Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 5. rész
(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Kádek Henynek arról meséltem nemrég, hogy amikor a Cédrusban énekeltem még húsz évvel ezelőtt, akkor az együttes vezetője azt tanácsolta, hogy hallgassak bizonyos stílusban éneklő embert, és akkor majd én is képes leszek egy idő után úy énekelni, ahogy ő, ha sokat halgatom. Így kezdtünk el a példaképek szerepéről beszélgetni az énekesek szempontjából. Megkérdeztem tőle:
- Tényleg ilyen nagy hatással van ránk énekesként is, hogy kit hallgatunk?
- Miért jelenthet komoly akadályt egy rossz példa?
- Hogyan lehet majd példakép nélkül?
Heny az alábbiakat válaszolta:
A hangadásunk olyan vegetatív működés, amit utánzással sajátítunk el.
Tehát magát a beszédet és az éneklést a környezettől tanuljuk el. Alapvetően kódolva van bennünk a jó működés.
2 éves kislányommal szavakat ismételgetünk (a blogszerző felvétele)
Ezért nagyon fontos dolog, hogy aki énekelni tanul, kit hallgat.
Miért jelenthet komoly akadályt egy rossz példa?
Ha van egy olyan példaképe a növendéknek, akit napi szinten hallgat, de ez a személy szakmai szempontból rossz énekhangképzéssel énekel, akkor sajnos, vagy nem sajnos, át fogja venni a működését szinte tudattalanul is. Ha meg tetszik neki, akkor még rá is tesz tudatosan, nem fogja tudni megtanulni az eredendően jó hangképzést.
Hogyan lehet majd példakép nélkül?
Az éneklés esetében tudnunk kell, milyen izmok-szervek miként vesznek részt a hangképzésben. Amíg csak leutánozzuk az énektanárt, addig a tudásunk esetleges. A cél az, hogy úgy sajátítsuk el a JÓ ÉNEKLÉS TECHNIKÁJÁT, hogy majd évek múlva saját magunk magabiztosan érezzük-tudjuk, mikor csináljuk jól vagy rosszul, illetve a rosszat javítani tudjuk. A jó éneklés technikája pedig nem más, mint hogy az éneklés nem esik nehezünkre, nem fáj a torkunk, nem rekedünk be (akár még több óra után sem).
Bárcsak már itt tartanék!
Én már nagyon várom azt az állapotot (a blogszerző), amikor már „mankó” nélkül is fogom tudni, érezni, hogyan énekeltem, s ha kell ki tudom majd magam igazítani is. Heny azt szokta mondani:
Aki folyamatosan énekel, használja a hangját, azt karban kell tartania. ugy, ahogy a tácosnak a testét. Mivel a hangszer bennünk van, ezért az apró „működési deformációkat ” nem érzékeljük. A szakavatott fül viszont igen és kijavítja. A profik ezért járnak vissza az énektanárjukhoz. Illetve fejlődni is lehet!
Nagyon várom a hozzászólásokat a like gomb alatt!
A sorozat eddigi részei:
1. Jól akarod csinálni? Ne!2. A Kádek-módszer története3. Döbbenetes: még mindig sokan gondolják, hogy legyalázással lehet igazi eredményt elérni!4. Énektechnika? Keresem az igazit!
Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése