halál

Titkár nevű cicánk négy újszülött kiscicájával. Cirmosak és egyiknek, másiknak van kis fehér mellénykéje.
Én sem gondoltam volna, hogy egy cicás történet kapcsán fogok elgondolkodni újra a húsvét üzenetén, az önfeláldozó szeretet kérdésén, a példamutatás jelentőségén. A bejegyzésben idézett írás segítségével, akár gyermekeinknek is szemléletesen tudunk beszélni ezekről a témákról. Bátoríthatja azokat is, akik nem szeretnek kilógni a sorból.
Jakab Miklós 100 (vasárnap: a hitélet kihívásai – tematikus nap)   November 10-én egy kopjafa ünnepélyes leleplezésének lehettek tanúi azok, akik ellátogattak a Fiumei úti Sírkertbe. Jakab Miklós 100 éve született és 10 évvel ezelőtt hunyt el. Felesége még él, ő például végig jeltolmácsolással szolgált az eseményen. Ki is volt a férje a közösség szemében? Hogyan telt ez a megemlékezés? Erről szól Menyhárt András újságíró cikke az alábbiakban.   A temetőben mindenütt csak levelek. Vörösek, barnák, sárgák és ezeknek számtalan, tengernyi árnyalata. Fán éltek, leestek, de itt vannak, léteznek, holtukban is színesítnek; holtukban is gazdagítnak.  Dicsérik a múltat, a hatalmas, nagy fát, amelyet nem régen igenis, akkor is, levélszívvel ők éltettek. Egy emberre emlékeztünk. Jakab Miklósra. 100 éve született, de mintha most is élne. A gyümölcsök, az igazi ajándék-ember gyümölcsök tanúsíthatják
Veszítés a hétköznapokban (csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap) A napokban találtam egy gyönyörű költeményt, amint az ünnepekre készülve keresgéltem valamit, amit megoszthatnék a barátaimmal. Milyen érdekes, hogy a búcsúzás, az elengedés kapja a hangsúlyt és nem a halál. Szinte a mindennapokra bontja le a költő a tényt, valamitől mi mindig búcsúzunk. Hogyan lehet ezt úgy elfogadni, hogy még a reménység is megmaradjon? A vers után lesz két link, ahol a halállal és a veszítéssel kapcsolatos írásaimat lehet megnézni egy kupacban. Nekem az életben nagyon fontos az őszinteség, a dolgokkal való szembenézés és a reménység keresése, bármilyen jellegű veszítésről is legyen szó az életben. Édesanyám, vagy a látásom, saját, vagy mások
Hallotta már ezt a kijelentést a kedves olvasó? Előfordult már esetleg, hogy nem merte felvállalni éppen emiatt a gondolkodás miatt azt, hogy ön reménykedik? A közgondolkodásban ott van, hogy hit egyenlő naivitás. Akinek már nincs más lehetősége, akkor bugyután odafordul valamilyen láthatatlan lényhez és hisz benne, hiszen jobbat nem tud szegény. Szegény! Volt olyan időszak, hogy egyszer én is elgondolkodtam, hogy miért hiszek és bízok Istenben. Azért, mert vak vagyok és úgysem bízhatok és várhatok semmi jót máshonnan? Valójában én ez által gyenge vagyok, hogy nem látok? Nemrég hallottam ezzel a problematikával kapcsolatban, hogy igen, bátran bevallhatjuk, hogy Isten a gyengék menedéke, hiszen mi nélküle valóban elveszettek vagyunk. S az, aki azt állítja, hogy erős, vajon meddig? Hány csapás után adja fel az ember az erejét? Vajon akik azt mondják erősek, meddig bírnák az alábbi embert ért csapásokat? Horváth Zoltán, egyik jó barátom tanárára emlékezett vissza. Megrendített a történet. Ez után egy verset is közreadok majd, ami szintén nagyon megérintett, ezt egy kedves olvasó küldte nekem. Nagyon szép.   „Az ofőt nagyon hamar megkedveltük, mert egy olyan közvetlen figura volt, és még jól is értett a nyelvünkön. Igaz, hogy néha azért is bocsánatot kért, hogy levegőt vesz, de
Az alábbi történet már sok helyről visszaköszönt, nem tudom, hogy ki írta, de a végén megjelölök egy oldallinket, ahonnan ezt kimásoltam. A vicces de... kategóriában leltem az alábbi sorokat.   "Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy „kis hívő”, a másik egy „kis szkeptikus”. A „szkeptikus” azt kérdezi: - Te hiszel a születés utáni életben?
Egy kedves kérésnek teszek most eleget. Váczi Éva írta nekem:   „Nem tudom, hogy állsz idő dolgában, de volna kedved megírni történetedet a blogomra? Főleg arra kihegyezve, hogy miken mentél át (kiemelve a látásod elvesztését), s hogy mégsem lettél ennek ellenére reményvesztett. Valahogy azt kéne boncolgatni, szerinted ez miért lehetett, hogy nem borultál és borulsz ki, hanem életigenlő vagy?”    Akkor álljon itt egy fekete-fehér történet.   Az élet egyik oldala   Édesanyám vette észre, hogy lehet, hogy rossz a szemem. Még csak pár hónapos voltam, amikor kiderült, hogy bizony nem látok. Szürkehályog műtétre van szükség. Képzeljük el azt az anyát, aki
Több ember jelezte már felém a háláját, hogy milyen jó ötlet is az, hogy felhívtam a figyelmüket arra, hogy a képek címkéjét írják meg, hogy mi, akik nem látunk, azért tudjuk azt, hogy mit ábrázol a dolog. Mi legyen a címke feliratán? Egy szó, vagy kettő, ami informatív? Vagy adhatunk át akár érzelmeket is? Egy mai döbbenetes élményem kapcsán jutottam ehhez a témához.
Meleg nyári este volt. 5 éves kislányommal feküdtem a sátorban, amit az udvaron vertünk fel, hogy tudjunk aludni a hőség ellenére is. Csak ketten voltunk, mert ő hamarabb álmos lett és megbeszéltük, hogy alszunk. Feküdtünk egymás mellett, én fogtam a kezét, mert így szeret elaludni. Megsimogattam hosszú hajacskáját, adtam a fejére egy puszit, aztán vártam, hogy elaludjon. Olyan érdekes, ezt már megfigyeltem, hogy amikor kettesben vagyok bármelyik gyerekemmel, akkor hirtelen előjönnek olyan témák, amire nem is számítanék. Bensőséges és mély beszélgetéseket kezdeményeznek ők maguk.   Valaki mondta, hogy állítólag ez az a kor, amikor a gyerekek
Most jöjjön egy kis állatmese, csak hogy közelebb hozzam ezeket a kedves teremtményeket, hátha más szájízzel gondolunk a tejből készült kecskesajtra, túróra, vagy magára a tejre. Ugye mindenki tudja, hogy ezek fogyasztása rendkívül egészséges?