kiszolgáltatottság

A kedves olvasót érte már rablótámadás? Sokan úgy gondolják, hogy velük ilyesmi nem történhet. Vannak akik túlságosan is szoronganak, hogy nehogy betörjenek otthonukba. Vannak cégek, ahol felkészítik a dolgozókat egy esetleges támadásra, mert olyan dologgal foglalkoznak. Nemrég érkezett egy levelezőlistára egy megtörtént eset egy rablásról. A sorok írója már túl van a lelki megrázkódtatáson, ami egy ilyen esettel jár és úgy gondolta, hogyha leírja nekünk, hogy vele mi történt, azzal bátoríthat másokat, de mire is? Az ki fog derülni ebből az írásból.   „Beértem a barátnőm kis antikvitásába, én nyitom, mert ma én vagyok a soros. Felkapcsolom a fényeket, berendezem a kirakatot, felszaladok a tyúklétrán a galériába, és igyekszem sorra venni a javításokat amik ma rám várnak, ötvös vagyok. Remélem marad egy kis időm a saját design dolgaimra is, közeleg a bemutató, és még sok a munka. Csengetnek, lesietek a létrán, nyitom az ajtót. Egy fura siltes sapkás napszemüveges alak. Rékát keresi, ismeri az apját. - mondom mindjárt jön, mit szeretne? Azt monda majd visszajön. Kimegy az ajtón, én meg nagyon rosszul leszek, lever a víz és rettentően elkezdek remegni, tudom ebből baj lesz. Felhívom
Horváth Zoltán látás nélkül vezényelte le házának felújítását. Micsoda kihívás nemigaz? A téma apropóját az adta, hogy egy igen nagy meglepetés ért minket. Szombati Orsolya, akivel még alig több, mint egy hónapja találkoztam először, írt egy levelet az „Álomépítők” c. műsorba, hogy mi lehessünk az egyik család, akinek a házát újjá varázsolják. Micsoda kedves gesztus! Hogy jutott ilyesmi eszébe? Ez egy másik történet. Már el is kezdtünk álmodozni, hogy legyen mit felépíteni, ha minket választanak. Már maga egy ilyen levél megírása is egy olyan figyelmesség, amit nagyra értékelhetünk. Ennek az lett az eredménye, hogy a szerkesztőség holnap kijön megnézni a terepet. Nem tudom, hogy mik a szempontok, sok családhoz kimennek, mielőtt kiválasztják azt a bizonyos 8-at, akinek valóra váltják álmaikat az otthonukkal kkapcsolatosan. Egy biztos, hogy ránk férne mindennemű segítség. A férjem ezermester ugyan, de ez nem elég egy felújításhoz nemigaz? Mi kellene még hozzá? Hááááát…   Mindenesetre azon kezdtem el gondolkodni, hogy akinek nincs olyan ügyes férje, mint az enyém, ráadásul nem is lát, hogyan tudja eldönteni azt, hogy kiben bízzon, hogyan mer belevágni egy nagyobb felújításba? Hogyan ellenőrzi le a munkálatokat, vagy ki tud segíteni ebben? Kedves barátom és sorstársam házfelújításának alkalmával írt krónikájából szemezgetek ma.
Ki az, aki dolgozott már kamaszokkal együtt? Az érzelmi hullámzások, gyors hangulatváltozások, hirtelen kialakuló ellentétek, erőteljes lelkesedések, hangos véleménnyilvánítások, beszédes hallgatások, őszinteség mindenek felett, csak pár tényező, amit eddig megéltem a közös dolgaink során. Szoktam segíteni fiataloknak itthon, hogy aztán közösen léphessünk fel és énekelhessünk. Nekem nagyon sokat ad az, hogy láthatom, hogy mindenki egyre ügyesebb, miközben én is sokat fejlődök az által, hogy értük nekem is haladnom kell az énektudásommal. Felemelő az érzés, amikor bármilyen kicsit is át tudok adni a magamébból nekik. Még akkor is, ha ezt amatőr szinten végzem. Megéri ez a sok szép dolog a szenvedéseket is? Például ha a tagok nem értenek egyet, azt nagyon rossz látnom. Ettől kifejezetten kikészülök, szenvedek. Ilyenkor jön elő mindig bennem a kérdés, hogy kell ez nekem? Ha ellentétek alakulnak ki, azt nagyon nehéz kezelnem, mivel ugye pedagógiát nem tanultam, csak a kicsi gyermekeimmel „kisérletezek” naponta, hogy hogyan lehetnének ők a világon a legjobb testvérek. Valami mégis hajt tovább, hogy ne adjam fel. Ezt a továbblépést pedig az élet megválaszolta és láthattam egy érdekes jelenséget, amiről a szakkönyvekben biztosan sokat írnak. Egy hirtelen érkező feladat meg tudja semmisíteni az esetleges széthúzást. Most megírom, hogy mi is történt velünk.   Egy jótékonysági koncertre voltunk meghívva fellépni itt Gyömrőn.
Ki az, aki emlékszik rá, hogy a gyermekének miért azt a nevet adta éppen, ahogy hívják? Vannak, akik tudatosan választják ki gyermekük nevét, mert hisznek abban, hogy a név kötelez, vagy mert szeretnék olyannak tudni a gyermeküket, amit az jelent. Van egy kedves levelezőlistás barátom, aki egy éven keresztül minden tag névnapján beküldte nem csak azt, hogy mit jelent, hanem egy személyleírást is, hogy azokra az emberekre mi jellemző. Emlékszem, ez sokaknak tetszett. S most miért ezt a témát választottam? Attila neve azt jelenti, hogy atyácska. Kirándulni voltam vele és a többi ovissal mult hét csütörtökön és ez az atyáskodó jellem végigkísért a majdnem 7 éves fiam személyében. Milyen az, amikor a gyerek akar vigyázni az anyukájára? Akkor most következzen egy kis élménybeszámoló, az atyácskás történet.   „Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi.” Aztán bepakoltunk a