Ki hinné, hogy ilyen ember is létezik? Pedig a hír igaz. Sztakó Krisztina, akinek az írását alább olvashatja a kedves látogató, megszerette a matekot. Ráadásul úgy, hogy tanára nem ijedt meg attól, hogy a diákja nem lát és éppen geometriát kell tőle számon kérnie. Talán a történetből az is kiderülhet számunkra, hogy egy tantárgyat miért is szeretünk, vagy miért nem. Mire lehet képes egy ember, és milyen körülmények között?  Egy kedves, vicces visszaemlékezés:

Kicsit középsuli, kicsit matematika, kicsit szép emlék. Én voltam az, aki még felvételi előtt egy hónappal sem tudta eldönteni, hogy fizika-matematika szakra akar felvételizni vagy magyar-történelemre! Egyedül a nyelvet utáltam, tanárostól, órástól, nyelvestől mindenestől! A többi mind jöhetett. De a matek… Az mindenek felett az irodalommal együtt, mert az úgy szép és úgy jó!

A sztori a geometriánál kezdődött. Mert ugye aki nem lát, az rámondhatja: én ezt nem tudom! Nekem ez nem megy. Aha. Csakhogy osztályfőnököm, aki egyben matematikatanárom és fizikatanárom is volt nem hagyta ennyiben. Első körben közölte: nekem sem menne, ha bele sem néztem volna. Ez így nem volt igaz, mert én ránéztem és mivel első ránézésre nem volt szimpatikus az anyag, hát rája fogtam, hogy nem értem, nem tudom, egyszerűen nem látom át! De tantónéni mégsem hagyta ennyiben. Közölte velem: első felelés. Nem írok be ebből a témából egyest. Hm. Haha, ezt megúsztam!:-) Van legalább fél évem, mikor majd én lazsálok. De itten nem volt vége a mondókának, csak vett egy nagy levegőt a néni. Most nem írok be, de jövőhéten találkozunk és ismét számonkérem tőled az anyagot. Gondoltam én, sebaj, akkor sem fogom tudni, legfeljebb kapok egy vagy két egyest.

De tanárnéni még mindig tudta fokozni és a következő mondat után már fennakadt a szemem, tátva maradt a szám és beláttam, hogy nincs egérút!:-)

Ha jövőhéten sem tudod, akkor két egyest írok be, a mait és a következőt. És azután minden héten felelsz és minden héten beírom az egyest, egészen addig, míg meg nem tanulod… Mert tudom, hogy képes vagy rá, pontosan tudom.

Na puff. Mégis elő kell venni és jól meg kell tanulni!:-((( Még sem bukhatok éppen matekból azért, mert lusta poca vagyok tanulni, ill. foglalkozni vele legalább fél órát! Meg aztán én akartam menni emeltszintű matekra, fizikára, törire és magyarra. Úgyhogy eljött a köv. péntek és Krisztike úgy fújta a geometriát, hogy az csak na! Az még hagyján, de meg is szerette! Mert hát mi kell ahhoz, hogy gömbben kockát lássunk és kockában kúpot? Semmi más, csak egy kis képzelőerő és némi irodalmi véna, hogy ezt jól leírjuk versben is…

Azért a nemes bosszúm sem maradt el! Tréningeztem, és ha a tanárnéni írt a táblára, igyekeztem a lehető leggyorsabban fejben lekövetni az eseményeket és ha hibázott, kegyetlenül lecsaptam és javítottam és belekotyogtam! Sokszor lecsapta a krétát, mikor megszólaltam: – tanárnőőő, az úgy neeem lesz ám jó!

– Mi nem jó, már megint?

Egyszer rossz napja lehetett és megkérdezte, hogy miért is kötekszem én vele folyton folyvást, mire megmondtam neki: Hogy is volt az a geometria? Minden héten felelni, minden héten egyest írni? Jót nevettünk. Egyik kedvenc tanárom volt. Szigorú, igazságos, követelt és… De valahogy mégis anyám helyett anyám volt és barátnő helyett barátnő. Igaz, azt nem értettem, hogy miért van az, hogy van akivel engedékenyebb és van, akivel szigorúbb és kevésbé elnéző. Később ezt is megtudtam. Vajon miért?

Ez az én feladványom.

Zokon vettem, hogy velem szigorú és ha nincs házi… ha nem jó… ha hibázom… sokkal szigorúbb, mint másokkal… Kevés kivételtől eltekintve. Mikor elmondta, hogy miért… Sosem gondoltam volna, de jól esett! Rengeteg ilyen középsulis élményem van. Nagyon szerettem oda járni. Pedig eredetileg nem is azt a sulit néztem ki magamnak…

ERedeti terv az volt részemről, mikor középsulit kerestem magamnak, hogy Apáczay vagy István gimi matek tagozat. De mindkét helyen közölték, hogy vak ott még nem járt és nem is fog, ha rajtuk múlik. Bár a felvételit megírhattam volna, de úgysem fognak oda felvenni… Keserűségemben közöltem, hogy akkor nekem teljesen mindegy, hogy hová megyek. Nem érdekel az egész. Így kerültem a Kanizsayba Újpestre. Életem legszebb 5 éve volt! Azt hiszem a német tanáromon kívül egyetlen tanárt sem utáltam, de ez meg kölcsönös volt. Amúgy sem vagyok egy nyelvzseni, hát ezt még fokozni bizony lehetett jócskán! De ez már egy másik sztori, ha érdekel valakit, ezt is szivesen elmesélem! Meg az érettségi… Ahogy féltem tőle és ahogy sikerült… Muris! De éppen így egyetemi sztori is akad bőven.

Szerintem pár esti mese kikerekedne belőlük! Én voltam az, aki felolvastatta magának azt a bizonyos zöld feladatmegoldó könyvet érettségi előtt és módszeresen nekiállt mind a sok-sok feladatot megoldani! Csak azért, mert élt-halt a matematikáért! Erre kikötött töri meg politológia szakon! Vicces… De jóó volt!:-)