Teljes értékű embernek gondolom és érzem magam, de ez nem volt mindig így.

Amit már kérdeztek tőlem:

„13 éves kora óta folyamatosan veszítette el a látását. Sohasem lázadt fel emiatt?
Honnan fakad a hite?”

„Bizonyára nem lehet egyszerű neked az élet négy gyerekkel és vakon. Hogy bírod”

„Van szép házatok, van férjed, vannak gyerekeid, van valami, ami hiányzik még neked? Van valami vágyad, ami még nem teljesült? Ezt csak azért kérdezem, mert olyan teljesnek látszik az életed. Én biztos beleroppannék, ha elveszíteném a látásom.”

Írtam egy rövid novellát, mert úgy éreztem, hogy a válaszaimat nem érdemes egy-egy odavetett mondattal megfogalmazni

Van kedve elolvasni?

Nem hosszú, nem fog fájni … remélem. 🙂

Teljes élet

Anna nem értette. Ült csendesen a hintaágyon és próbálta gondolatait összeszedni. Hogyhogy ő most itt van? Évek óta itt lakik a szomszédban, de még sosem beszélgetett vendéglátójával. Eddig miért nem? Miért pont most? Élvezte a bogrács felöl szálló finom illatokat, örült a gyermekei kacagásának és szaladgálásának, a férje is jóízűen beszélgetett a szomszéd ház férfi tagjával, minden olyan idilli volt, mintha már régóta jóba lennének és összejárnának. Senkinek nem jutott volna eszébe, aki látja őket, hogy a kertben vidáman együtt lévők most vannak először igazán egymás társaságában. Eddig csak az utcai köszönés, egy-egy tálca finomság cserélt köztük gazdát, s hirtelen most itt vannak a szomszédjuk kertjében és örülnek egymásnak. Ezt nehéz volt érteni, de gondolta, majd kiderül előbb, vagy utóbb, hogy miért hívták meg őket bográcsozni, s  várta a fejleményeket.

Kati, a két gyermekes családanya mosolyogva ült vendége mellé és elkezdte mondandóját:

-Olyan kíváncsi vagyok az életedre. Nap mint nap látlak, ahogy viszed a gyerekeket az óvodába, s olyan szépen mentek és olyan szépen beszéltél velük. Hogy bírod?

Anna nem értette, hogy miért olyan nagy dolog ez. Bárki találkozhat nap mint nap olyan anyukával, aki épp oviba kíséri csemetéit.

A szép beszéd olyan feltűnő?

Bár valóban látni sok türelmetlen felnőttet, ahogy hangosan próbálják rávenni gyermekeiket, hogy ne hisztizzenek az utcán, de azért talán nem olyan súlyos a helyzet, hogy csak ilyen szülőkkel lehetne találkozni. Miért érdekes kérdés ez ennyire?

Sok családban vannak gyerekek, valahogy mindenki bírja, vagy mégsem?

Egy átlagos reggel volt

Fél hétkor megszólalt az ébresztő, s amíg a gyerekek aludtak, az édesanyjuk kiment a konyhába, feltett egy kávét. Letekerte a kávéfőző tetejét, óvatosan beleöntötte a vizet ügyelve arra, hogy ne nagyon menjen mellé, ha nem muszáj, mert akkor becsurog a mosogató alá és akkor minden olyan trutyis lesz ettől. Mikor a kávét is beletette, elindította.  Kinyitotta kedvenc könyvét, azaz felnyitotta laptopját, hogy meg tudja nyitni az elektronikus irodalmat.   Alig várta, hogy olvashassa sorait, magába szívhassa annak minden bölcsességét és szeretetét, hogy ezzel feltöltekezve tudja kezdeni a napot. Tudta, hogyha ezt nem teszi meg, nem szán erre időt, akkor sokkal könnyebben kiszaladnak a dolgok a kezéből.

