“Várni, csak várni, mindig csak várni!”

Erdősné Onda Marica: Kutyanapló 6. rész
(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

Bizonyára sokan emlékszünk az István a király c. rockopera egyik dalszövegére, amikor Gizella énekli a refrénben a címben szereplő sort, kisbabát szeretne. Ahogy az alábbi részletet először olvastam, az az emlék éledt újra, amikor izgatottan vártuk első kisbabánk hazaérkezését. Édesapjuk már a kiságyat is összeszerelte. . Milyen türelmetlenül vártunk!

Milyen a várakozása annak, aki vakvezető kutyust vár haza?
Mi késleltetheti az érkezését egy ilyen segítő jószágnak?
Mi a nehézség egy kezdő vakvezető kutya irányításában, ha nincs fehér bot a gazdi kezében. Vajon képes kitalálni, hogy miért löki félre a gazdi őt bal irányba?
A régi családtag Zina kutyus, aki megorrolt korábban Bogira, a leendő új családtagra, mennyire haragtartó?

Erdősné Onda Marica írásának következő részletét olvashatja az alábbiakban, a blogszerző szerkesztésében.

Február 13.

Végre mégis eljött az újabb találkozás, pedig sokszor úgy éreztem, hogy az idő olyan csigalassan halad, hogy talán ide sem ér soha. Ma reggel izgatottan ébredtem, mert jött az sms, hogy már a vonaton van András a kutyussal. Persze előtte várt még rám egy közlekedésóra Zsuzsával és a jó öreg fehér botommal.
Ha már elkezdtem tanulni a botozást, akkor ne hagyjuk félbe, ráadásul Bogit még mindig nem tudhatom a magaménak legalább még két napig. Mert András azt mondta, hogy talán már szombaton, február 15-én hozzám költözhet a kis feketeség.

Ki „kosarazik”?

Nagy erőfeszítéseket tettünk egy Zini fekvőhelyéhez hasonló fonott kosár beszerzésére. De valahogy semmi sem akart egyszerűen működni. A boltokban csak a plüss kutyakanapék kaphatók, amik nem nyerték el tetszésemet. Valóban szépek és puhák, de nem adnak vele egy bejárónőt, aki majd takarítja vedlési időszakokban. A piacon sem találtuk azt az Erdélyi férfit, akitől előzőleg vettük a kosarat. Végül is kaptunk egy kedves nénitől egy köteg vesszőt és férjem apukája kezdte megkötni Bogi kuckóját.

Trénertalálkozó

A kétféle közlekedés (kutyás és fehér botos) időpontjának egybeesése sem volt véletlen. A trénerek szerették volna megismerni egymás munkáját, hogy együttes erővel tudjanak segíteni nekem a legoptimálisabb, legbiztonságosabb közlekedés kialakításában. Mert mi tagadás, amennyire tartottam az önálló közlekedéstől fehér botommal, most már annyira megbízhatóan használtam. Viszont a fiatal kutyussal még nem volt tökéletes az együttműködésünk. Az üdvözlés után rögvest útnak indultunk a kutyák legnagyobb csalódására. Mindketten nagyon megörültek egymásnak, rég elfelejtették az előző alkalommal elszenvedett sérelmeket.

A tapasztalathiány nehézsége

Zsuzsát, a közlekedéstrénert nagyon elbűvölte a kutya ügyessége, és az együttes haladásunk könnyedsége, gyorsasága. Hamar ráérzett arra is, miben tud bennünket segíteni a jövőben. Bot nélkül nehéz megbecsülni az irányváltoztatások pontos helyét, amire nagy szüksége van egy kezdő négylábú vezetőnek. Nem mondhatom öt méterrel hamarabb, hogy jobbra, balra, vagy zebrához, mert a rutintalan kutyus fejében nagy kétséget ébresztek, hiszen nem találja közvetlen környezetében a lehetőséget a feladat végrehajtására. Idővel persze majd megtanulja, hogy amit kérek, nem rögtön teljesítendő, hanem ahogy a gps-ek mondják: a következő lehetőségnél… De most még Boginak azonnali végrehajtást jelent a parancsszó elhangzása, ezért sokszor értetlenül néz fel rám, ha az épület falánál kérem a befordulásra. Ennek ellenére sikeresnek tekinthető a mai napi munkánk. Van még mit tanulnunk külön külön és együtt is, meg össze kell csiszolódnunk, szokni egymás jelzéseit és a városi sajátosságokat is. Azért mára is jutott egy meglepetés, hiszen Bogi jelzett olyan aszfalthibát is amit előző kutyám szóra sem méltatott. A lábfejnyi lyuk a járda közepén nem veszélyes, de esős időben ha beleléptem kellemetlenséget okozott. A munka végén megkapták a kutyusok a jól megérdemelt szabadidőt.

