Csillogó szemek, kiegyenesedett hát, erős kar, mosoly és egy kis könny. Tettrekészség és pár pillanat után kézzel fogható apaélmény megannyi kisgyermeknek. Akár minden nap meg lehetne ilyet élni, vagy csak egy rendkívül felemelő előadás után? Biztosan sok körülményt fel tudnánk sorolni, ami miatt nem tud valósággá válni ez a hétköznapokban rendszeresen, de ha valaki mégis bátorítani szeretné élete párját a gyermeknevelésben való kihagyhatatlan szerepére, akkor az alábbi dolgokkal bátran megteheti! Bizonyára mindannyian valamennyire tisztában vagyunk, hogy milyen jelentős is az apák szerepe, de minden képzeletünket felülmúlta az, amiket hallottunk a hétvégén Pécsi Rita előadásában. ”A nevelés az Élet szolgálata” – vallja. Ennek módjait kutatja, keresi feleségként az önnevelésben, anyaként, tanárként és pedagógiai kutatóként is. Mindezt leghitelesebben és legelevenebben a Schönstatt nevelési mozgalom alapítójánál, Josef Kentenichnél találta meg. Véleménye szerint nem eléggé kondítjuk meg a vészharangot, hogy milyen sok veszélyt hordoz magában az apa nélkül felnövekvő társadalom. Úgyhogy ő a még egészséges egységben működő családokat erősíti, bátorítja könyveivel, előadásaival, hogy minél eredményesebben boldogulhassanak az élet szolgálatában, a nevelésben.
Sok téma előjött a családi élettel kapcsolatosan, de az apák jelentősségének tárgyalása során lett hangsúlyos az, hogy váljunk azzá, akik vagyunk. S hogy kik is az apák? A gyermekek szemében istenek. Teljesen függetlenül attól, hogy valaki vallásos, vagy nem vallásos családban él. Pszichológiai kísérletekben gyermekrajzok bizonyítják, hogy ez a jelenség létezik. Ha egy családban nincs jelen az „Isten”, az nagyban befolyásolja a kötődésre való képességet, nemi identitászavar léphet fel, deviáns viselkedésre való hajlam is sokkal nagyobb százalékban jelentkezik. ugyanakkor a jelenlétnek iszonyú nagy jelentőssége van pozitív értelemben. Jó, jó, ezt nem nehéz megállapítani, de mégis, egészséges családapák mitől lettek akkor lelkesek? Hiszen itt gyakorló szülők voltak jelen, rendezett családi életeket láthattunk egymás társaságában. Mi volt az a plussz, amit kaptak ott az apák? Van egy megérzésem. Többen most élték meg igazán mélyen azt, hogy mennyire is jelentős szerepük van a gyermekeik életében. Kik is ők valójában, amivé válni, törekedni szép. Nézzük most meg az ott készült jegyzetekből, hogy milyen csodás dolgokat adhat egy apa. Talán többet is, mint gondolnánk.
Tulajdonságok: Hát, ez isteni!
1. Az állandóság, biztonság érzését adja az apa. Kiszámítható, megbízható.
2. Mindenütt jelenvaló. A gyerek jelentős helyzetében ott van. Érdeklődőn követi. Követés? Minden fontos dolgáról tud. Figyelem! Tudta-e a kedves olvasó, hogyha az apuka megy el egy kisiskolás szülői értekezletére, sokkal nagyobb jelentőssége van ennek a gyerek szemében? Ezt nem akartam elhinni! Korábbi bejegyzéseimben néha írtam a minőségi idő jelentősségéről, de itt Pécsi Rita kiemelte, hogy vannak dolgok, amikhez szó szerint is idő, azaz mennyiség is kell. Ebből A Gyermek felnőtté válásáig cirka hatezer napunk van, 10 éves korig 3600, ez véges!
3. Az apa mindentudó. Tudja, hogy gyermeke hogy működik. Mennyi terhet tehet egyik, vagy másik vállára. Ő hozza a törvényt, de annak tudatában, hogy ismeri a rábízottakat. Bíztató hittel fordul bátorítással gyermekeihez, tudja, mire képesek és ezt kommunikálja feléjük. Képes vagy rá, meg tudod csinálni! Milyen jó érzés is az, amikor elbizonytalanodunk és van egy szeretett személy, akiről tudjuk, hogy ismer minket és bátorítást kapunk tőle!
4. Egy apa szent. A tökéletességre való törekvés a cél. Egy élő jó példának a hatása 25-30 év alatt érvényesül.
5. Jó király és jó pásztor. Az igazságosság és könyörületesség jellemzi. Erős és jóságos.
Szilárd jellem, ami tegnap úgy volt, az ma is úgy van és holnap is úgy lesz.
6. Szerető és irgalmas tekintély. Ismerem a törvényhozót (az apámat). Tudom, hogy a javamat akarja. Irgalmassága azt jelenti, hogy semmi sem történhet, ami megváltoztathatná a tényt, hogy én az övé vagyok.
7. Az életben való boldogulás első mintája. Ő az első „idegen”, akit megfigyel a gyermek, hogy mit csinál idegen helyzetekben.
Az volt az első dolgom, hogy erről meséltem először a férjemnek itthon, hogy érezze át ő is, hogy nem akárki a családban, hogy milyen sokat és jelentőset tehet a gyerekekért. Erről tényleg olyan keveset hallhatnak a családfők és rájuk fér a bátorítás, mert talán lehet, hogy pont ez hozhatja őket vissza a családi életbe, ha esetleg véletlenül elsodorta őket a sok munka, vagy egyéb. Én a szemeimmel ugyan nem, de másképp igenis észleltem, hogy az előadás után az apukák felbátorodtak és szinte kitörő örömmel vetették magukat jelentőségteljes szerepükbe. Végül egy kis történet, amit egy rádióriportban hallottam, ami Pécsi Ritával készült. A riporter mesélt egy édesanyáról, akit gyerekkorában átküldtek a szomszédba játszani. Ott közölték vele, hogy vigyázzon a piros lufira, mert ha kidurran, nagy baj lesz belőle. Persze, hogy kidurrant. Amikor ment érte az apukája, akkor sírt a kislány és elmesélte, hogy mi történt. Apukája a zsebéből elővett egy piros új lufit és megkérdezte, hogy ez jó lesz, ha cserébe odaadjuk? A kis szipogó örömmel bólogatott. Ekkor élte át apukája jóságát, mindenhatóságát és vígasztalását. Örökre beégett az élmény a szívébe. Vajon mi mit égetünk a mi fiaink és lányaink kis lelkébe, ami maradandó? Fájdalmat, örömöt? Gondolom, hogy mindannyian ez utóbbit szeretnénk. Az érzelmi intelligencia is így fejlődik i, örömös tevékenységek útján. A hétvégi előadásokon felbuzdulva elhatároztam, hogy komolyabban elkezdem tanulmányozni ezt a témakört és a saját életünkben megélni. Aztán a tapasztalatokat is szeretném majd megosztani, hogy hátha ezzel is könnyebbé válhatnak a hétköznapi nehézségek, vagy gazdagabbá válhat az életünk.
Végül szóljon egy dal Zorán előadásában a hiányról, amit apák élhetnek át. Hiszen ők is érzik, hogy fontos a szerepük és létezik a vágy bennük, hogy ezt be is tölthessék, mégha ez olykor nem is látszik. A bátorítás mindenkinek jól esik, biztos vagyok benne! Még azoknak is, akik a világ legjobb apái. A dal kicsit szomorú kicsengésű, de nem kell, hogy ez történjen velünk, viszont elgondolkodhatunk rajta.