A hagyományos mesélés gyógyító hatásairól

(tehetség plusz ember tematikus nap)

 

Bizonyára tapasztalta már a kedves olvasó, hogy mennyire kezd elveszni a hétköznapokból a közösségi élet, az egymásra való odafigyelés és segítés. Tudta-e, hogy a mesemondás kulcsszerepet játszik az emberi kapcsolatokban? Tudta, hogy a mese nem csak gyerekeknek való? Tudta, hogy augusztusban állami díjjal ismertek el valakit, aki mesemondó? Kicsoda ő, milyen ember, és hogyan lett a Népművészet Ifjú Mestere? Az alábbiakban Bumberák Máriát (Maját) és „mesevilágát” mutatom be.

 

Bumberák Maja idén megkapta a Népművészet Ifjú mestere díjat mesemondás kategóriában. Abban a szerencsés kiváltságban lehet részem, hogy közelebbről is ismerhetem a „mestert”. Együtt jártunk szociológia szakra. S hogy hogyan jutott el idáig, hogy megkapja ezt az elismerést?

 

Kicsi, törékeny néni, akinek a szemében sok huncutság van. Így lehet jellemezni Özvegy Bárány Antalné Streho Margitot. Ő az az asszony, akinek személyisége mesegyűjtésre inspirálta. Az élete nehéz, mégis annyira sugárzó egyéniség. Amikor mesélni hallotta először a nénit egy rendezvényen tavaly, akkor nagyom megörült, hogy végre valóra válhat az álma, és terepmunkát végezhet. És Margit néni ráállt a dologra, szívesen mesélt – meséket is, no meg a régi időkről. Maja január óta több ízben el is utazott a nógrád-megyei Szécsénybe, hogy Margit nénit hallgassa. Ebből a gyűjtésből született meg végül az a tanulmány, mellyel a díjra jelentkezett. Amikor ezt a dolgozatot elfogadták, akkor jött a második forduló, a mesemondás. Mégis miért pont a hagyományos népmesék és azok elbeszélése lett mostanában életének fő motorja? Honnan indult el egyáltalán ebbe az irányba?

 

Népmese tanfolyam

 

2011-ben a Hagyományok házában részt vett egy olyan tanfolyamon, amelynek tematikája a hagyományos mesemondás köré szerveződik. (A „hagyományos” jelzőnek azért van jelentősége, mert a meséknek úgy van ereje és mondanivalója, ahogyan az eredetileg hangzik. Tehát fontos, hogy akik például népmesét gyűjtenek, odafigyeljenek, hogy a mese – amennyire csak az írott forma engedi – megmaradjon eredetileg elmondott formájában, és ne legyen megváltoztatva, átírva irodalmi stílusban.) Találkozhattak hagyományos meseszövegekkel és mesemondókkal, megtanulták, hogyan nyúljanak hozzá egy meséhez úgy, hogy vissza tudják adni annak mondanivalóját, anélkül hogy szó szerint betanulnák – hiszen a mese minden alkalommal kicsit más és más. A képzés során kipróbálhatták magukat a növendékek. Így történt, hogy Bumberák Maja is kiállt a többiek elé és megismerhették képességeit. El is hívták mesét mondani rendezvényekre, cserébe jegyeket kapott a Hagyományok Házában szervezett eseményekre. Egy ilyen alkalommal ismerte meg Margit nénit is például, akiről fentebb szó volt. Én azért kíváncsi-Fáncsi voltam és szerettem volna még korábbi eseményekhez visszanyúlni. Hiszen nem mindennapi dolog az, hogy ilyen tanfolyamra iratkozik be egy ember. Mi hangolta rá őt erre a témára?

 

A meséhez vezető út

 

Már 4 évvel ezelőtt részt vett Antalfai Márta jungiánus pszichológus meseterápiás műhelyén. Aztán részt vett Boldizsár Ildikó meseterápiás képzésein is (Boldizsár Ildikó egyébként mesekutató, és ő a lelke a Palóznakon működő meseközpontnak, ahol gyermekeket és felnőtteket fogad, és a mese gyógyító hatását alkalmazza.) Maja így beszélt a mesélés jelentőségéről:

 

„A mai világból nagyon hiányzik egyfajta belső rend. A mesék erről a belső rendről való tudást közvetítik. Megmutatják, hogyan lehetünk harmóniában a világegyetemmel, az égiekkel, a „környezetünkkel”, és embertársainkkal, és nem utolsó sorban önmagunkkal. A mesék átadása hagyományosan közösségekben történt, jellemzően közös munkák alkalmával. Nem az írott szónak köszönhető, hogy fennmaradt, hanem annak, hogy az emberek évezredeken keresztül továbbadták szájról-szájra, mindig úgy alakítva, csiszolva, hogy a mese igaz maradjon. Na ez az emberi közös együttlevés, az együtt beszélgetés, egymás felé fordulás, ez nagyon hiányzik mai világunkból. A mesemondás alkalmai lehetőséget adhatnak, hogy az emberek személyes kapcsolatba kerüljenek a mesék által hordozott ősi bölcsességgel, és újra együtt legyenek – nem mint tömeg, hanem mint egymásra figyelő, egymással beszélgető közösség.”

 

Csak a népmese létezik?

 

Barátnőm 8 évig tanult zongorázni, később furulyázni, gitározni is megtanult. Ezeket a képességeit gyerekfoglalkozásokon kamatoztatja. Tündérmuzsikának keresztelte el a saját maga által kitalált zenés együttlétet. Ez még a mesemondás előtt indult el az életében. Ma is jelen van, csak kiegészült mesemondással is egy-egy fellépése, foglalkozása. Kifejezetten felnőtt közönség előtt is szokott mesélni, mert vannak olyan összetett mesék, vagy olyan témák, például egy kis pajzánság, melyeket nem lehet gyerekek elé vinni.

 

Kinek való a mese?

 

Az tévhit, hogy a mese csak gyerekeknek jó, csak altatásra lehet használni, csak könyvből lehet felolvasni. A parasztok munka közben órákig meséltek egymásnak az élet legkülönfélébb dolgairól. Ebben voltak igaz történetek, kópéságok, bolond mesék, vagy éppen sárkányölő mesék. A lényeg, hogy segítettek az embereknek eligazodni a világban. Hogyan és miből meríthetnek erőt a nehézségekhez, hogyan éljenek együtt a természettel és egymással stb. Ez volt a lelki táplálékuk, máskülönben nem bírták volna elhordozni nehéz életüket, állítják a szakemberek. Ezek a mesék sokáig nem voltak lejegyezve. Amikor elkezdték ezt, akkor kezdett átmenni a mesélés abba, hogy gyerekeknek szól és könyvekben van, amik a polgári szobák polcain sorakoznak.

 

A mesélés szabadsága

 

Számomra felszabadító tény volt hallani, hogy a gyerekeknek sem a meseolvasás, hanem a mesemondás az igazi. Jó volt megerősödnöm abban, hogy ismét van egy terület, ahonnan nem vagyok kizárva azért, mert vak édesanyaként nem látok könyvet olvasni, a braille írásosból pedig nem megy szépen, folyamatosan az olvasás. A lényeg, hogy meséljünk egymásnak – és itt bármiről lehet, szabad elvonatkoztatni, hiszen a fantáziavilág a lényeg, és az, hogy együtt vagyunk, közösségben vagyunk egymással, amikor ez történik. Akár a saját problémáinkat, örömeinket is kimesélhetjük magunkból. Ezek a sorok már az én következtetéseim, melyeknek pozitív hatását azért meg szoktam tapasztalni. Gondolom mások is elmondhatják ugyanezt, akik kitalált meséken nőttek fel, vagy azt szoktak mesélni otthon a gyerekeiknek. Nekem nemrég a kisfiam mondott mesét és ahogy lediktálta, annak az együttlétnek volt katartikus hatása rám. A meséjét meg is mutattam itt a blogban akkor. Olvasta már?

 

A felnőttek közötti mesélésről nincs tapasztalatom, de Maja barátaival, mesemondó társaival minden hónapban találkozik. „A Lívia-villában vagyunk ilyenkor, és mesélünk, mesélünk, mesélünk – szabadon – egymásnak.” Ez egy nyitott meseest, ahová szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne mesét hallgatni és mondani. A legközelebbi alkalom most csütörtökön, szeptember 20.-án este 7 órától lesz.

 

Kiknek, hol és mikor mesél?

 

Ő már járt a Vakok Általános Iskolájában is mesélni tavasszal az idén. Úgy gondolta, hogy mivel a magyar népmesék világa tele van képekkel, ezért biztos volt abban, hogy rendkívüli hatással lesz a gyerekekre. Pár sort beidézek élménybeszámolójából:

 

„Áprilisban jártam a Vakok Általános Iskolájában, és negyedik osztályosoknak meséltem. Kis létszámú osztály eleve, de nem volt ott mindenki, összesen 7 gyerek – fiúk-lányok vegyesen. Egyenként bemutatkoztam nekik, kezet fogtunk, mikor gyülekeztek. Hoztam triangulumot, furulyát, gitárt – énekléssel, zenéléssel kezdtem, majd elmondtam két népmesét – egy rövidebb feleségkeresős furfangos történetet, és egy csaknem 25 perces, hosszú sárkányölős mesét. A fiúk az elején húzták egymást, na, mit látsz az ablakon át? Nem rohantam ki sértődötten a teremből a poénjaiktól. Hamar egymásra hangolódtunk. Mesélés közben többször felkiáltottak meglepetésükben – ez a sárkányölős mese, a Mezőszárnyasi, erős képekkel dolgozik. Nagyon megmozgatja a képzeletet pl. az ég kovácsa, és a hatalmas izzó golyóbis, amit készít, az aranyló szőrű táltos paripa, a sárkányországbeli fák, melyeken akkora levelek vannak, hogy be lehetne velük takarózni, és persze az égitesteket és a királylányokat elrabló sárkányok, amik ontják a tüzet a szájukon át, mint a katlan, és mindent felperzselnek maguk körül. 
Jó volt nekik mesélni. A szülők a terem előtt vártak, és amikor kinyílt az ajtó, meglepődve konstatálták, hogy csak 7 gyerek van ott- ugyanis az ovációból, tapsból, dobolásból, tetszésnyilvánításból azt gondolták, hogy a terem tömve van. Éreztem, hogy a mese működött, átment, befogadták.
Egyébként a hagyományos népmesét nagyon jó vak embereknek mesélni, hiszen tele van képekkel, élő, cselekvő az egész. Olyan, amilyennek az évezredes használat, továbbmesélés során csiszolódott.”

 

Maja most bekapcsolódik a tavaly ősszel alakult Gárembucka mesemondó társulat munkájába. Az alapító Gregus László és Kriván Andrea mellett most már ő is együtt mesél a Napos-Holdas mesemondókkal. „Járjuk az országot, óvodákat, és minden olyan helyet, ahol szívesen várják a mesemondást, mesejátékot. Itt nem csak gyerekekre gondolunk, hiszen – figyelembe véve, hogy a mese eredetileg bizony felnőtt műfaj volt – felnőttek számára is tartunk meseesteket. A legközelebbi felnőtt meseest Lacival és Andival lesz jövő hét szerdán a Café Zsivágóban. Látogassatok el a www.garembucka.hu oldalra, nézzetek körül, és hívjatok mesélni.”

 

A dalszerző

 

Sokoldalúságát az is jelzi, hogy amikor a HVG kiadó felkérte, csináljon egy gyerekkönyv-bemutatót a Kuku kalandjai c. könyvükhöz, írt két kis gyerekdalocskát. (De Majának Verseit is olvastam már.) A dalok itt hallgathatók meg:

//sikerul.com/wp-content/uploads/2012/09/Kuku-dal_mixdown.mp3

//sikerul.com/wp-content/uploads/2012/09/Mogyoródal_mixdown.mp3

 

Egy régi altatót hallhatunk még az ő hangján, aminél az egyik kislányom nevét helyettesítette be, amikor felvette, ez nagyon szívhez szóló volt nekem. Bárány Antalné Margit nénitől hallotta ezt az ősi dallamot.

 

//sikerul.com/wp-content/uploads/2012/09/Csija-buja.wma

 

 

Majáról még ebben a cikkben is olvashat a kedves olvasó:

http://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2012/07/02/interju-bumberak-majaval/

 

Évfolyamtársak voltunk az egyetemen. Ő volt az első, aki odajött és megkérdezte tőlem, amikor épp kerestem az épületben valamit, hogy segíthet-e. Akkor nem is gondoltam, hogy ebből a segítségnyújtásból ilyen hosszú barátság születik. Ha lehetne szociális érzékenység kategóriában is díjat osztani, őt jelölném feltétlenül.