Valamitől mindig búcsúzunk

Veszítés a hétköznapokban
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

A napokban találtam egy gyönyörű költeményt, amint az ünnepekre készülve keresgéltem valamit, amit megoszthatnék a barátaimmal. Milyen érdekes, hogy a búcsúzás, az elengedés kapja a hangsúlyt és nem a halál. Szinte a mindennapokra bontja le a költő a tényt, valamitől mi mindig búcsúzunk. Hogyan lehet ezt úgy elfogadni, hogy még a reménység is megmaradjon? A vers után lesz két link, ahol a halállal és a veszítéssel kapcsolatos írásaimat lehet megnézni egy kupacban. Nekem az életben nagyon fontos az őszinteség, a dolgokkal való szembenézés és a reménység keresése, bármilyen jellegű veszítésről is legyen szó az életben. Édesanyám, vagy a látásom, saját, vagy mások
történetei. Most akkor jöjjön a vers és utána a bejegyzésgyűjtemények linkjei. Kívánom, hogy gyúljon reménység a kedves olvasó szívében úgy, mint ahogy sokan emlékeznek ma gyertyákkal. Költözzön fény és melegség a szívünkbe!

 

Reményik Sándor

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

 

 Korábbi bátorító bejegyzéseim a témában:HalálVeszítés
 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments