Mi a haszna annak, ha egy cső egyszer csak megadja magát és rossz helyen ereszti tovább a vizet? Például az, hogy egy ötlettel gazdagabb lettem a munkámat illetően. Más valami?

Mostanában két területen is kezdtek feltornyosulni a dolgok. Az egyik az a háztartás. Egyre nagyobb és nagyobb kezdett lenni a rendetlenség, amin azért megpróbáltam uralkodni, de valahogy nem sikerült teljesen legyőzni. A másik pedig az, hogy tele vagyok ötlettel, de nem tudom, hogy melyiket vegyem előre és melyiket haggyam hátra. Csak egyszer kellene eltalálnom a kezdő pontját a láncnak és gyönyörűen fel fogom tudni építeni a munkám menetét. Csak egy nagy ládát láttam lelki szemeim előtt, amibe bele vannak dobálva a dolgok és én kotorászok benne napok óta tétován. Rendszerre vágytam kívül és belül is. Lelkem legmélyéből sóhaj szállt fel, bárcsak látnám már a megoldást, mert így, a külső-belső konfort nélkül lehetetlen élni.

A napokban újra kezdtem egy programot (FlyLady), mely abban segíti a háziasszonyokat, hogy eltűnjön a káosz és visszanyerhessük az otthon érzését. A lényeg, hogy a ritka és nagy takarítások helyett minden nap alakuljon ki egy rutin, vannak heti és havi programok is, melyek ismétlődnek. Az alapvelv a fókuszált figyelem, kis időre, konkrét helyiségekre. Már régebben elkezdtem ezt a programot beépíteni az életembe, de aztán addig lazítottam rajta, amíg észrevétlenül, de visszaköltözött a káosz. Persze, uralkodik a zseni fölötte, csak senki más nem érzi magát jól így. A gyerekeken is látszik ilyenkor, hogyha a játékok csak úgy össze-vissza vannak dobálva egy dobozba, nem szívesen veszik elő, mert nem is tudják, hogy mit hol találnak. Ha éppen sürgősen az ünneplő ruhát kell megkeresni, akkor már napokkal előtte meg kell ezt tenni, mert a káoszban való felfedezéshez inkább rá kell számolni, hogy nem azonnal találunk meg valamit. Nekem szerencsém van, mert egy olyan támogató családban élhetek, ahol nem kérnek rajtam számon semmit, de látom, amikor a többieknek rossz, hogy ilyen környezetben kell létezniük. Szóval elhatároztam egy nap, nem is olyan rég, hogy újra elkezdem teljesen előröl ezt a programot. Ebben van egy olyan rész, hogy minden este fényesítsük ki a mosogatónkat. Nekem még az ez előtti lépést is meg kellett most az elején tennem, tele engedtem vízzel és tettem bele tisztítószert, hogy egy óráig abban ázzon. Ez után az jött volna, hogy leengedem a vizet, kisúrolom a tálcát, előtte a perem alól kipiszkálom a koszt, kiöblítem, egy kis ecettel fényesítem, a legvégén, hogy ne látszódjanak a vízcseppek szárazra törlöm. Aki lát egy csillogó mosogatót, valahogy annak a környezetére is jobban kezd odafigyelni. Minden helyiségnek van egy ilyen pontja, ami egy ilyen pont, a szobáknak pl. az ágy. Nekem a látvány sajnos nem segít azon, hogy elkezdjen terjedni a tisztaság, de mégis, ahogy elvégzem ezt, annak a végén tiszta illat lesz és a felületek tapintása is más. Ez adhatja meg azt az érzést, ami motivál, ami a konfortot jelenti a lelkemnek. Nos, tegnap ez a művelet félbe szakadt, mert ahogy eresztettem le a vizet, hallom, hogy ugyanazzal a lendülettel folyik ki alul. Gyorsan visszadugtam a dugót. Már állt a víz így is, úgyhogy felmosó rongy elő és nyomás. Nem terveztem már este hét után, hogy én még felmosok, de végül a kis terület helyett, amit igazából vízteleníteni kellett, az egész konyhát, a fürdőszobát, sőt a gyerekszobát is felmostam, s bár nem akartam, hogy mindenhol végig menjek, de ha már lendületben van az ember, akkor egyszer csak így alakul. Előtte egyébként porszívóztam, mert ma délelőtt áramszünet lesz, s nálunk nem igazán jó, ha kimarad egy nap ebből, mert kertes ház, morzsáló gyerekek, könnyen keletkezik a kosz. A porszívó is idő előtt feladta, de már csak egy kis ficak hiányzott, úgyhogy nem bántam. Végül szerencsére kiderült, hogy csak fel volt melegedve és azért nem tudtam visszakapcsolni, hogy menjen. Jót tett a tegnap esti testmozgás és egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezd kitisztulni a fejem és kezd rend lenni a gondolataim között is. Lett ötletem a munkám folytatásának irányára és mire kitakarítottam, addigra már meg is váltottam a világot. Ettől újabb lendületet kaptam, felfrissült a lelkesedésem is. S jött egy olyan bevilanás, hogy próbáljam ki azt, hogy egyszere csak egy területre koncentráljak, amikor pakolok. Ne az egész házat lássam magam előtt, mert akkor csak lehangolt leszek a sok tennivalótól. Például tűzzem ki azt magam elé, hogy a zongora tetején lévő dolgokat teszem rendbe és csak erre figyelek. Hamar kész is van az ilyen és a könnyű és gyors végzés miatt olyan sikerélményt kaphat az ember, hogy boldog lesz, ha kijelölheti az újabb területet és szinte meg sem lehet állni. Ez mennyivel másabb érzés, mint „takarítógépnek” lenni. Nem? Az élet többi feladatára is kiterjeszthető ez a mód, a tanulásra mindenféleképp, ezt megerősítették olyanok, akik ebben jártasak, hogy hogyan tanuljunk hatékonyan. A lényeg, hogy ne az előttünk lévő feladattornyot lássuk, hanem bontsuk le apró tevékenységekre a dolgot. Tegnap ezt a linket ajánlották nekem a témában.