Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Nem egy olyan esetről hallottam már, hogy igen nagy tragédia után közvetlenül kellett valakinek fellépnie a színpadon. Érdi Tamásnak, aki világhírű vak zongorista, 17 éves korában úgy kellett játszania Moszkvában például, hogy tudott testvére súlyos motorbalesetéről. Róla egyébként olvasható a blogban egy cikk az alábbi linkre kattintva, Menyhárt András újságíró barátom tollából.
//sikerul.com/mi-az-a-hatrany/
Hogyan léphetünk túl a hétköznapok gondjain úgy, hogy a közönségnek nem csak hogy fogalma se legyen arról, hogy valami bajunk van, hanem erőt vegyenek? Ismét kaphattunk egy olyan szemléletet Balázstól, amit az életünk minden területén alkalmazhatunk. Én annyira utálom, amikor tudom, hogy feladatom lenne, és mégis lebénulok, mert lenyomnak a körülmények. S most nem feltétlenül csak a fájdalomra gondolok. Olyan is előfordult már, hogy annyira fel voltam pörögve valami öröm végett, hogy képtelen voltam másra koncentrálni. Így érkeztem például a próbára is. Arról már korábban volt szó, hogy hogyan használhatjuk fel a körülményeink érzelmi energiáit, de most abban kaptunk segítséget, hogy hogyan zárhatjuk ki a gátló hatásokat.
Minden jó, ha csak a vége jó?
A próbán sokszor megtapasztaltuk már, hogy mikor kezdünk belemelegedni az éneklésbe, addigra már majdnem vége is van az alkalomnak. De gondoljunk csak egyéb, akár baráti, családi összejövetelekre. Nekem most még a gyerekek is eszembe jutottak, akik amikor még kicsik voltak nagyon, nehezen oldódtak fel társaságban. Akkor kezdtek el a legaktívabban játszani, mikor már közeledett a hazamenetel ideje. Milyen jó lenne, ha már elejétől fogva „kiemelkedett hangulatban” lehetnénk! Ha mi magunk felül tudnánk emelkedni mindenen! Egy koncert is akkor lesz igazán elsöprő erejű, ha nem az van, hogy az elején még nem igazán vagyunk belemelegedve, de a végére aztán már sikerül.
Ahogy győzhetünk
Balázs egy érdekes instrukciót adott nekünk a próba elején. „Emeljük fel a dalt!” Gondoljuk át, mit is jelent nekünk. Mikor kezdtük el énekelni és miért. Még nem fejezte be a mondandóját, de én már ettől teljesen kész lettem. Ugyanis a napokban volt éppen egy éve, hogy jelen voltam a meghallgatáson, aminek köszönhetem, hogy most létezik ez a kórus. Az első koncertünk egyik dalát kellett most „felemelni”. Alig bírtam el az érzelmekkel. Balázs mondta, hogy szabad sírni nyugodtan. Ugyanakkor hozzátette, hogy most nem feltétlenül az érzelmekre gondolt, hanem arra, hogy koncentráljunk, hogy legyünk benne a dalban. Képzeljük el, hogy előttünk van többezer ember, s mi most ezzel a dallal úgymond gyógyítunk. Hatni akarunk. Nagyon érdekes volt, hogy amikor a kifelé hatásra történő koncentrációra összpontosítottam, az érzelmeim a megfelelő mennyiségre zsugorodtak, legalábbis az én megítélésem szerint. Mert persze magunk között lehet könnyezni, de azért nagyon jó volt megtapasztalni, hogy lehet uralkodni efölött is. Zokogás közben nem lehetne énekelni.
A szeretet motiváló ereje
A próbafolyamat elején tavaly, nagyon sokszor beleestem abba a hibába, hogy a felém érkező hatásokra figyeltem, azokra reagáltam. Pedig Balázs mindig mondja nekünk, hogy ne ezekre az ingerekre figyeljünk, hanem mi legyünk azok, akik hatunk kifelé. Mi akarjuk éppen megosztani másokkal a bennünk lévő értékeket. Most, ahogy így továbbgondolom ezt az alapelvet, azt hiszem sokat segíthet ez minden területen a boldogulásban. Ha megjelenik a szándék, hogy mi most adni készülünk, s átgondoljuk, hogy kiknek és miért, akkor lehet, hogy megfordulhat a dolog és nem a körülmények fognak minket arréblökni a céltól és leuralni bennünket. Most eszembe jutott egy kedves idős hölgy, aki már két éve özvegy. Azóta ő nem főz. Viszont ha tudja, hogy rá szükség van, számítanak a segítségére, mert vigyázni kell mondjuk az unokákra, akkor hirtelen minden megváltozik. Képessé válik legyőzni a magányosság és haszontalanság érzését, s még olyanokra is képessé válik a szerettei kedvéért, amire még ő sem gondolt. Nekem sokszor segít ez a mondat, ami Kovács Ákos dalszerzeményében hangzik el:
„Ember! Kelj fel! Tudod, hogy várnak rád!” (A fénybe nézz)
Ha ez így működik és jól vittem tovább a gondolatot, akkor csak az a kérdés maradt, hogy bennem mennyi szeretet van a közönség soraiban ülő emberek iránt? Akarom a kedvükért átlépni az akadályokat? Ha úgy érzem, hogy képtelen vagyok így gondolni az emberekre, akkor ezt fogadjam el, vagy felelősségem tenni ellene? S újra visszajutunk, hogy hol van az én szeretetem forrása. Kinél. A gospel dalok válaszolnak.