Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Én azok közé az emberek közé tartozom, akik nagyon szeretik a matekot. Lenyűgöz a számok világa, valószínű azért, mert szeretem tudni, hogyha x és y tényezőt összeadom, akkor mindig ugyanaz lesz a végeredmény. Persze a matekon túl létezik még a világon például közösség, ami nem emberek számösszegéből áll, létezik dal, melyben sok-sok egyéni érzés adódik össze, mégis egység lesz benne. Hogyan? Számomra ez volt az egyik legérdekesebb dolog, ami a próbán elhangzott.

Egy érzés, meg egy érzés az mennyi?

Van egy dal, amit már régóta gyakorlunk. A szövege, tempója alapján nagyon könnyű elmerülni egyfajta meghatódottságban. De kinek mit jelent ez az adott ének? Egyformán éljük meg a tartalmat a mindennapokban, amiről énekelünk? Mindenkinek elérzékenyül minden egyes alkalommal a lelke, amikor felcsendül az első akkord? Mindig mindenki ugyanolyan lelkiállapotban van az összes próbán? Ez csak pár külső tényező, ami befolyásolhatja azt, hogy hogyan éljük meg éppen az adott dalt. Mit lehet ezzel a sok különböző érzéssel kezdeni? Hogyan lehet ezt egységessé tenni? Mert megélni, átélni, azt kell, de ennyiféle embertől mit lehet elvárni? Balázs mindig az egyének szerepét hangsúlyozza. Nem szabad beleolvadnunk a „tömegbe”. Nem szabad egy masszává alakulnunk, ahol az egyéni hangok eltűnnek. Ezért érdekes ez a kérdés. Hogyan maradhat meg a tagokra jellemző egyediség, és mégis hogyan lehet összhangot teremteni?

A következőképp instruált bennünket. Képzeljünk el egy hullahopp karikát, amit gurítani kell, de ha erősebben lökjük meg, akkor felborul, elrepül stb. . Alkalmazkodnunk kell a karika fizikai jellemzőjéhez, ha azt akarjuk, hogy ez ne így történjen. Gondoljunk arra, hogy most rajtunk múlik, hogy ez a könnyű karika a megfelelőképpen guruljon. Egy másik helyzetleírást is használt.

Egy meleg, puha érzést éljünk át, mint amikor egy anya cirógatja a kisgyermeke fejecskéjét. S közben úgy érezzük, bár sohase hagyná abba ezt a simogatást az édesanyánk. Az ő fejében ez a dal valahogy megszólal, elképzeli, hogy milyen érzést szeretne ehhez társítani. Azt elmondja nekünk, mi pedig egyen-egyenként megéljük úgy, ahogy ezt meg tudjuk élni. Ismerek olyan tagot a kórusból, akinek nem volt része ilyen simogatásban gyerekkorában. Akkor most ő ki van zárva a lehetőségből, hogy értse, és megélje ezt? Nem, mert hallottam, hogy hangja az instrukció után megváltozott. Mindenki értette, érezte, hogy Balázs mit szeretne ezzel mondani. Azt találtam ki magamnak, hogy fogok úgy is próbálni itthon, hogy közben valamelyik gyerekem fejét simogatom majd. Ez éppen ugyanolyan jó érzés, mintha engem simogatna az anyukám. Hogy eddig miért nem jutott ez eszembe, hogy így is lehet gyakorolni!!!

