Az élet íze

„Ti vagytok a Föld sója”
(Vasárnap: a hitélet kihívásai – tematikus nap)

 

A híres hegyi beszédben hasonlítja Jézus a benne hívők életét a sóhoz. Mégis mit jelentett ez az ókor emberének? Pár rövid mondat után sok-sok érdekesség fűszerekről és egy igehírdetés ajánlása szerepel majd a bejegyzés alján a témában.   

 

A só az ókorban

 

Az ókori keleten a sót elsősorban nem ízesítésre, hanem tartósításra használták. Nem volt hűtő. Ha az ételt megfelelően kezelték sóval, gátolta a baktériumok szaporodását, tehát a romlást és pusztulást, s ez által segítette az élet növekedését, hiszen meg lehetett enni a kezelt húst például. Ezekkel az információkkal vezette be a témát Cseri Kálmán június végén. Az igehírdetését a bejegyzés végén mindenki megtalálja, aki szeretné meghallgatni. Nekem viszont a sóról elsősorban az íz jut az eszembe, ezért gondoltam, hogy közreadok egy kis gyűjteményt pár fűszerről, amit konyhában, illetve gyógyhatásuk miatt máskor is előszeretettel használhatunk. Egy kedves Katalin nevű sorstársam szedegette csokorba ezeket, köszönet érte és Isten éltesse őt neve napján sokáig. Miközben olvasgattam az érdekességeket, azon gondolkodtam, hogy az én életem mennyire „ízes”?

 

 

Angelika

 

Angelika népies neve: angyalfű, angyalgyökér, bécsi rozmaring, borsfű, borsika, borsos szatorja,

csombor, csombor bors,  horkafű, kerti méhfű, pereszlén.

Latin neve: Satureja hortensis L.
Európa magasabb hegyvidékein honos, hazánkban termesztett növény, gyökerét használják

Ízesítőként. Régi fűszer- és gyógynövény,melyet már a középkorban a kolostorok kertjében is ültettek

és  nagyon becsültek különlegesen kellemes , aromás szaga és édeskésen kesernyés íze miatt.

Illó olajat,. Angelika  savat, cukrot, keserű anyagot, gyantás és különféle aromás anyagot stb, tartalmaz.

A növény levele és gyökere saláta , főzelék- és mártás ízesítő. A  gyomor- és bélbajosok étrendjének

értékes fűszere. A gyökeret kedvelik a kártevők, ezért jól záró edényben tartandó.
Levesek, főzelékek, pácolt húsok, szószok, halételek, pácok ízesítéséhez ajánlott.


 

 Chili

 

 Afrikában és Közép – Amerikában honos, a csemegepaprikának közeli rokona, Mexikóban őshonos. Kolumbusz bukkant rá az Újvilágban ,és hozta Európába. Aromája a fajtától függően lehet égetően csípős vagy fűszeresen csípős. A termése éretten nap sárga vagy piros,igen csípős.

 

      Felhasználása

 

 A chili és a chili por az ázsiai konyha, főleg a Theiföldi ételek kedvelt ízesítője de a latin amerikai,a mexikói ,a karibi térségben  és az USA déli államaiban is igen kedvelt,csípős fűszer. Felhasználhatjuk bab-és  lencsefőzelékek, pástétomok,tokányok, tojás-, hús – és halételek elkészítésekkor. Emellett a sütemények ,édességek, világában manapság egyre nagyobb teret  hódít az édes és a csípős kombinációja,például a chilis vagy forró csokoládék  alapanyagaként. Ételek fűszerezésére, fűszerolajok készítésére használják. Friss chili szeletelése után mindig alaposan mossunk  kezet,és ne dörzsöljük meg a szemünket!!!Ha érzékeny a bőrűnk, viseljünk gumi kesztyű!!!! Tarthatjuk nagyobb cserepekben vagy kertbe kiültetve . Fény – víz -, hő – és tápanyagigényes. Hűtőszekrényben  néhány hétig  tárolható. A szárított termések száraz és sötét helyen több évig is megőrzik aromájukat.

 

 

       Fahéj

 

Az édeskés, csípős, kissé, fanyar ízű és karakteres illatú fahéj Kínából és Ceylonból származik, egy vadon termő trópusi fa ágairól lefejtett,sötétbarna,színű fűszer (cinnamomicortex) A fahéj sokféle módon felhasználható, kedvelt karácsonyi fűszer.

