, ami 2011-ben készült. Kíváncsi, hogy hogyan keltek át látássérült segítőkkel a látó emberek? Itt egy rövid bejátszás linkje.

Szegény vak

Hogyan adhatjuk át úgy ajándékunkat, hogy azt még a vak is lássa? (szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)   Ma van a szegénységellenes világnap. Ha szegénység, akkor adomány. Ha adomány, akkor sok esetben ruhák érkeznek. Amikor a Vakok Állami intézetében laktam egy tanfolyam végett, többször is volt alkalmunk ruhák között válogatni, amit adományként küldött oda valaki. Most itthon is több esetben történt már, hogy ruhákat kaptunk, de egyáltalán nem mindegy, hogy amikor valaki hoz valamit, azt hogyan adja át. Egy apró megoldás arra, hogyha esetleg ajándékot, vagy bármi mást vinni szeretnénk egy látássérült embernek, hogyan adjuk oda. Nem is hitte volna, hogy ezzel lehet probléma? Pedig igen, de van rá egy nagyon logikus és egyszerű megoldás és nem baj, ha eddig véletlenül ez

Ékszerrel szeretni

Ajándékvásárlás, ékszervásárlás vakon  (szerda: akadálymentes hétköznap - tematikus nap)   Ki az, akinek már volt szerencséje egy hercegkisasszonyhoz? Akkor inkább úgy kérdezem, hogy egy óvodás korú kislányhoz? Bár láttam már kivételt a szabály alól, de általában ezek a leánykák nagyon szeretik a csillogó-villogó dolgokat. Ékszerekből sosem elég, de jöhet a táska, vagy minden más, ami rózsaszín. Egy olyan jó megoldást találtam az interneten, ami nekem, vak édesanyának, aki régebben láttam, lehetővé teszi, hogy válogathassak ékszerek között, ha épp ajándékozni szeretnék kislányomnak egyet. Miért érdekes ez, és hogyan oldódott meg a problémám?   Eleve ott kezdődik a helyzet, hogy maga az ajándékvásárlás gondolata is első körben nem mindig lelkesít. Azért, mert akkor azt is ki kell találnom, hogy kivel menjek el vásárolni. Miért nem mindegy? Első "ránézésre" lehet, hogy egyszerűnek néz ki a dolog. Valaki

Kézzel, villával

Vicces és tanulságos történet a vak emberek étkezéséről (szerda: akadálymentes hétköznap-tematikus nap jegyében)   Fényes szálloda, királyi fogadtatás. Beléptünk és mindenki sorfalat állt. Sorfalat álltak mindenhol, mert a szálloda ügyvezető igazgatónőjével volt találkozónk. Egy ott szervezendő konferencia ügyében jártunk férjemmel. Ma már mosolygok, de akkor nagyon kínosnak éreztem a helyzetemet. S hogy miért? Álljon itt egy ma már viccesnek tűnő, mégis tanulságos történet.   Akkoriban sokat bringáztunk tandemünkkel. Nem voltak még gyerekek és magunkat meg nem féltettük annyira az országutakon. Amikor Tihanyba kellett mennünk, akkor is úgy

Lekörözhetők a facebook fejlesztői egy aprósággal

Próbálja meg elképzelni, hogy épp elromlott a monitor. Mit tehet ilyenkor? Irány a szerelő, miután kinyomta brutálisan a gépet. Hogyan is lehetne vaktában szépen leállítani, hacsak nincs ilyen funkció esetleg az ön eszközén egy gombnyomásra. S mit tehetek én, ha elromlott a monitor? Vígan gépezek tovább, hiszen észre sem veszem. Hogy lehet ez? Egyszerű a válasz, úgy, hogy én alapjáraton úgy használom a gépet, hogy nem látom a képernyőt. Nekem ezért szükségem van valamire, ami megmutatja, hogy mégis mi látható.   Mit használok és hogyan? Én személy szerint egy jaws nevű szoftvert. Ez azt csinálja, hogy géphangon beolvassa nekem, ahol éppen járok a monitoron. Gépelésnél kimondja azt a betűt, amit

Úgyse látja, bemegyek előtte

A háziorvosnál való várakozás, az érkezési sorrend néha nem konfliktusmentes. Mit tehet valaki, ha nem lát és nem szeretne utolsóként sorra kerülni, mert nem ő volt az utolsó? Hogyan segíthet embertársának, aki nehezebben mozog, hall, vagy lát? Bizony egy egészségügyi intézmény folyosólyán sok ilyen helyzet van. Először egy kis rövid eset, ami megrázott, mert tehetetlen voltam.   Megrándult a lábam és egy fél nap után mégiscsak egy kórház folyosóján találtam magam. Nem bírtam menni, mert iszonyúan fájt. Csak kinyújtva bírtam tartani, ahogy ültem és először nehéz is