Egy szívmelengető történet lesz alább olvasható, de van egy apróság, amit én másképp csináltam volna. Pedig első olvasatra szerintem mindenki tökéletes példának látná arra, hogy milyen is az igazi szeretet. Olvassuk csak!

A férfi végül úgy döntött, hogy fizetésemelést kér. Mielőtt elindult munkába, elmondta ezt a feleségének. Az asszony egész nap nyugtalan volt. Végül, késő délután a férfi összeszedte bátorságát, hogy megkérdezze főnökét. Nagy örömére megkapta a kért fizetésemelést. Diadalittasan hazatérve gyönyörű terített asztal fogadta, a legjobb étkészletükkel és égő gyertyákkal. Megérezte a különleges étel finom illatát is. Azt gondolta, hogy valaki az irodából felhívta a feleségét, és szólt neki. Az asszonyt a konyhában találta, és rögtön elújságolta a jó hírt. Megölelték egymást, majd leültek elfogyasztani a finom ételt. A tányérja mellett egy kis kártyát talált, melyre ez volt írva: „Gratulálok! Tudtam, hogy meg fogod kapni az emelést. Ez a vacsora azért van, hogy megmutassa, mennyire szeretlek.” Később, amikor kiment a konyhába, hogy segítsen behozni a desszertet, egy másik kis kártyát talált, amely a felesége zsebéből esett ki. Felvette a földről, és ezt olvasta rajta: „Ne aggódj amiatt, hogy nem kaptad meg a fizetésemelést. Az biztos, hogy megérdemelnéd. Ez a vacsora azért van, hogy megmutassa, mennyire szeretlek.”

Én, megmondom őszintén, az első kártyára nem ezt írtam volna. „…tudtam, hogy meg fogod kapni…”? Honnan ? Én azt gondolnám, hogy nem ír igazat a kedvesem. Hiszen senki nem lát a jövőbe, biztosat valamilyen eseményről csak az állíthat, aki mindeható és mindenttudó. Mi emberek nem vagyunk azok, úgyhogy én az ilyen szavaknak sosem örülök. Egyébként a történet hölgy szereplője sem tudta, mert két verziót írt, én ezt egy kis csúsztatásnak érzem. Ami valódi, az minden körülmények között az, én az ilyen szavakat szeretem hallani, ha már valaki bátorít. Ha valami jó dolog ér, akkor szívesebben veszem, ha velem együtt örül valaki és velem együtt hálás. Ki mit írt volna a két kártyára?

Egyáltalán mennyire jellemző mostanság a családokra, hogy akár ilyen módon is támogassák egymást a párok? A férfiaknak van vajon szükségük ilyesféle bátorításra? Egyébként megérintett a történet, mert úgy éreztem, hogy egy ilyen ünnepélyes várakozás bármilyen kimenetelre erősítheti a kötődésünket egymáshoz. S már megint itt vagyok a főzés témájánál, egy nagyon egyszerű vacsorarecepttel megdobhatna valaki, amit akár csukott szemmel is könnyen elkészíthet bárki. Közben ne tessenek megfelejtkezni a kérdéseimről sem!