Szaladnivaló dologból van elég

3 kicsi gyermek szuszókál a házban, akik közül kettőt óvodába kell vinni, a legkisebb pedig egész nap otthon van anyukájával és várja, hogy játszon vele, vagy éppen enni adjon neki, vagy tisztába tegye. Eközben a háziasszonyi teendők is sorakoznak minden nap, s ez talán a gyakorlottabb nőknek nem okozna túl nagy gondot, de ennek az édesanyának minden lassabban megy, s nem csak azért, mert még fiatal és kevésbé gyakorlott, hanem azért is, mert mindent le kell ellenőriznie a kezével is. Ő nem lát. Az időbeosztás nála nagyon fontos, mert szereti tartani a kapcsolatot a barátaival és a gyerekek mellett ezt többnyire csak virtuálisan tudja megtenni, úgy, hogy levelezik velük, mert messze laknak a szerettei. Azért van családi segítsége, férje remekül főz, s a gyerekekre szívesen vigyáz a dédnagymama, ha éppen valahová feltétlenül nélkülük kell elmenni.

Van szép házatok, van férjed, vannak gyerekeid, van valami, ami hiányzik még neked?

-Van valami vágyad, ami még nem teljesült? Ezt csak azért kérdezem, mert olyan teljesnek látszik az életed -folytatta Kati- azután, hogy vendége mesélt neki pár dolgot magáról. Anna elgondolkodott. Tényleg ő is úgy érezte, hogy élete teljes és hirtelen zavarban is volt, mert szinte kétségbeesetten kezdte keresgélni, hogy merre járnak az álmai, mert hirtelen egy sem volt a közelben. Aztán így válaszolt.

-Tudod ez olyan érdekes, mert találkoztam már olyan családdal, akiknek ugyanilyen volt a helyzete, volt férj, feleség, voltak gyerekek, mégsem voltak elégedettek. Valószínű, hogy nem a körülmények határozzák ezt meg.

-Igaz. Mégis. Van valami olyan dolog még, amire vágysz és még nem teljesült? -Anna nem értette, hogy miért olyan fontos kérdés ez Kati számára, de mivel szeretett volna válaszolni összeszedte gondolatait. Nagy nehezen rátalált egy évek óta dédelgetett vágyára, mely szerint kedvenc énekesével szívesen énekelne egy duettet, vagy vokálozna, mindegy lenne neki, csak a közelében lehessen vele együtt egy színpadon. Meg is örült annak, hogy végre rátalált valamire, amit ha elmond, az tényleg beleilleszthető az álom kategóriába, mert hát az hogy néz ki, hogy az ember nem vágyik semmire, csak egyszerűen él elégedetten. Minden film arról szól, hogy álmodj egy álmot, aztán dolgozz érte, hogy elérd és akkor teljes lesz az életed. Micsoda gondolat! Aztán a következő monológ játszódott le a fejében:

Gondolatok párbaja

– Én álmodni sem mertem magamnak egy ilyen életet. Hiszen milyen alapon számíthatok jóra ezen a világon? Mondta bárki is, hogy a jó sorsért megdolgozhatunk? Kicsoda az a sors nevű, kinek kegyét kiérdemelhetjük? Létező személy, akivel kezet rázhatunk, ha épp van egy jó húzása? Jó tett helyébe jót várunk, de kitől és ki mondja meg azt, hogy mi a jó? Mi lesz, ha egy szép nap elveszítem fiatalságomat, a gyerekek kirepülnek a fészekből? S ez még a sorsom alakulásának a legpozitívabb verziója volt, ami várhat rám, ha a természeti törvényekre nézek.

-Állj! Nem lehetsz ennyire negatív. – szólalt meg egy másik hang a fejében, majd így folytatta: – Úgysem lehet ezt megúszni, de amíg ezek a napok eljönnek, legalább addig élvezd az életet és kész.

– Mégis hogyan élvezhetném, ha folyton eszembe jut, hogy minden elmúlik egyszer? – szólalt ismét az első gondolat hangja. – Hiszen egy ember olyan könnyen elveszíthet bármit, például a látását, ahogy az velem is történt. Mi értelme van bármilyen csodás körülménynek, hiszen ha máskor nem, akkor magunkkal visszük a sírba és megeszik a kukacok velünk együtt a szép életünket, hacsak nem másképp vannak ezek a dolgok.  Így jutott el ismét arra a meggyőződésre, amit már annyiszor megvizsgált a világot szemlélve.

Az élet többről kell, hogy szóljon, mint hogy valaki lát, vagy nem lát!