A kutya könnyen felejt?

Jókedvű futással indult az udvari sport. Azonban Bogi ismét elmérte magát és egy erőteljes ugrással Zina hátán termett. Szegény Jégkirálynőm nyüszítve kért menedéket mögöttem a tolakodó vadállat elől. Nagyon lehangolt ez a megint csak hűvös távolságtartásba torkollott játék. Remélem, hogy előbb-utóbb kiismerik egymás érzékenységét, jellemét, s nagyobb tisztelettel és toleranciával élik majd közös napjaikat. Mindenesetre Zina részéről már fejlődésnek érzem, hogy nem akarta agresszióval jómodorra tanítani a kis vehemens újoncot, mint legutóbb.

Mégegy lehangoló hír

Bogi mégsem költözhet hozzánk már holnap után. Megértem András álláspontját, hiszen Övé a felelősség mindkettőnk biztonságáért. Ha még úgy érzi, hogy ráfér Bogira egy kis plusz foglalkozás, akkor ezt el kell fogadnunk, hiszen a mi érdekünket szolgálja. Most a március elsejei szombat lett kilátásba helyezve az összeköltözés tekintetében. A mai találkozás végén lekonyult fülekkel búcsúztunk egymástól Bogival. Neki a fáradságtól, nekem a reménytelenül hosszúnak tűnő várakozástól eresztett le a hangulatom…

Február 15.

Az elmult napban sikerült helyére tenni magamban a csalódottságomat. Inkább még két hét várakozás, mint két hét a baleseti sebészeten… Andrásnak igaza van: Nem szabad sajnálni a plusz időt, hiszen Bogi még olyan fiatal, másfél éves sincs. A biztonságos közlekedés pedig fontosabb minden érzelmi háttérnél. Elkeseredésem az is oldotta, hogy ma ismét találkoztunk, hogy a harmadik vizsgaútvonalat is gyakoroljuk. Ez a leghosszabb és számomra legritkábban látogatott útvonal, mégis ez volt a legsikeresebb gyakorlás.

Terepszemle, vagy játék, melyik a fontosabb?

Mielőtt dolgozni indultunk volna, hagytuk, hogy játszanak kicsit az ebek. Mindketten türelmetlenül várták, hogy szabadon eresszük őket pórázról. Kis futás után Bogi úgy gondolta, hogy ideje lenne megismerni minden fűcsomót az udvarban, így játék helyett a módszeres böngészést választotta. Zina többször is odaszaladt hozzá és betoppantással jelezte játékos kedvét. Ki tudja mit gondolhatott a kis feketeség, talán el akarta kerülni a vitás helyzetet, de az is lehet, hogy valóban sokkal fontosabb volt neki a terep megismerése, mint a játék, de most nem mutatott hajlandóságot a bolondozásra. Zina néma beletörődéssel konstatálta Bogi viselkedését.

Egy kis bökkenő

Amikor elvégezték szükségleteiket elindultunk gyakorolni. Az utca végén a balra parancsszó elhangzásakor Bogi jobbra fordult, szinte méltatlankodva, hogy biztos én tévedtem, hiszen eddig mindig arra mentünk. Határozott nem után, megismételtem a balra vezényszót, amire Bogi ügyesen reagált. Végül is ő csak a sofőr, én meg a főnök. Vidáman és nagyon ügyesen dolgozott az ismeretlen utcákon. Mondhatni, hibátlanul sikerült megtennünk atávot, leszámítva azt a kis diszharmóniát, hogy eltoltam balra a kutyust a labilis egyensúlyom miatt, ő pedig nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

Bogi nyomozásba kezd

Egyszer lement a fűre, hogy hátha ezt kérem tőle, de látva rosszallásom, hogy ismét a járdára irányítom, a továbbiakban igyekezett nagyobb erőfeszítéssel egyenesben tartani. A parkban megmutatott egy járda bal oldalán lévő padot, hogy esetleg arra gondolok-e, hogy oda szeretnék menni, ezért tolom le őt a járdáról. Sajnos ez a feladat, még a sokkal magasabb és súlyosabb Apacsnak is nehéz dió volt. De ahogy ő megtanulta, bízom benne, hogy ez a tanulékony, ügyes kis állat is rájon majd ennek a fogyatékosságomnak a helyes kezelésére.

 

Az eddig közreadott részek itt találhatók!


Küldhetek önnek értesítő levelet, ha Erdősné Onda Marica naplója kiadásra kerül?
Ha igen, kérem adja meg nevét és e-mail címét!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments