Ebben a bejegyzésben lesz szó, hang és egy nekem küldött nagyon könnyű recept, amit akár meg is csinálhatnék a kedves családomnak, hogy aztán megkérdezhessék a gyerekek: – Anyu! Ezt mihez kellett volna enni?

 

Nem rég osztott meg velem valaki egy szép gondolatot, de szerzője ismeretlen.

„Ha gyerek születik egy családba, a szülőknek elkezd a testükön kívül dobogni egy új szívük, ami életük végéig együtt zakatol a sajátjukkal.”

 

 

Orlicki Jánosné: Anyák napjára

 

Reggel mikor  fel ébredek,

édesanya  reám nevet.

Felé  nyújtom két kezem,

ölébe vesz,csendesen.

 

kicsiny szívem úgy dobog,

ketten vagyunk boldogok.

Beszélni még nem tudok,

mégis mindent elmondok.

 

Éhem szomjam mindíg oltja,

tisztába tesz mosolyogva.

Altató dal  nem marad el,

arra mindíg időt szentel.

 

Őrzi álmom éjjel nappal,

megköszönöm mosolyommal.

Édesanya amíg élek,

tiszta szívemből szeretlek.

 

Apa ezt mond el helyettem!   

 

Három évvel ezelőtt még nem volt 4 éves a nagy fiúnk, mégis rá tudtam venni, hogy azt a verset, ami nekem legjobban tetszett az ovis anyák napi műsorba, mondja el nekem egyedül. Én felvettem. Egy kicsi gyerekhang mindig olyan melegséggel tölt el, még akkor is, ha nem az enyém hangját hallom. Ez a vers, ami itt hallható, gyönyörű képe az anyaságnak!

 

A kis irodalmi „saláta” után jöjjön egy igazi, könnyű recept, amit tegnap küldtek el nekem, ha gondolom készítsem el. Meglátjuk, hogy mikor fogom, de ha valaki szereti a könnyű salátákat, akkor hasznos lehet, bár ilyet biztosan már mindenki csinált, csak én nem, mert én nem szoktam „főzni”.

 

Eljött a tavasz. Még ha nyár formájában is. A szomszéd asszonyom délelőtt átugrott a Fonyódi piacra, egy kis ezért, azért. Ilyenkor mindig megkérdez, hogy nekem kell-e valami. Most Kellett. Kértem Tőle egy kígyó ubit, 4 szem paradicsomot, egy csokor apró retket, és egy póréhangyát. Tudom, tudom, ezek még nem az igazi primőrök, és a fürtös ubi is sokkal ízletesebb, de ha ló nincs, akkor jó a szamár is. Szóval ezt a salit még a Krisztus előtti időkben dolgoztam ki. Most meg azt hazudom, hogy ez egy vakos sali. A feldolgozás menete a következő:

 

Megmosom a hozzávalókat, és papír törlővel szárazra törölgetem.

Eltávolítom az uborka két végét, majd keresztbe félbe vágom.

Erre csak a könnyebbség miatt van szükség.

Aztán fogom az egyik felét, és hosszában félbe vágom.

A két felet egymás mellé fektetem, és mindkét részt mégegyszer hosszában elfelezem.

Az így kapott 4 negyedet egymás mellé szorítva felkockázom, körülbelül 1 centis, egyforma darabokra.

Aztán az egészet bele teszem egy salátás tálba.

Ez lehet akár jénai üveg, vagy Herendi porcelán, esetleg köcsög műanyag edény.

Aztán az ubi másik felével is imígyen bánok ki.

Amikor kész az ubi, az aprólékot derekasan besózom.

A retkeket szépen le tisztítom, és mivel ÉÉN a pici retkeket szeretem, egyszerűen felnegyedelem, és rászórom az ubira.

A póréhangya külső levelét eltávolítom, félbe vágom hosszában, és vékony félkarikákra vágom.

Ez is megy a közösbe.

Később lehet majd újhangyát használni, azt sokkal egyszerűbb felkarikázni.

A legvégére hagyom a paradicsomot.

Azt először félbe vágom, hasra fektetem, negyedre vágom, megfordítom 90°-ban, és úgy is felnégyelem.

Ettől kis kockákat kapok.

Így járok el a többi paradicsommal is.

Ezt a rözmét is ráborítom az eddigi misungra, majd még egyszer besózom.

Az egészet két szép kacsómmal jól össze-vissza keverem-kavarom, lefedem, és beküldöm a frigóba dideregni egy fél órácskára.

Ezalatt az alkotó elemek áthűlnek, és a sótól kis levet eresztenek.

Részemről ennyi, meg a belapátolás.

Friss, zöld, és egészséges.

Akinek meg baja van a sóval, akkor ne tegyen bele.

Nem lesz nélküle sokkal rosszabb, csak íztelenebb lesz.

 

Jó étvágyat!

 

Lencse!

Ezt is javaslom neked elkészítésre, mert igen nagy sikerélmény, amikor csak a csámcsogást hallod, és a végén megkérdezi egy bizonytalan hang, hogy:

– Anyu! Ezt mihez kellett volna enni?