Egy másik átlagos reggel

A telefon ébresztőt zenélt, de Anna lenyomta és aludt tovább. Nehéz éjszakája volt, sokat fel kellett kelnie. Mire nagy nehezen sikerült kikecmeregnie az ágyból már tudta, hogy késni fognak. Bosszankodni kezdett, mert úgy érezte, hogy egész délelőtt képes lenne aludni és utálta, hogy fel kellett kelnie. Kapkodó mozdulatokkal készítette a kávét, persze a fele víz mellé ment. Azután amikor kereste a helyén a cukrot és a tejszínhabot a kávéhoz, nem találta. Ehelyett a pult tele volt mindenféle koszos edénnyel, pohárral és neki végig kellett tapicskolnia a kezével a ragadós felületeken, hogy végre beletehesse a cukrot a kávéba, ami lassan kihűlt, mert sokáig tartott a keresés. Ettől megint bosszús lett a nő és folyamatosan hergelte magát és utálta azt, amiért ilyen szerencsétlen és azért is dühös volt, hogy előző este  nem pakolt el és most nem tudott felkelni időben és megfogadta, hogy ezentúl szigorúbb lesz és korábban fog kelni, ha törik ha szakad. Ettől egy kicsit megnyugodott

Holnaptól minden más lesz!

Ezt a „fájdalomcsillapítót” szerette legjobban a lelke. Instant nyugalom azonnal, de a késés az késés maradt, nem baj, fő a nyugalom. A gyerekeket is nehezen lehetett felébreszteni. Bizonyára valami front volt a levegőben. Nyafogtak, nem akartak azonnal öltözni és a reggelit sem ették meg. Nehéz volt velük. Ráadásul előző nap még jó idő volt, de aznap reggel hirtelen beköszöntött a hideg és még nem volt előkészítve egy melegebb holmi sem. Ez rendkívül bosszantotta őt, mert már indulni kellett volna és még fel kellett menni a galériára megkeresni a téli holmik között azokat, amik most jók a gyerekekre. A hangulat pattanásig feszült és Anna már megint úgy érezte, hogy képességeit meghaladják a feladatok, már megint ő lohol a feladatok után, nemhogy megelőzné azokat.

Úgy érezte, ez sok, ő ehhez kevés

, hiába igyekszik, egyszerűen nem tudja tartani a tempót az élettel, a gyerekek növésével és még amivel kell. Bezzeg ha látna, akkor bizonyára minden sokkal könnyebb lenne, gyorsabb lenne és mindenki elégedettebb lenne a teljesítményével. Így viszont maradnak a kudarcok.

-Bizonyára nem lehet egyszerű neked az élet 3 gyerekkel és vakon. – állapította meg Kati a beszélgetés közben. – Nagyon vagány csajszi vagy.

Ekkor Anna arra gondolt, hogy milyen szerencse, hogy nem látta őt a szomszédasszony aznap reggel, amikor nehezen indult a napja és kiabált mindenkivel. Biztosan összeomlott volna az a gyönyörű kép, amit róla festett Kati képzelete. Próbálta azért valahogy a csodálatot ellensúlyozni, mert tudta, hogy egy hamis képben tetszelegni nem kifizetődő és hamis lenne, ráadásul egy barátságot nem lenne bölcs dolog egy festett képre alapozni, ami mögött nem a hétköznapi valóság van. Mondogatta is rendületlen, hogy ő is ugyanolyan ember, mint bárki más és hogy a türelmes anyuka is simán beleesik a türelmetlenség hibájába, de úgy tűnt, hogy nem igazán sikerül ezt elhitetnie vendéglátójával, aki csüngött a szavain, annyira csodálta. Mi a magyarázat erre a nem mindennapi csodálatra? Nem értette Anna, mert ő teljesen úgy érezte, hogy egy átlagos ember, hasonló problémákkal, mint bárki más, nem érezte, hogy annyira különbözne másoktól. Kati viszont másképp gondolta ezt. Egyfolytában azon gondolkodott a beszélgetés alatt: miért érzi úgy, hogy a szomszédjának teljes az élete, miközben a tények nem ezt támasztják alá. Nem lehet teljes, egyszerűen lehetetlen!

Úgy érezte, hogyha ő is megvakulna egyszer, nem tudná soha feldolgozni

Mégsem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy mellette ül valaki, aki nem lát, hogy létezik az erőt sugárzó fiatalasszony. Alig várta, hogy megtudhassa tőle, mi az élet titka, mert úgy ítélte meg, hogy vendége élete nem teljes, mégsem hiányos. Ez valahogy nem fért össze azzal a gondolattal, amit a világ sugall, hogy ép testben ép lélek, vagy ahogy Geszti Péter írta meg egyik slágerében ezt kifigurázva, hogy pép testben pép lélek.

Hogyan van akkor ez az egész?

Ezen tűnődött és próbálta kideríteni. Késő este volt már. A tücskök is rázendítettek, ezzel erősítették a jókedvűen együtt éneklő társaságot. Mindenki jóllakottan és vidáman üldögélt az asztaloknál és megállapították, hogy ezt a szép délutánt meg kell máskor is ismételni.

Zárszóként Anna arról beszélt, ami szerinte élete erejének forrása

Félt egy kicsit előtte,, mert amikor az ember a Jézusba vetett hitéről mond bármit másoknak, az mindig egy kényes terület. Azon gondolkodott, hogy érdemes-e ezt a kialakuló jó szomszédi barátságot ilyesmivel beárnyékolni? Aztán rádöbbent, hogy nincs szó semmiféle beárnyékolásról, hiszen életének legdrágább kincsét akarja épp megosztani valakivel, s ez az ajándékozásról szól. Inkább csak attól félt, hogy nem tudja úgy átadni ezt, hogy az úgy ragyogjon, ahogyan neki is minden nap. Attól félt, hogy nem hiszik el neki azt, amiről meg van győződve. Aztán ráébredt arra is, hogy félnie sem kell, hiszen nem várhatja senkitől sem, hogy egyformán értékesnek lásson valamit. El kel tudni fogadnia azt a tényt, hogy esetleg majd nem értik meg, amiről beszélni fog, vagy másképp értékelik azt. Ha így történne, erre is fel kell készülnie, ez teljesen természetes dolog. Eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt ő sem így gondolkodott az életről. Emlékezett a nagymamájára, aki elsőként osztotta meg vele lelkének csodálatos ajándékát.

Valaki mindig továbbadja valakinek

Úgy döntött, hogy megpróbálja ő is. Csak remélhette, hogy ezt szelíden, tiszteletteljes szeretettel tudja majd megtenni. Végül is ők kérdezték, hogy, hogy bírja az életet, úgyhogy megosztotta velük gondolatait.

-Hiszem, hogy napjaim nem csak erről – a jó esetben is 100 évről szólnak, hanem túlmutatnak ezen.

Meg vagyok győződve arról, hogy én több vagyok, mint a testem, amit megesznek a kukacok a halálom után.

Persze azért sokan szeretnének abban reménykedni, hogy a halállal vége végre a szenvedéseknek, az maga a megváltás, de ha ez így lenne, akkor igazából az egész életünk legjobb esetben is csak értelmetlen passzív beletörődés lehetne, ez nem éppen az, amire én személyesen vágytam.

Tétje volt

Hogy merre lépek tovább az életemben, miután kiderült, hogy előbb-utóbb meg fogok vakulni. Válaszokra vágytam és reméltem, hogy léteznek.

Tegyük fel, hogy a halál után is van élet, de ki és milyen alapon garantálja azt nekem, hogy jó sors vár rám?

Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy megérdemelném a mennyei boldogságot, hiszen láttam magamat, hogyha bizonyos körülmények olyanok, belőlem is kitör valami vadállatféle. Fogyatékos személynek tart számon a társadalom, de én nem a vakságom miatt tartom magam annak, hanem emberi gyarlóságom miatt. Hiszem, hogy tévedéseimnek árát már kifizette Jézus a kereszthalálával, ezért már teljes nyugalommal lehetek afelől, hogy szeretve vagyok és nem kell játszanom a megszokott játszmákat. Ez sok erőt felszabadít az életre. Ráadásul nem is akárki az, aki ennyire szeret, hanem a mindenható Isten.

Jézus személye történelmi tény

Halálának és feltámadásának bizonyítékait vizsgálva, megtörténtnek tekintené ezeket az eseményeket, egy jogi eljárás során, egy ma létező bíróság. Ezt egy előadáson hallottam és azért tetszett, mert addig azért hittem Isten létezésében, mert úgy nőttem fel. Érdekesnek találtam azt, hogy tudhatunk is bizonyos dolgokat, ha megvizsgáljuk a megfelelő történelmi forrásokat. Úgy éreztem, hogy végre foglalkozhatok értelmesen is az életem céljával és ekkor láttam először esélyt arra, hogy nem kell csak úgy benyelnem valamit, nem kell vakugrással beleugranom egy álomvilágba, hanem kideríthetem, hogy minek milyen mértékben van köze az élethez. Azóta szenvedélyemmé vált az, hogy a valóságos dolgok után kutakodjam.

Lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy csak a gyengéknek való az, hogy elképzeljenek egy Istent, aki segít, mert másképp nem tudnak boldogulni

De felmerül a kérdés:

Az, aki erős, az mitől és miben erős?
Aki annak tartja magát, annak egyáltalán nincs semmilyen gyengesége?
Mi a garancia arra, hogy valaki testi, vagy lelki  erejét nem veszíti el, vagy bármilyen más képességét?
S vajon az erős ember ereje mennyit bír ki?
Ha valamit visszafordíthatatlanul elrontunk, hogyan járhatunk emelt fővel úgy, hogy ne gyötörjön a bűntudat egy életen át?

Rábíztam az életemet a mindenható szerető Istenre egy nap

Ha bárki megteszi ugyanezt, akkor ölelő karok várják és teljes elfogadás, olyan, amit embertől sohasem tapasztalhatunk meg, olyan, ami betölti azt az űrt, amit semmi mással nem tudunk betölteni. Két dolog lehetséges.

Igaz, vagy nem igaz az egész

Ha nem igaz, akkor hiába bánjuk meg a nem létező Istennek a gyengeségeinket, nem jut el sehová.  nem történik semmi előrelépés. Ha viszont igaz, akkor nem csak hogy előreléphet az ember a nehézségek közepette, hanem a saját léte nyer értelmet.

Emellett  tudhatom azt is, hogy nem örökre veszítettem el a látásomat

Ha ebből a perspektívából nézem, akkor érthető nem, hogy a megvakulás utáni fájdalmamat hamar követhette a reménység és új utak keresése.

-Hidd el, én is érzem, hogy az Isten megsegít, már többször tapasztaltam, amikor bajban voltam.

Anna ez után a mondat után kicsit  elszomorodott, mert azt gondolta, hogy nem tudta jól átadni a lényeget, viszont annak nagyon örült, hogy jól sikerült a délután és kapott ajándékba egy új barátot.

Kati kinyitotta a kaput és kiengedte vendégeit. Mereven nézett utánuk. Már égtek a szemei, feje zúgott a fáradtságtól. Több, mint 24 órája nem aludt. Éjszakai műszakban dolgozott előző nap. Már csak az alvásra tudott gondolni. Nem volt már ereje gondolkodni azon, hogy mitől teljes egy élet és mitől nem. Bár ő lát, s ebből a szempontból akár teljes is lehetne, ha Annához viszonyítja magát, mégis úgy érezte, hogy valami hiányzik a sajátjából, amit szomszédjánál látott.

Nem akarta elhinni, hogy az ember önnön ereje kevés az élhető élethez

Annyi embert látott már, akik szépek, egészségesek és mindig mosolyognak és még sok pénzük is van. S hogy hol látta ezeket az embereket? Mikor találkozott velük? Nos általában a romantikus filmekben, vagy a reklámokban. Bár, ha jól belegondol, akkor a legutóbbi osztálytalálkozón is ott volt az egyik régi barátja, akinek most igen jól megy és arra büszke, hogy mindezt egyedül, a saját erejével érte el. S hogy ez mennyire igaz? Ennek úgy sincs jelentősége, hiszen ő nem akarta azt a fajta sikert.

Csak egy normális, átlagos életre vágyott

Szíve mélyén megérintette Anna családja, mert látta rajtuk azt, hogy felülemelkedtek a vakság problémáján olyan módon, ahogyan ő szeretne a saját nehézségein, de nem képes rá, pedig azok nem is olyan nagy problémák szerinte, mintha mondjuk elveszítené a látását.

Ésszel fel nem foghatónak találta, hogy bár egyszerű hétköznapi emberekkel volt együtt, miért érezte őket mégis többnek ennél? Vágyat érzett a szíve legmélyén valami után, amit nem tudott ő maga sem megfogalmazni, csak megnyilvánulni látta azt, az együtt töltött órák alatt.