100 csoda

Nem számolom, hogy mióta Bolyki Balázzsal próbálunk együtt, hány és hány csoda ért már engem. Még azt is el tudom képzelni, hogy évek múlva fogok még mindig találni valami olyat, amit most még nem veszek észre. Mindenesetre egy hatalmas megtiszteltetésnek éltem meg, hogy egy számomra kedves dalt újdonsült énekestársammal, Bajkó Ágival El „kellett” énekelnem a többiek előtt. S mi ebben a csoda? Ezt a dalt csak úgy szórakozásból, „felesleges energiáink” lekötése kapcsán tanultuk meg, és a próbák után énekelgettük magunk örömére együtt. Felvételt is csak azért csináltam róla egy nap, mert éppen olyan kedvem volt és kíváncsi voltam, hogy kívülről hogy szól. Ági ezt a felvételt megmutatta Balázsnak tegnap, azután Balázs úgy döntött, szeretné ezt délután hallani tőlünk, hogy a többieknek is megmutathassa. Fel fogja dolgozni úgy, hogy a kórus énekelhesse. Na ez az, amire nem gondol az ember, ezzel nem lehet számolni, ezek „csak úgy” megtörténnek. A próbán hallottam először azt a fajta kíséretet, ahogyan Rudi, a billentyűs fiatalember játszott, igen gyorsan kellett alkalmazkodni, és kissé eltért a megszokott, begyakorolt zenétől. Úgyhogy izgalmas volt, érdekes volt így énekelni, s persze nagy boldogság, hogy egy számomra kedves dalt előadhattam, remélem sikerült is átadnom valamiféle tartalmat is belőle, érzést, gondolatot. Cselekvést már igen, hiszen elkezdünk majd dolgozni ezzel, ilyen még sosem történt velem, rajtam keresztül. Hálás vagyok Istennek ezért a csodáért, ajándékért, Áginak meg nem győztem megköszönni, hogy megmutatta ezt az éneket annak idején nekem.

Egyéni kihívás

Clement Anita volt, akinek tegnap ki kellett állnia középre. Neki is többízben el kellett énekelnie a választott dalát. Ismét hallhattuk mindannyian, hogy mennyire megváltozik az ember énekhangja, ha a kihívott személy igyekszik úgy csinálni, ahogyan Balázs mondja az instrukciókat. Neki is az volt a feladata, ahogy korábban egy-két embernek előtte, hogy miközben énekel, vegye fel a szemkontaktust az emberekkel. Sétáljon, énekeljen, és mindenkinek nézzen a szemébe. Ilyenkor sajnálom, hogy nem látok. Olyan szívesen bátorítottam volna a tekintetemmel. Azért reménykedtem, hogy tudja, hogy gondolatban ezt megtettem. Hazafelé mondta, hogy rám is rámnézett, nekem is énekelt. Én pedig megállapítottam, hogy akkor biztosan csak egy pillanatra történhetett ez, mert sajnos nem érzékeltem. Ugyanis ha valaki sokáig erősen rámnéz, azt azt hiszem érzékelem. Olyan, mint amikor valaki úgy érzi egy buszon például, hogy a mögötte ülő ember bámulja.

Számomra izgalmas kérdés

Van egyfajta kisugárzása talán annak, amikor valaki szándékosan figyel valakit. Majd lehet, hogy itthon kipróbálom, letesztelem, hogy hány másodpercnyi az az idő, amikor már én is észlelem, hogy valaki rám néz. Még ilyet sem csináltam, de olyan már történt velem, hogy igen csak zavarba tudok jönni, ha valaki tekintete rámszegeződik, pedig nem is látom. De vajon mennyi idő után érzékelem ezt? Vajon csak a tudat miatt érzékelem olyankor, vagy akár véletlenül is észrevenném, ha valaki bámulna? Vajon mekkora az a távolság, amin túl már nem tudnék ilyesmit érzékelni? Egy ilyen pszichológiai kísérlet érdekelne, ha már valahol valaki ilyesmiről olvasott, ha csináltak már ilyen jellegű méréseket a világon.

Balázs szerint, ha naponta egy órát gyakorlunk minimum, akkor annak hallható lesz az eredménye. Igen, ez kiszámítható. Jó, hogy ezt tudhatjuk, és élhetünk ezzel a lehetőséggel, ha akarunk. De milyen jó az is, hogy léteznek titkok, amik kiszámíthatatlanok, érthetetlenek, ajándékként pottyannak a tenyerünkbe, s csak egy dolgunk van velük, örüljünk nekik, legyünk hálásak érte!