Aki pedálozik Istennek, azt jobban szereti?

Jóság és önértékelés, elmélkedés egy vers kapcsán
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

„Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes!”

Mikor olvastam ezt a versrészletet, nagyon megérintett, elhatároztam, hogy megosztom azokat a gondolatokat és érzéseket, amik keletkeztek bennem Tóth Árpád, Kaszáscsillag c. költeménye kapcsán.

Tudtam, hogy igaz.

Ékesség vagyok, de mégis milyen alapon gondolhatok így saját magamra? Van elég jó cselekedetem, ami elég egy Istennek? Vagy elég sűrűn igyekszem megfelelően viselkedni az emberekkel? Vagy sokan szeretnek és sokszor kapok ilyen visszajelzést, hogy fontos vagyok? Vagy lehet, hogy csak egyszerűen beképzelt vagyok és kész?

Önértékelés és a Biblia elve

Aki el tudja fogadni a Biblia által közvetített üzeneteket, az ismerheti Jézus kereszthalálának tényével kapcsolatos következményeket. Ezek közül az egyik az, hogy ki van egyenlítve az ember tartozása, ha ezt el merjük hinni, akkor Isten a gyermekeként bánik velünk, és ez a szeretetének alapja. Ha egy gyermek rosszalkodik is, mindig a gyermeke marad a szüleinek, egy kincs.

Miért felejtem el gyakran, hogy ki vagyok én Isten szemében?

Azt tapasztaltam, hogy az van a zsigereimben, hogy a tetteimmel akarom megmutatni, bebizonyítani, hogy szeretetre méltó vagyok. Létezik annyi „jó” cselekedet, amivel egy végtelen Istent meg lehetne elégíteni? Jó tudni, hogy én magam vagyok az érték. Azért nem kell „pedáloznom”, hogy szeressen.

Akkor kiért és miért érdemes „jónak lenni”?

Azért mert az jó érzés adott esetben? Vagy azért, mert a szeretet a legfontosabb érték?

Amit magam mögött hagyok

Láttam régen egy filmet, amiben volt egy jellegzetes figura. Onnan lehetett tudni, hogy járt valahol, hogy cigarettacsikkeket hagyott maga után. Ez a film jutott eszembe az alábbi versről. Tóth Árpád költeményében végül a Kaszáscsillag is lehanyatlik, s mit hagy maga után?

Elgondolkodtam

Én mit fogok magam után hagyni mások szívében? Ott van-e lehetőség maradandót alkotni, ami a halálom után is megmarad? Mi az, ami maradandó? A Biblia tanítása szerint az Istentől érkező szeretet „soha el nem fogy”! (1 Korintus 13. fejezet, 8. vers – A szeretet himnuszából idézve)

Tóth Árpád:

KASZÁSCSILLAG

Kora este a padon
Ülök, künn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Éppen nyugszik: eleget
Ragyogott a télen.

Hányszor néztem akkor őt
Fájó órák éjén,
Virrasztott a téli ég
Kopár meredélyén,
Égett nagy fényjelekkel,
Csuda-rejtelemmel,
Ő, az örök Orion,
A vén Égi Ember.

Biztatgatott, csüggedőt,
Hű, szigorú fénye:
Ne félj öcsém, istennek
Kisebb teremtménye!
Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes!

Téli csillag, csillagom,
Tavasz akar lenni,
Kamasz-fények villogják:
A mi tüzünk semmi;
Furcsa, vad reflektoruk
Vén fényünkbe lobban,
Öreg csillag, Orion,
Hát lenyugszunk mostan?

Csillagapám, fénysubás
Öreg égi pásztor,
Vagy tán dac az, amit most,
Búcsúzva, példázol?
Így a bölcsebb? – letűnni
Büszke, bús kudarccal
S száz év múlva kelni majd
Örökfényű arccal?

Ülök este a padon
Idekünn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Leáldozott. Méla csönd
Éje maradt vélem.

Adja Isten mindannyiunknak, hogy tetteink és halálunk után is világosság maradjon …