     Felhasználása

A fahéj sokkal több, mint egy sütemény ízesítéséhez szükséges finom,barna fűszer,egykor az aranynál is nagyobb értékkel rendelkezett. Fahéj rudat vagy őrölt fahéjat tehet tenni levesek. Gyümölcssaláták,rétesek ízesítője. Húsételekhez is ajánlható.

 A fahéjat őrölt és egész állapotában is fénytől védett,száraz,sötét helyen jól zárható edényben kell tárolni.

 

 Gyömbér

 

Illatos,enyhén csípős fűszer, megtalálható friss és őrölt formában is. Termése hosszú, görbe csőrös. Eredetileg a trópusi

Ázsia esőerdőinek növénye,üvegházban nálunk is termeszthető.

       Felhasználása

 

Teaként is fogyasztható,mézzel édesíthető. Fűszerként az indiai és kínai konyha régóta  alkalmazza húsok,nehezen emészthető ételek ízesítésére. Levesek, leves gombócok, burgonya és babfőzelékek, szószok, húsételek ízesítésére. Levesek, leves gombócok,burgonya,és babfőzelék,szószok,húsételek,vadhúsok,mártások,valamint uborka,tök és gyümölcsök eltevésénél is használt,kitűnő ízesítő. Intenzív aromája miatt adagolásával takarékosan kell bánni, mert ha túl sokat használtunk belőle,kellemetlen,kesernyés ízt kaphat az étel.

 

 

         Szegfűszeg

 

A megszárított  virágbimbókat  hasznosítjuk. Hazánkban őrölt és egész formában beszerezhető. A növény  még ki  nem nyílt virágát  használják gyógyászati célokra,amely illóolajat, flavonoidokat,  galluszsavat  tartalmaz.

 

    Felhasználása

 

A szegfűszegnek jellegzetesen csípős, édesen aromás íze van,. Szinte , minden nemzet fűszerkeverékében szerepel  őrölt formában. A  világ  különböző  részin eltérő felhasználási területei  vannak. Magyarországon  Mátyás király korában vadhúsok ízesítésére , manapság viszont inkább sütemények egyik jellegzetes ízét,és illatát adó fűszerezésére használják . A karácsonyi sütemények egyik jellegzetes ízét és illatát adó fűszere. Teaként daráljuk le vagy törjünk össze mozsárban 2-3db szegfűszeget , majd fekete teába keverve készítsünk belőle egy csésze 2,5dl víz   teát! Ízlés szerint cukrot  , mézet adhatunk hozzá. Erőd a romájú, általában egészben., és ezért mértékkel használják, őrölt változata viszont enyhébb ízű. Ha egészben használtuk ,tálalás előtt vegyük ki az ételből – italból! Egyszerre ne vásároljunk sok őrölt szegfűszeget, mert könnyen elveszti színét és zamatát! Az egész szegfűszeg viszont sokáig tárolható, és ledarálhatjuk

 

                   

             Ánizs

 

Számos néven ismert: ánizsmag, bécsi kömény ,kenyérmag ,illatos ánizs, közönséges ánizs . A növény maga nem nő  magasra, szürkés  színű. Illata a köménymaghoz hasonló , de annál  édesebb.

 

        Felhasználása

 

Fűszerként az egész világon sokoldalúan használják fel, illóolajat,fehérjét ,cukrot tartalmaz. Az ánizsmagot  általában egészben használjuk, ha mégis szükséges,  mozsárban összetörhetjük, de mindig csak a szükséges mennyiséget , mert gyorsan elveszíti jellegzetes aromáját! Mártások, sütemények, pudingok, gyümölcslevesek, édes rizsek , kompótok , likőrök , édes borok, főzelékek vörös káposzta, sárga répa , tök, cékla stb. Vadas ételek készítéséhez használható. Az ánizs közeli rokona a csillagánizs, amely kicsit erősebb aromával rendelkezik.

