Csütörtök: Az otthon maradt fiú tékozlása

Bejegyzés adatai

TARTALOM:

  • Miért ez a cím?
  • Egy kis drámapedagógia
  • A beszélgetés témája
  • Ige és kérdés
  • Aranymondás
  • A játék
  • Miért ez a cím?

    Sok ember fejében úgy gondolom az van, hogy a tékozló fiú története a tékozló fiú tékozlásáról szól. Pontosabban arról, hogy a tékozló fiú az, aki elmegy otthonról, és tékozol. A másik fiúval annyit nem szoktunk foglalkozni. Legalábbis én ezt tapasztalom. Az én fejemben, szívemben is sokáig egyetlen bűnös ember létezett a történetben, aki az atyai örökségét mindenféle rossz dologra elpocsékolta. Majd tíz éve már annak, hogy egy mérföldkő volt az életemben hitem megújulásának terén. Sírtam örömömben, mert úgy éreztem, végre otthon vagyok ismét! Lelki értelemben az azt megelőző hetekben már mindenféle moslékot ettem, még sem laktam jól. Elegem lett nekem is. Ugyanakkor azt is megláttam, hogy mivel már én az Úré voltam korábban is, egyszerűen az történt, hogy nem az Ő javaival éltem. Nem kértem tőle semmit, hogy éhségemet csillapítsam, hanem tartalmatlan és üres dolgokkal foglalkoztam. Ez pedig egyre éhesebbé tett. De nem a szeretett Atyához fordultam, hanem pótcselekvésekkel próbáltam a bennem kiáltó űrt elhallgattatni. Ez az életélmény indított arra, hogy a gyerekekkel a másik fiúról is beszélgessünk.

    Egy kis drámapedagógia

    Ahogy már korábbi bejegyzésemben is utaltam rá, a kiscsoportos foglalkozások előtt mindig a templomban kezdtük a napot, ahol Óvári Péter lelkész úr bemutatta az aznapi Bibliai történetet nekünk. Így mi csupán folytattuk és kibontottuk mégjobban a foglalkozáson. Sok volt az ovis, és alsó tagozatos korú gyerkőc, így sokféle eszközt be kellett vetni, hogy ők is tudjanak könnyebben figyelni. József történetébe bevonta a gyerekeket, Jónás történetét például elbábozta Péter bácsi, a tékozló fiú történetét pedig eljátszotta felnőtt férfi testvéreivel.

    Képajelenetből

    Annyira beleélték magukat a fiúk, hogy én teljesen meg voltam hatódva tőle. Ráadásul aki a tékozló (otthonát elhagyó) fiút játszotta, róla tudni is lehetett, hogy megtérése előtt sötét dolgokban volt benne. Igyekezett is Cseh Sándor testvérünk a tábor ideje alatt bátorítani arra mindannyiunkat, hogy óvakodjunk a bűnös dolgoktól, mert nagyon sok kárt tehetünk saját magunkban, és másokban is (az iménti képpen ő nem látszik, csak a “jó fiú”).

    A beszélgetés témája

    Első körben megkértem őket, hogy meséljenek olyan történetet, amikor valami nagyon apró dolgot megtettek velük, ami nagyon jólesett nekik. Csodálkoztam, mert nagyon nehezen érkeztek válaszok. Általában azt hozták fel a gyerekek, hogy milyen jó volt, mikor a nagy hőségben a szüleik gondoltak egyet, és elvitték őket fagyizni. Hamar rátértünk a konkrét, igével kapcsolatos kérdésre.

    Ige és kérdés

    – Mit gondoltok? Milyennek látta édesapját a példázatban szereplő tékozló fiú?
    – Olyannak, akitől ha kér, akkor biztosan ad, mert ő olyan, hogy megad neki mindent mindig. – hangzott egy logikus válasz az egyik gyerektől. Nyilván nem tudhatjuk pontosan, de megpróbáltuk közösen beleképzelni magunkat a szituációba. Szerettem volna ebből kihozni és megmutatni azt a különbséget, hogy mennyire nem mindegy, mit gondolunk Istenről, milyen a képünk róla.
    – S milyennek láthatta a másik fiú az édesapját?
    – Biztos zsugorinak. – szólt egy másik gyermek.
    – Ki emlékszik, hogyan reagált a nagy testvér öccsének hazaérkezésére?
    – Féltékeny volt, irígy. – válaszolták.

    Ismét arra kezdtem bátorítani a gyerekeket, hogy a mi mennyei atyánk mindenkit vár a családjába. Szeretné gazdagságát megosztani velünk. Nagyon könnyű azt hinni, hogy ez a példázat a rossz fiúkról szól, akik mindenféle zűrbe keverednek, majd visszakuncsorogják magukat. És aki otthon maradt? Az nem tékozolt? De igen. Haragudott a testvérére, közben ott volt minden neki is, de nem élt a lehetőséggel. Ráadásul azzal vádolta apját, hogy ő nem adott neki. De nem is kért. Rendben, mondjuk azt, hogy mi nem lopunk, nem csalunk, nem gyilkolunk, nem is vagyunk olyan rossz emberek. És a lehetőségeinkkel élünk? Megosztjuk másokkal, amink van?

    A Péteri Gyermekekért Alapítvány csillámport hozott csütörtök délután!
    csillámporérkezettagyerekeknek

    Az is tékozlás, ha tele vagyunk kinccsel, de nem is jut eszünkbe azokat megosztani. Gondoltam, hogy ennek kapcsán ismét felteszek egy körkérdést. Mindenkinek kellett mondania valamit, amiben ügyes. Azután közösen megbeszéltük, hogy az adott tevékenységgel mi mindenkinek lehet segíteni azon túl is, amit általában csinálunk. Szóba került a főzés is. Ekkor jó példa volt, hogy egy ilyen táborba is be tud segíteni bárki valami finomsággal, ha ügyes a konyhában, van ilyen talentuma. Sok szülő és gyülekezeti tag is élt ezzel a lehetőséggel, sok-sok finomság érkezett a gyerekeknek! Volt, aki rajzolt a táborban, volt, aki tehetségét a Ki-Mit-Tud alkalmával mutatta meg, de olyan is akadt, aki egy dal erejéig közreműködött saját hangszerével. A blogbejegyzés végén láthatunk példákat erre.

    Íme 160 db palacsinta, ami a táborba érkezett!
    százhatvanpalacsinta

    Szóba került a hajfonástól a rajzolásig, énekléstől a blogírásig is minden. Próbáltam erősíteni a gyerekekben, hogy a legkisebb dolog is sokat jelenthet valakinek. A sok apró kedvesség sokat számít. Fedezzék fel saját értékeiket, és osszák meg, amennyire azt lehet! Így az élet is sokkal örömtelibbé válik. Nem kell, hogy magányosnak és elveszettnek érezzük magunkat!

    Aranymondás:

    „Az emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

    (Lk. 19, 10.)

    A játék

    Ismét egy, a szupervízor barátnőm által megismert játékot dobtam be. Ezt teljes egészében úgy csináltam, ahogy ő elmondta, hogyan játszották ezt egy tréningen. A célom az volt, hogy a segítségadással, a segítségkéréssel, s annak elutasításával kapcsolatos érzéseket átélhessék. Két csoportra osztottuk a gyerekeket. Egymással szemben voltak. Az egyik félnek azt kellett kérdezni: – Segítesz? A válasz pedig a vele szemben állótól az egyik esetben az volt, hogy igen, a következő párnál pedig nemleges választ kellett adni. Majd megfordult a dolog, így mindenki megtapasztalhatta, milyen a másik oldalon álló bőrében is lenni. Röviden lejátszható ez a játék, utána viszont jót lehet beszélgetni a segítségnyújtás fontosságáról. Arról, hogyha valaki mégis nemet mondana, azt sem kell elutasításnak venni, előfordulhat, hogy az illető szeretne egy sikerélményt egyedül elérni. Vagy éppen rossz napja van. Természetesen a durva nemleges válasz senkinek sem esik jól, és sokan félnek is ettől. De odamenni valakihez, s megkérdezni: Segíthetek? Ez mindig jó döntés!

    Ati fiúnk (14 éves) így ábrázolta a Krisztusarcot
    AtirajzaKrisztusarc

    A gyerekek arról számoltak be, hogy rossz érzés volt elutasítani a segítségkérést. Jó érzéssel töltötte el őket, amikor igent válaszolhattak. Magáról a segítségkérés érzéséről nem érkezett visszajelzés, igaz én is elfelejtettem rákérdezni. Jézus arra bátorít minket: „Kérjetek és kaptok!” És nem csak segítséget lehet kérni, hanem Őt magát, a Szeretetet!

    Ismét jöjjön egy hangfelvétel! Horváth Csaba gitár és ének, Leona ének, Óvári Mihály (10 éves táborozó) furulyázik. “Nincs más Isten!”

    “Te vagy az Isten, aki nevére
    leborul minden a Földön az égen,
    Szíveket hódít, sebeket gyógyít az Úr ma is!”

    Az élménybeszámoló sorozat részei:

    Hétfő: „Mire vagy jó?”Kedd: Teher alatt nő a pálma?Szerda: Érzékenyítés hatványozottanCsütörtök: Az otthon maradt fiú tékozlásaPéntek: Egy igazolvány, titkos üzenettel

    Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése

    Kapcsolatfelvétel