Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 7. rész
(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Szakirodalom hada szól arról, hogyan befolyásolja az oktatás minőségét az a körülmény, hogy hogyan kötődik a tanítvány a tanárához. Viszont az egészséges intenzív kapcsolódás egy másik emberhez, nem egyszerű sok esetben. Tele lehetünk olyan sebekkel a múltból például, amely megakadályozhatja többek között azt is, hogy legjobb szándékunk ellenére is problémamentes legyen egy tanárunkkal való kapcsolat. Márpedig ez lényeges szempont, bármit is tanul az ember. Szeretnék írni tanulságokról és Kádek Henyről is, hogy ő hogyan viszonyul ehhez a témához. Hálás vagyok mindenkori tanáraimért, mentoraimért, akik szeretnek!
Tartalom:
- Sík Olga lelkisége
- Egészséges és egészségtelen kötődés
- Veszélyforrás is lehet
- Sosem felejtem el Henynek!
- Amiben Heny példaképem
Sík Olga lelkisége
Kádek Heny egyik példaképe és tanára, akiről már többed alkalommal teszek említést, Sík Olga. Énekesek nemzedékét nevelte ki a szakmának! Így írt róla:
Anyánk helyett anyánk volt.
Belénk ivódott. A mai napig használjuk szavajárását, vicceit, megfogalmazásait.
Putyikám! Eső lesz, itt egy kardigán, majd hozd vissza!
Az a fülbevaló nem áll jól! Tessék vedd fel ezt.
Itt egy arany-strassz cipő. Bécsbe jól jön!
Egy énekes sosincs készen!
Engedd meg magadnak, hogy bármi legyen!
Nálam szabad rosszul énekelni, a színpadon már nem!
Ne akard jól csinálni… csak csináld!Olgi? Nem is hiányzol… velem vagy…
Most pedig olvassuk el, hallgassuk meg, hogy Sík Olga hogyan élte meg a tanítványaival való kapcsolatát!
Hogyha nem társam a növendék, ha nem kedvelem, ha nem szeretem, akkor mit tudok adni neki? Pusztán valamilyen üres funkciós dolgokat. Akarnom kell azt, hogy ő átvegye mindazt, amit szeretnék neki átadni. Szóval mindig egy intenzív kapcsolat kell, hogy legyen kettőnk között. Mint ahogy azt hiszem, hogy majdnem minden örömükről, bajukról tudok. Ha lehet, segítek. Még a régi nagy olasz énekmestereknél is – itt a XIX. század elejére, közepére gondolok – például volt olyan, hogy az a tanítvány, akit méltónak talált a mester, hogy tanítson, ott lakott nála és ott tanították meg mindenre. Zenére, elméletre, szövegmondásra, színpadi mozgásra. Mindent ilyen nagyon intenzív módon tanítottak.
Ez nem úgy van, hogy leadom az órát, ő elmegy, és kész!
Akkor megszűnt valami köztünk?
Nem szűnhetett meg …
Egészséges és egészségtelen kötődés
Mindenképpen szeretném érinteni ezt a témát is. Sokféle jelenséggel találkoztam. Akár saját magamról van szó, akár másokról. Kisgyermek koromban tudom, hogy „pótanyákat” kerestem a tanárnénikben. És nagyon sokat köszönhetek azoknak, akikhez fordulhattam, és beszélgethettem is velük a személyes dolgaimról! Úgy látom ma is, hogy ez „életmentő” volt számomra akkoriban! Olyanra is emlékszem, – ez már kamaszkoromban volt – hogy volt egy tanárnő, akinek a „kegyeiért harcoltam”, de ő ezt nem vette észre, vagy nem akarta. Ragaszkodtam valamiért hozzá, de ő nem. Visszanézve az akkori önmagamra, egy beteg lelkű, folyamatosan éhező kislányt látok, aki olyan forrásból akar inni, amiből bármennyit kér, sosem elég. Persze meg lehet érteni és magyarázni a jelenséget, egy korán elveszített édesanya ténye eredményezhet ilyen viselkedést.
Ma már tudom, hogy a teljes elfogadást egy másik – hasonlóan véges erőforrással rendelkező – embertől nem kaphatom meg olyan mértékben, hogy az engem teljesen megelégítsen. Mégis, a kötődésvágy ott él bennem a mai napig! Ez viszont teljesen normális, hiszen minden ember társas lénynek születik. Én attól tudok tanulni, akire felnézek, valamiért példaképem is. S egy egészséges szeretetkapcsolat nélkül én sem tudom elképzelni a fejlődésemet, motiváltságomat. Tényleg nem elég, hogy én megkapom az információt, viszonzásképpen meg fizetek, vagy hálálkodom egy életen át! Úgy képzelem el, hogy egyfajta szövetséget kötök a tanárommal, s segítjük egymás munkáját. Odaszánjuk magunkat a közös célért, és egymásért is! Egyfajta szenvedély is ez, mert kell a megfelelő hőfok, hogy a legtöbbet kihozhassuk egymásból!