 

 

        Vanília

 

A világ egyik legkedveltebb fűszerét, a vaníliát már az Azték Birodalomban ismerték. A hazafelé  vitorlázó spanyol hajókon a vaníliával új csemege érkezett  Európába , a hollandoknak köszönhetően  vált Európában, közismerté . A 20, század elején egyre  több  télikertben és virágházban tűnt  fel a vanília. Az irigykedő szomszédok és a termésekért kapott borsos ár megérték a fáradságot . Így szól erről a korabeli krónika: „Külföldön némely  nagy kertészetekben jó eredménnyel tenyésztik: több kertészetben  csupán az ananászházakban a falra kúszva nevelik…”

        Felhasználása

 

Az  egyik legfinomabb és legkedveltebb fűszer. Teában , csokoládéban egyaránt kellemes és  értékes anyag.


 

Borsmenta

 

A borsmenta hazánkban is termesztett,, jellemző illatú növény. Levelei a konyhában igen sokszor jó szolgálatot tesznek. Külföldön gyakran borsmentaszósszal szervírozzák a sülteket.
Például a gyümölcssalátának egy pár levelecske igen pikáns , kellemes ízt ad. Ugyancsak pompás ízt kölcsönöz kakukkfűvel, majoránnával együtt a pulyka töltelékének.

Használata rendkívül egészséges is, mivel emésztési zavaroknál, felfúvódásnál, epegyulladásoknál, menstruációs zavaroknál stb, segíthet. Szinte minden fogyókúra elengedhetetlen alkotó eleme. Kiváló emésztőjavító hatással rendelkezik,erőteljes aromájának köszönhetően elűzi az édesség és nassolás utáni vágyat. Görcsoldó, puffadás gátló és salaktalanító hatása mellett az epe működésére is jótékonyan hat. Vértisztító és fertőtlenít, egyebek között influenzás megbetegedés vagy bármilyen gyomorfertőzés esetén is alkalmazható. A borsmentát leginkább tea  formájában használjuk, fogyasszunk belőle akár 2-3 csészével naponta.

Használják még likőripari, kozmetikai készítményeknél. Illó olajat, cseranyagot, keserű anyagot, klorogén- savat tartalmaz. Levele flavonoidokat és cseranyagokat tartalmaz, nyugtató, görcsoldó hatású, csökkenti a hányingert, az emésztőrendszeri problémákat. Inhaláláshoz, légúti, megbetegedés enyhítésére gyakran ajánlják,  Gőzfürdőkben is szeretik intenzív illat világát.
A borsmentának nincs magja, ezért csak cserepes változatban vásárolhatjuk  meg.

 

 

Borsikafű

 

A borsikafű népies neve: bécsi rozmaring, borsfű, borsika, borsos szatorja, csombor, csomborbors, hurkafű, kert méhfű, pereszlén.

Jellegzetes, borsra emlékeztető, fűszeres illatú és ízű növény. Általános elterjedtsége és kedvelt aromája miatt a háztáji kertekben is megtalálható. 

A bazsalikomhoz és majoránnához hasonlóan morzsolt állapotban kerül forgalomba.

Illó olajat, cseranyagot, nyálkát, gyantát, keserű anyagot stb. tartalmaz. A borsnál kevésbé veszélyes, ezért annak helyettesítésére is használják. Bableves, babfőzelék, burgonyaételek, káposztafélék (édes és lucskos), saláták, húsételek, gombás ételek, kolbászáruk, vadpácok, majonéz és különféle mártások, ecetes és vizes uborka fűszere. 

Használatával takarékosan kell bánni, mivel erős aromája keserűvé teheti az ételt. Ne főzzük az étellel együtt, csak a főzés befejezte előtt pár perccel kell az ételhez keverni. 

Ajánljuk diétásoknak – akik borstól el vannak tiltva -, hogy ételeiket borsikafű, koriander, mustármag és egy kis csípős paprika keverékével fűszerezzék. Egyébként gyomorerősítő, görcsoldó, étvágygerjesztő, bélféregirtó, felfúvódást gátló hatása miatt is értékes.


 

Citrom

 

 A citromot alaposan sikáljuk meg, majd óvatosan reszeljük le a sárga héját, porcukorral keverjük össze és tegyük egy jól zárható üvegbe. Hónapokig eláll a hűtőszekrényben, ugyanúgy a narancshéj is. Ebből alkalmanként egy-egy teáskanálnyi is elegendő a süteménybe vagy egyéb édességbe. A felvágott citromot vágott felével kristálycukorral megszórt tálkába tegyük.

