Záró akkord

 

A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményeiről 15. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Abban a formában, ahogy eddig zajlottak a próbák, utoljára találkoztunk. A Never Give Up gospel kórus, mely sérült emberekből áll, egy újabb fordulóponthoz érkezett. Változni fog a próbák helyszíne, időpontja, szakmai vezetése. A cél viszont marad. Bizonyságtétel a reménységről, melynek különös színét adja az, hogy sérült emberek énekelnek majd hitükről, bizonyosságaikról, melyek a hétköznapokban segítik őket. Emellett született egy újabb lehetőség is. Azok, akik úgy gondolják, hogy Bolyki Balázzsal is szeretnének tovább együttdolgozni, lesz alkalmuk rá heti rendszerességgel. Ezeket az új fejleményeket beszéltük át a próba elején.

 

Hogyan tovább?

 

Lehetett érezni a levegőben azt, amikor egy változás megrázza az embereket valamilyen szinten. Most akkor annak, ami eddig volt, vége van? Milyen lesz az új helyzet? Mire számíthatunk? Aki benne volt idáig a kórus munkájában, az fogja tudni, hogy Balázstól mit várhat. Ő nem adta fel szándékát, terveit, hogy együtt dolgozzon a „többleteseivel”. Egyelőre még nincs neve annak a közösségnek, ami ebben az új helyzetben született. A Never Give Up gospel kórus életének folytatásáról pedig a Nem Adom Fel Alapítvány vezetője, Dely Géza beszélt. A többi programjaikhoz hasonlóan a „NEMADOMFEL” lelkület fog élni továbbra is ebben a kórusban. Akik más tevékenységeken keresztül is ismerik már a szervezet munkáját, tudják, hogy ez mit jelent. Egy összetartó közösséget, sok programot és vidámságot.

 

Érzelem-kezelés

 

Mint minden változás, ez is érzelmek felkavarodásával járt együtt. Az, hogy ki hogyan élte ezt meg, nem tudom, de lehetet érezni a levegőben, hogy bár csodásan volt kezelve ennek a ténynek a kommunikációja a próbán, mégsem a Happy day-el kellene kezdeni az éneklést. Elővettük a lassú dalainkat, Pintér Béla, Homokba írva c. szerzeményével kezdtük. Azután jött a Hozsanna, majd a Happy day, és a többi.

 

Hosszú és fárasztó ének

 

Egy új dalt is elővettünk, ami egyrészt nekem nagyon hosszúnak tűnt, aztán meg olyan sokszor elénekeltük, hogy szó szerint úgy éreztem a végén, hogy valaki „beleverte” a fejembe. Úgy látszik, hogy elszoktam már a kemény munkától. Persze azért ne ijedjen meg az olvasó, a dal vidám. Táncoltunk is közben, bár aztán én leültem, mert jobban tudok koncentrálni az új információkra, ha csak hallgatnom kell, és énekelni. Ha mégk özben mást is csinálok, az elveszi az energiát, és nem tudok annyira figyelni. De az a jó,hogy amikor én ültem, a többiek pedig táncoltak, mozogtak, nem jött oda senki ostorral, hogy márpedig álljak fel. Nem mintha máskor kikaptam volna bármiért is, ezt csak azért írtam, mert annyira utálom, amikor mondjuk egy helyen, ahol mindenki táncol, és jól érzi magát, én meg mondjuk ülök, akkor odajön valaki, és elkezd noszogatni, hogy márpedig álljak fel. Ehelyett figyelmes szavakat kaptam, és érdeklődést, s volt lehetőségem elmondani, hogy miért is nem csatlakoztam a többiekhez.

 

Kórus-hatás

 

Vasárnap lehetőséget kaptam, hogy a Hermina Egyesület jótékonysági rendezvényén énekelhessek. Ahogy erre készültem megállapítottam, hogy már másképp énekelem azokat a dalokat, mint decemberben. Akkor ugyanis készítettem itthon felvételeket. A mostani gyakorlást is felvettem, és észrevettem, hogy van különbség. Ez egy dolog, hogy én mit gondolok, de kaptam az elkészült videók alapján egy hozzászólást is egy barátnőmtől, aki folyamatában látja a haladásomat. Szerinte látszik a „kórushatás” azon, ahogy oda kiálltam. Örültem, hogy nem csak én érzem magamon, hogy haladok előre, hanem ez már látszik is. Ez is bátorít engem, hogy folytassam a munkát abba az irányba, ami idáig eljuttatott a zenei területen. Szeretnék minden lehetőséget kiaknázni, ami bennem van elrejtve, amiről még talán nem is tudok, hogy a közönségnek mindent átadhassak maximálisan magamból, a dalok mondanivalójából. Ha már valaki megtisztel azzal, hogy engem hallgat, akkor én szeretném a legjobbat adni. Ehhez viszont úgy érzem, hogy olyan irányú szakmai segítségre van, és lesz szükségem, amit eddig is kaptam Bolyki Balázstól. Köszönet a Nem Adom Fel Alapítványnak, hogy megszervezte azt, hogy találkozhattunk, és dolgozhattunk együtt vele. Rendkívüli dolog, hogy erre továbbra is marad lehetőségünk. A Never Give Up gospel kórus pedig minden sérült ember felé nyitott, bármikor bárki részt vehet munkájukban, közösségükben, érdeklődni a Nem Adom Fel Alapítványnál lehet.

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments