Miközben pár érdekességet leírok majd, hogy a vak emberek hogyan is közlekednek egyedül, az is ki fog derülni, hogy mi köze az egésznek a problémamegoldás készségéhez.

Aki felnőtt korában veszíti el a látását, annak lehetősége van részt venni elemi rehabilitációban. Ez azt jelenti, hogy megtanítják nekünk az önálló élethez szükséges tevékenységeket. Ezek között szerepel a közlekedés tanítása is fehér bottal. Sokan csodálkoznak, amikor először hallják tőlem, hogy én egyedül szoktam bejárni Pestre és ott közlekedek is. Én erre mindig azt mondom, hogy igen, elsőre valóban félelmetes dolog, de tanulható. Ez talán a legfontosabb. El kell hinnünk, hogy az a számunkra is elképzelhetetlen és félelmetes dolog nem lesz az, ha megtanít valaki, hogy hogyan vegyük kezünkbe a botot. Micsoda? Az sem mindegy? Nem. Többféleképp is tarthatjuk a kezünkben és a mozgatásának technikái is különbözhetnek attól függően, hogy éppen mire használjuk közlekedés közben. Keressük a vezető sávot, vagy csak egy ház fala mentén akarunk haladni? Az első esetben úgynevezett pásztázó mozdulatokat kell tennünk a bottal, a második esetben pedig inga technikát használunk. A vezető sáv egy olyan segítés nekünk, hogy más burkolattal van leburkolva egy csík, ezért mi tudjuk érzékelni és könnyebb odatalálni például a mozgólépcsőhöz. Ha egy jelzőlámpa hangot ad ki, az is nagyon jó, mert könnyebben megállapíthatjuk, hogy mikor van zöld. S mit teszünk, ha nincs ilyen lámpa? Nekem azt tanították, hogy nem szabad az emberekre figyelni, mert ők a piroson is átmennek, mert át tudnak szaladni. Szomorú tény, de így van. Nekem ilyenkor a párhuzamos forgalmat kell figyelni és ha ott elindulnak az autók, akkor tudhatom, hogy én is átmehetek. Van olyan, hogy egy adott útvonalat tanulunk, mert például minden nap arra kell majd mennünk a jövőben. Ilyenkor különböző tárgyakat is megfigyelünk, melyek be vannak építve a környezetbe. Ha elérünk például egy kapuhoz, egy reklám táblához, azok segítenek megállapítani, hogy éppen hol járunk. Mivel a bottal lent a földön tapogatunk, ezért a falból kiálló tárgyak veszélyesek. Volt egy hely, ahol meg kellett tanulnom, hogy váll magasságban lesz a póstaláda, ilyenkor távolabb kell mennem a faltól. Egy megállót jelző táblának is simán neki lehet menni, ha az ember nem figyel, mert két vékony lábon áll, ami között ugye hézag van és ha a bottal épp ott tapogatok, azt hihetem, hogy nincs ott semmi, közben csak annyi történt, hogy a tábla lábai között volt az érzékelés. A fej magasságban lévő akadályokról nem beszélnék, ugyanolyan rossz. Ha éppen valaki csak odatámaszt egy biciklit valahová, vagy csak egyszerűen hajléktalan és a fal tövében alszik, mi pedig a falat követve közlekedünk, elég kellemetlen, ha beléjük botlunk. Néha a tömegben azért az is előfordult már, hogy másoknak jelentett akadályt az én fehér botom, majdnem elbotlottak benne. Ilyenkor nekem is beljebb kell emelnem, magamhoz közelebb, de azért a használatát sajnos nem tudom nélkülözni. Egyébként általában a legnehezebb dolog az embernek az, hogy kezébe vegye ezt az eszközt. Legalábbis amikor még a megvakulás ténye friss élethelyzet. Én úgy éreztem, hogy most mindenki engem bámul és nem szerettem, ha néznek. Ráadásul, amikor még csak tanul valaki valamit, olyan rossz, hogy azt nézik, hogy lehet, hogy épp nem vagyok olyan ügyes. Régen az is zavart, ha véletlenül hozzáértem a bottal egy ember lábához. Ezt meg kellett szokni. Így szoktam fogalmazni, hozzá kellett, hogy melegedjen a bot a kezemhez. S mi köze ennek az egésznek a problémáinkhoz való viszonyhoz?

Vida Ági facebook oldalán olvastam tegnap egy idézetet:

“Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról.”
(Henry Ford)

Erre nem volt mese, reagálnom kellett, mert egyből a közlekedésünk jutott az eszembe. Én inkább úgy mondanám, hogy az akadály az, amit el kell távolítani az útból. Vagy ledöntjük, vagy átlépjük, az már részlet kérdés. Ha a vakos közlekedésre gondolok, akkor vannak az úton támpontok, amik segítenek tájékozódni, akadályok, amiket ki kell kerülni. Milyen sokrétű egy fogalom nem igaz? A rossz gondolatminták is akadályoznak, ezektől meg kell szabadulni, vagy el kell kerülni. A tanulás által elsajátított dolgok pedig segítenek, hogy tájékozódhassunk ahelyett, hogy csak mennénk a vak világba.