A szárazra dörzsölt citromot száraz üvegbe tesszük és szorosan lekötjük, hogy a levegő ne érje. Így sokáig friss marad, és nem penészedik

 

A citrom vásárlásánál ügyeljünk, hogy kemény állagú és vékony héjú legyen. Salátákban helyettesíti az ecetet. 

Ha a hámozott almát, körtét citromlével meglocsoljuk, nem barnul meg. A halételek zamatát fokozza.

A citrom héja kitűnő ízesítő kompótokba, süteményekbe—- stb. 
A citrom héját komoly vegyszerekkel permetezik, hogy mire ideér ne rohadjon el. 
Mindig alaposan kefével mossuk le, utána fogyasztható, esetleg reszelhető.

cayenne-i  bors

 

A cayenne-i  bors népies neve : arany bors, ördögbors . Latin neve: Capsici fantigiati. Közép- és  Dél Amerikából származó, téglavörös színű, rendkívül csípős apró chili- paprika. Bár nem borsféle a népi nyelvben mégis amerikai borsként, aranyborsként vagy ördög borsként emlegetik. Az általunk ismert paprikánál csípősebb, marósabb ízű fűszer. A mostanában divatossá vált fűszert elsősorban erős, csípős,  szószokhoz, mártásokhoz, pörköltekhez, sertés, marha, és halakhoz, rizshez,tojásos, sajtos ételekhez, valamint grillezett húsokhoz és savanyúságok  eltevéséhez használják. Emellett a chili fűszerkeverék egy alap eleme. Gyógyhatásai is ismertek. Rendszeres fogyasztása serkenti az emésztést, a vérkeringést, antibakteriális hatású, megóvja a gyomor nyálkahártyáját  az alkohol okoz károsodásoktól.

 

 

     Kakaó

 

A kakaó örökzöld, alacsonyan elágazó 6-8 m magas fa. Törékeny, 1-2 cm széles virágai a törzsön és az idősebb ágakon erednek, kis csomókban állnak. Az Amazonas- medence esőerdeiben honos: a virágtermelés kétharmad része Afrikában. Elefánt  csont parton, Ghánában,  Nigériában  és Kamerunban terem. A harmadik harmadot   Dél- Amerika: Brazília és Ecuador állítja elő.

 

             Felhasználása

 

A kakaót Amerika indián lakossága hosszú idő óta tápláló italként ismeri. Napjainkban a termesztés legfőbb célja csokoládé, kakaópor és kakaóvaj előállítása a magvakból. Ehhez teljesen éretten szedik, és azonnal felnyitják a bogyókat, a magokat a pulpával  eggyűtt kiemelik, néhány napra felhalmozzák , és végül napon szárítják, vagy más speciális módon előkészítik. E kezelés során a nyálkás , pulpa elbomlik , a magok fermentálódnak, keserű anyagaik lebomlanak, és kialakul a kakaóaroma. Dél-Amerika spanyol hódítói a 16.

 században az őrölt magokból készült, ánizzsal, szegfűszeggel, fahéjjal, szegfűborssal kalács alakúra  gyúrt masszát szállították  Európába, amit  csokoládéitalnak főztek fel.

 


Kókuszreszelék 

 

Kókusz reszelék a legtöbb magyar háztartásban van a spájzban, hiszen bármikor kedvünk támadhat egy jó kis kókuszgolyó elkészítéséhez.A kókusztejet,kókusz zsírt ritkábban használjuk, pedig a világ konyháiban ezek is nagyon elterjedtek.

 

      Felhasználása

 

Elsősorban süteményekbe, pudingba, müzlibe ajánlott. A kókusz belét a trópusokon többnyire frissen fogyasztják ,de olykor szárítva  vagy reszelve használják. A reszelt kókuszbél a kofra,ebbe forgatjuk bele  készül a kókuszkockát vagy a kókuszgolyót. Kókuszbélből készül a kókuszzsír is,sütéshez kiváló. Szobahőmérsékletem szilárdul,tartalmaz magnéziumot, kalciumot, cinket és vasat is.

 

„Ti vagytok a Föld sója”

Cseri Kálmán igehírdetése 2012 június 30-án