Veszélyforrás is lehet!
Függővé is lehet válni! Van az a „hőfok”, amikor van egy szimpátia, az ember felnéz tanítójára, mesterére, és issza szavait, bármit mond. Legyen az szakmai téma, vagy más. Ez nem csupán a tanítványnak rossz, hogy kiszolgáltatja magát, hanem a tanárra is egy olyan terhet rak a növendék, amit nem neki kell hordoznia. Hiszen a döntéseinkért saját magunk vagyunk felelősek! Persze olyan eset is van, hogy egy tanár tudatosan alakít ki ilyen helyzetet sajnos.
Szeretem tudatosítani magamban, hogy oktatóim is emberek. Ennek minden erejével és erőtlenségével együtt. Amí idáig eljutottam, hosszú évek teltek el. Megjártam a magam vargabetűit. Amikor Henyvel beszélgettem erről a témáról, ő az alábbiakat erősítette meg bennem:
„Szívesen mondok ötleteket, segítem, hogy sajátjukat megvalósíthassák a növendékeim, de semmiképp nem szeretném, ha tőlem tennék függővé gondolkodásukat, tetteiket. Láttam, amikor tanítványok így viszonyultak egy-egy „nagysághoz”. Mégegyszer mondom: én ezt nem szeretném!”
Sosem felejtem el Henynek!
Egy alkalommal bajban éreztem magam. Nehéz fellépés előtt álltam, s úgy éreztem, nagy szükségem lenne lelki támogatásra. Akkor még kevéssé ismertem, de kockáztattam. Felhívtam. Este kilenc óra volt. Szerencsére éppen fel tudta venni. Röviden beszéltünk, de amiket mondott, aranyat ért! Azt is felajánlotta, hogyha még bizonytalan vagyok, a koncert előtti időszakban felhívhatom többször is és segít. Micsoda? Hiszen egy elfoglalt ember, aki rengeteget dolgozik, és erre lenne ideje? Már ez a szándéka is gyógyítóan hatott a lelkemre. A lehetőség tudata is elég volt! Amikor azt emlegettem neki, hogy mennyire hálás vagyok, hogy ő akkor rám szánt egy kis időt, csak ennyit mondott:
– Ez a természetes nem? Nekem fontos, hogy segítsek a tanítványaimnak ilyen helyzetben, és elérhető legyek! Ez a dolgom!
Amiben Heny példaképem
Engem nagyon megfogott az a tény is, amikor kiderült, hogy három gyermeke van. Felnevelte őket becsülettel és vállalta, hogy a kisgyermekes időszakban kevesebb dolgot csinál, és nekik adja a hétköznapjait. Volt ereje nemet mondani a legkülönfélébb felkérésekre. Anyaságát úgy értékeli, mint ami hozzátett művészetéhez, személyiségének érettségéhez. Nekem ez azért ilyen jelentős mértékű példa, mert már negyven éves vagyok. Bár még nem olyan nagyok a gyerekek, mint a Henyiéi, de a legkisebb is elkezdte már az óvodát ősszel. Szoktam néha aggódni, hogy ebben az életkorban már lehet, hogy nem tudok úgy működni, mintha fiatalabb lennék. Mindenhol a fiatal tehetségeket keresik, gondozzák, velük foglalkoznak. S még ott van a vakságom ténye is. Ez most nem önsajnálat, csak tényleg végig kell gondolni sokmindent, hogy mit hogyan lehet alakítani az adott lehetőségeken belül. Vajon megtalálom a helyem? Ilyen gondolatok közepette írtam egy alkalommal ezt:
Heny, Te vagy számomra az élő példa arra, hogy több gyerek mellett hogyan lehet minőségi munkát végezni. Nem kell feladni sem az álmainkat, sem a családi életünket. Megtalálnak a megfelelő időben a megfelelő feladatok. Erre bátorít a te életed!
Nagyon várom a hozzászólásokat a like gomb alatt!
A sorozat korábbi részei:
1. Jól akarod csinálni? Ne!2. A kádek módszer története3. Döbbenetes: sokan gondolkodnak úgy, hogy legyalázással lehet igazi eredményt elérni!4. Énektechnika? Keresem az igazit! 5. „Példahang”6. „A módszer akkor is felszabadít, ha nem akarod!”
Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése