Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Ki az, akinek ne lenne olyan ismerőse, aki azért félénk, mert gyerekkorában azt mondták neki, hogy ne énekeljen, inkább maradjon csendben. Bár hangja van, bár csak abbahagyná. Én sok ilyen személyt ismerek. De nem csak ilyen élmények gátolhatják azt, hogy a bennünk lévő hangot előhívjuk. Az is kiderül majd, hogy hogyan sikerült most könnyebben felszabadulni a próbán. Aki ugyanis visszahúzódó, annak rossz lehet, hogy mire végetér egy esemény, és végre feloldódna, már haza kell menni. Mennyivel egyszerűbb, ha már azonnal egy program elején is olyanok lehetünk, amilyenek akkor vagyunk, ha szabadnak érezzük magunkat. Ráhangolódni, ellazulni alkoholmentesen is lehet! A kulcs, hogy akarjunk megnyílni, befogadni, átengedni mindent, ami érkezik felülről.

Mi ez a cím?

Egy megfeszített íj állapota volt az az az egyik kép, mellyel Balázs szemléltette, hogy hogyan legyünk benne a dalban. Ne kiabálva énekeljünk, hanem lehessen azt érezni, hogy tele vagyunk energiával, és már úgy kell visszafogni. Nekem nagyon tetszett ez a kép. Úgy éreztem, hogy közelebb kerültem ismét, hogy megértsek egy lényeges szempontot az éneklésben. Már annyi oldalról megközelítettük a lendület kérdését, a feszültség kérdését, melyeknek jelen kell lenniük. Szerencsém volt, mert már majdnem teljesen felszabadult állapotban érkezhettem a próbára. A Happy day számomra nem „depi day” volt, ahogy Balázs viccesen fogalmazott, mikor látta, hogy páran nincsenek még lendületben. Nagyon érdekesnek találtam, hogy úgy éreztem a dalok éneklése közben, mintha éppen gátfutó lennék. Éreztem, hogy megy kifelé belőlem az energia, közben teljesen átjárt előtte. Éreztem, hogy mennyire felfrissültem fizikailag is. Nagyon jó volt, hogy megtudhattam, milyen az, amikor már ott a parázs, és csak a zene kell, hogy tűzbe hozzon. Éppen ezt hiányoltam a múlt héten magamból. A lelki nyitottság, elő-ráhangolódás a próbára sokat segített. Erre tegnap volt lehetőségem. Ez a körülmény segített abban is, hogy a mostanában legtöbbet elpróbált dal ismét átjárt, és megérinthetett. Már nem szaladtam ki a könnyeimmel a zsebemben. Bár törölgetésüket az arcomról még igyekeztem minél feltünésmentesebben csinálni.

Egyéni instrukciók

Balázs a múlt alkalommal közölte velünk, hogy most már minden próbán lesz egyéni fejlesztés is. Vagy nem is tudom, hogy hogy nevezzem azt, amikor előhív egy embert a terem közepére, és énekelnie kell az illetőnek. Majd mond egy-két instrukciót, és újra és újra énekelnie kell. Azután mi, a fültanuk hallhatjuk végig a folyamatot, az eredményt. Ezek az alkalmak nagyon tanulságosak. Nem csak annak az illetőnek, hanem azoknak is, akik hallhatják ezt. Evelint szólította ki tegnap Balázs. Amikor végigénekelte a dalt, megkérte őt, hogy úgy énekeljen másodszor, hogy közben kezével úgy csinál, mintha egy tarisznyába nyúlna, magokat venne ki belőle, és szétszórná. Így is tett. Azután a következő volt a feladat. A fejére tett egy flakont, amibe volt valamilyen folyadék. Ezt kellett egyensúlyoznia, miközben énekel. Harmadszor pedig az volt a feladata, hogy berogyasztott térdekkel előretartott kezekkel, benne a flakon folyadékkal kellett haladnia előre, és közben megint énekelnie.

A hallható eredményekről

Arról, hogy mit figyeltünk meg, Bartolf Zsuzsit és engem kérdezett meg Balázs. Zsuzsinak zeneművészeti végzettsége van, ezzel a szemmel figyelte meg a bekövetkezett változást. Megjegyezte, hogy egyre jobban átjöttek Evelin dalából az érzelmek. Én azt figyeltem meg, hogy bár hallottam a folyamatos változást a hangjában, nem volt olyan nagy mértékű, mint korábban másoknál. Ezt nem kritikaként említetttem, hanem mint érdekesség. Azért az tényleg érzékelhető volt, hogy egyre másabb a hangszíne, és a legutolsó verzió tetszett nekem is a legjobban. Az volt inkább a lényeges kérdés és szempont, hogy milyen mértékben tud előjönni belőle az a hang, ami megvan benne. Balázs elmondta, hogy mindannyian egy őstudással rendelkezünk, ami az éneklést illeti. Csak az a baj, hogy gyerekkorunktól kezdve felszedünk olyan dolgokat, melyek aztán gátolják azt, hogy előjöjjön belőlünk a hang, amit kaptunk. Például ha egy gyerek már ki tud mondani valamit, akkor persze nagy az öröm és a taps, de aztán ha sokat beszél, akkor már rájuk szólunk, hogy ne tegyék. Ne hangoskodjanak, ne beszéljenek annyit. Ezeket a gátakat kell felszámolni, ha szeretnénk haladni előre az éneklés területén. Erről is sok szó esett már korábban.

Gyerekkor, éneklés

Nagyon sok embert ismerek, akik arra panaszkodnak, hogy ők azért nem énekelnek, mert nekik gyerekkorukban megmondták, hogy jobb lenne, ha inkább hallgatnának. Én pedig teljesen más véleményen vagyok, mert hallom ezeknek az embereknek a hangját, és annyira sajnálom, hogy elhiszik ezt, hogy nekik nem érdemes semmit kezdeni a hangjukkal. Nekem nem az éneklésemet csúfolták ki régen, hanem inkább azon nevettek az emberek, ha beleéltem magam, és úgy adtam elő mondjuk egy táncot, amit én találtam ki. Erről már korábban is írtam, mert ez az emlék elég korán előtört a próbafolyamatok során. Csak azért említem meg most is, mert a mai témához is passzol. Az is megfogalmazódott most bennem, hogyj ó lenne melegen tartanom a lelkemet a jövő hétig, mert úgy sokkal hamarabb sikerülne elérnem, hogy jelen lehessek teljes valómmal az adott dalban. A saját lelkiállapotom ne legyen akadály.