Ez valami vicc? Nem. Egy olyan következményről fogok most beszélni, amire nem szokták felhívni a figyelmet azok, akik azt mondják, légy pozitív. Szeretném leszögezni, hogy nem az építő gondolatok ellen fogok írni. Hiszen akkor törölni kellene ezt a blogot és örökre el kéne felejtenem a céljaimat. Akkor miről is beszélek?

Volt egy barátnőm. Kedves személyiséget képzeljetek el, mindig sugárzott belőle az optimizmus. Egyik kollégája meg is említette a temetésén a búcsú beszédjében, hogy amikor nekik valami nem sikerült, akkor ő azzal bátorította őket, hogy nem baj, legközelebb majd jobban fog menni. Ez teljesen igaz volt rá. Temetés? Igen, sajnos elég fiatalon életét vesztette, mert rákos volt. A férje mesélte egyszer,  a felesége egyik rosszullétéről mesélve, hogy akkor ő nagyon kétségbe esett. Mármint a férj. Egyáltalán nem tudta pozitívan értékelni azt a helyzetet. Aztán jobban lett a felesége. Mitől? Hiszen senki sem hitte körülötte, hogy ez még így lehet egyszer. Arra is emlékszem, hogy amikor kiderült a baj, akkor úgy mesélte el nekünk a barátnőm, hogy csak ijesztgetik az orvosok. Nyilván a lelke első reakciója, ahogy minden embernek az egy tragédia esetén, hogy tagadja a valóságot. Aztán ez egészséges esetben Elmúlik és haladunk az elfogadás felé. Mégis hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen tragédiát elfogadjon az ember úgy igazából? Csak egy esélyt látok erre. Ha valaki meggyőződést szerez arról, hogy túlmutat-e az élet a halálon, vagy sem. Többről szól-e az élet, mint hogy mindenünk meg van, beleértve az egészséget is, vagy csak ez a fontos. Ha ezt eleve el sem tudjuk képzelni és nem is akarjuk, akkor a legjobb esetben is csak beletörődni tudunk helyzetünkbe és nincs reménység. A lelki egészséghez csak az az út vezethet, hogy utána járunk az élet legmegrázóbb kérdéseinek. Léteznek dolgok, amit igenis tudhatunk és értelemmel is felfoghatók! A kutatásaink forrása nem lehet akármi. Természetesen, ha egy helyzet siralmasnak látszik, annak is utána kell járni, hogy ez nem-e tévhit? Lehet, hogy csak mi látjuk úgy és tényleg létezik számunkra gyógyulás, vagy valamilyen más problémát említve,  mondjuk létezik olyan eszköz, vagy oktatás, mely segítheti, hogy ismét továbbléphessünk az életben.

Emlékszem, velem ez úgy volt a megvakulás kapcsán, hogy elkezdtem pozitívan megvallani, hogy meg fogok gyógyulni. Az eszembe sem jutott, hogy akár így is élhetek ugyanúgy, mint bárki más. Ez abból is következhetett, hogy csak arra koncentráltam, hogy ebben a földi létben legyen meg minden, ami kell a boldoguláshoz. Nagyobb perspektívából nem néztem a helyzetemre. A többiek akkor kinevettek, én pedig fájdalmat éreztem, hogy nem értik meg, hogy tényleg láthatok, csak erősen hinnem kell. Istennek van hatalma meggyógyítani. Hittem és mégsem történt meg. Miért? Nos, vagy nincs is Isten, vagy ha van, akkor nincs elég hatalma, vagy? Sok embert látok, akiknek arra megy rá az élete, hogy harcolják a pozitív hit harcát és várják, hogy minden jobbbra fordul. Közben elfelejtenek élni. Ráadásul a pozitív hit adhat egy hamis biztonság érzetet is, bajban vagyok és közben ezt mondom: semmi probléma. Az is rosszul esik nekem például, ha aggályaimról beszélek valakinek és erre csak annyit tud mondani az illető, hogy ne legyél már ilyen negatív. Ha csak egyszerűen meghallgatott volna, lehet, hogy már az is elég lett volna, hogy tisztábban lássam a helyzetet és jó irányt vegyek a gondolkodásomban. Akkor most ne legyünk pozitívak? Ha esik például a hó húsvétkor, ahogy az idén tapasztaltuk, akkor az nem visz előre nyilván, ha a hidegre, csapadékra panaszkodunk és bosszankodunk, hogy miért nincs tavaszi meleg, napsütéssel. Ilyenkor csak az segít, ha tudjuk, hogy az a körülmény, ami körbevesz minket mennyire elkerülhető, vagy sem, mennyire lehet változtatni azon vagy sem. Ha ez kiderül, akkor sokkal könnyebb a gondolatainkat megoldások felé terelni. Ha minden ellenünk kiált és úgy érezzük, hogy a mai nap iszonyúan kezdődött, akkor például ne haggyuk elhatalmasodni azt a gondolatot, hogy ez így is lesz egész nap. Inkább döntsük el, hogy most ugyan rosszul érezzük magunkat, de nem kell ennek így lenni. Keresek megoldást arra, hogy jobb legyen, mert nem szeretek szenvedni. Nem akarom magam kiszolgáltatni a rossz érzéseimnek. Megrabolnak a mai napi örömtől. Ha valaki hozzánk fordul segítségért problémáival, először hallgassuk meg és próbáljunk ráhangolódni arra, hogy neki mi az, ami segítene. A szóbeli bátorítás, vagy az együttérző hallgatás gyógyítaná a lelkét.

Ma, járjunk nyitott szemmel és keressünk meghitt pillanatokat! Ha sikerült ilyet megélni, akkor osszuk meg egymással a hozzászólásban!