Ünnep, feszültség, megoldás

viharos ég, viharos tenger

Bejegyzés adatai

lelki béke érkezett egy különleges módon. Egy történet, amikor a konfliktushelyzet gyilkos ereje még sem öl meg senkit és semmit egy ünnepnapon.

Nézzük a szituációt!

Adott egy ünnepnap és adott egy probléma. Nincs kéznél a megfelelő öltözék, amit a gyerekre lehetne adni. Vendégségbe készültünk, indulás előtt hirtelen azt tapasztaltuk, hogy olyan ruhák vannak csak látóterünkben, ami itthon jó, de azért máshová nem adnánk rá a gyerekre.

  • Mi történt végül?
  • Egymásnak estünk?
  • Egyáltalán elmentünk a vendégségbe?
  • Mi lett az áhított ünnepi hangulattal?

Hogy fordulhat ez elő?!

Egyik lányunk (hat éves) imád öltözködni. Ó, ez nem baj. Igazi nő lesz belőle. Amikor itthon van, a legcsinosabb ruháit veszi fel. Ebből is látszik, hogy mennyire szeret minket. 🙂 Megtisztel szépségével, bájával, igyekezetével, ahogy ezt megpróbálja kiemelni. 🙂 A többszöri átöltözés technikája viszont még kiforratlan. Amit levesz, eldobja éppen ott, ahol érte az ihlet. Majd a másik ruháit is, ha már attól is meg akar válni.

Mit csinálok én?

Rendet, mert azt ugye kell. Az most más téma, hogy miért nem vele pakoltatom el mindig a dolgokat. Természetesen meg akarjuk őt tanítani, hogy „rendes legyen”, de ennek módszerét még tanulom, Szóval most arról beszélek, hogy mi történik akkor, amikor én pakolok el helyette. Itt egy ruha, ott egy ruha, persze mivel a földön van, úgy gondolom, hogy már koszos, ezért megy ki a szennyesbe. Pár nap alatt elfogy a szekrényből az összes olyan ruhadarab, amibe az utcára ki lehet menni.

S mi jön ez után?

Természetesen az az alkalom, amikor éppenséggel ki kell menni az utcára. Sőt. Nem csak hogy az utcára kell kimenni, hanem egyenesen érkezik egy ünnep. Egy esemény, amikor igazán csinosnak illene lenni, ha már vendégségbe megyünk. Itt jön a konfliktus forrása.:

Honnan szedjünk elő ruhákat?!

Már egy megoldást kitaláltam erre, karácsonyra és anyák napjára, amikor szó szerint ünneplőbe kell menni az óvodába, el van mentve az én polcomon egy garnitúra alkalomhoz illő holmi, hogy legalább akkor ne kelljen ilyeneken problémázni. S hogy miért nem mentjük el a többi ruhát? Azért, amiért a műszaki cikkeket sem dugtuk el a kicsi gyerek elől, hanem inkább megtanítottuk, hogy ahhoz ne nyúljon, ha nem akarjuk, mert olyan jellegű az eszköz. Balesetveszélyes dolognál volt azért olyan, hogy leszereltünk gombot, hogy ne tudják benyomni, de valljuk be, a ruhák elvileg nem okoznak maradandó sérülést. Maximum a keresésük közben a lelkünk válhat erős érzelmek lakóhelyévé, idegeink azok, amik aztán felmondhatják a szolgálatot.

Gyilkos önvádak

Fel is mondták természetesen. Jött a vádlás a gondolataimban.:

  • Már megint nem tudtam előre gondolkodni!
  • Már megint énmiattam alakult ki ez a helyzet!
  • Milyen hanyag vagyok, hogy hagyom azt, hogy éles helyzetben ne legyen kéznél megfelelő ruházat!
  • Miért nem tudok előre gondolkodni és nem az utolsó utáni pillanatban cselekedni?!

Teljesen jogosnak érezném ilyenkor, ha bárki bármit a fejemhez vágna, szinte már tartom is a nyakam, hogy “lefejezzen” valaki. Persze azért a védőállást is felépítem, mondogatom, hogy senki sem tökéletes és izgulok, hogy hátha szerencsém lesz és valahogy kimenekülök a helyzetből. Ilyenkor fohászkodni is szoktam. Soha nem a hétköznapok szürkeségében tűnik fel, ha valamire nem fordítok kellő figyelmet, hanem ilyen helyzetekben, amikor a szükség nagy úr. Vajon lesz akkora szerencsém, hogy mindennek ellenére találunk ruhát?

Fizikai siker

Innen-onnan, a még el nem pakolt tiszta ruhák között és a szekrényből is sikerült előhalászni egy csinos öltözékre valót a kislányunknak. Viszont a húsvéti hangulatnak lőttek. Nyögtem az önvád terhei alatt. Tudtam, hogy ez nem segít, mégis ezt csináltam. Van ebből kiút? Mi tudja kizökkenteni a családot egy ilyen hétköznapi konfliktusból? Persze jó tanács az van mindig a fejben, de ehelyett inkább leírom, hogy mi történt velünk.

Amikor felragyog a nap

Íme az élet megoldása, amit mi kaptunk ajándékba. Húsvétkor nem is lehetne más, mint egy  locsolóvers. Na jó, nem egy locsolóvers, hanem egy barát, aki szeretettel teli szívvel, nagy lelkesen bekopog, hogy meglocsolhassa a családunk nő tagjait. Saját maga írt verset hozzá és azt olyan szelíd hangon adta elő, hogy lehullottak a bilincsek a lelkemről, amit saját magamnak tettem oda. Teljesen átmelegítettek a hallottak. Egyszeriben megjelent valami érthetetlen és kimondhatatlan békesség, elszálltak a viharfelhők, s a látogatónk távoztával mi is örömmel indultunk a vendégségbe. Már azon is nevettünk, hogy egy óráig készülődtünk, mire mindhárom gyereket felöltöztettük és el tudtunk indulni.

vihar után, szivárvány, felhők, rét

Már máskor is volt ilyen tapasztalatom az életben, hogy egy viharos esemény közepébe becsöppen egy mit sem sejtő harmadik, aki tudtán kívül elűzi a felhőket. Ez valóban kegyelem, amiről szól nekem ez az ünnep. Örülök, hogy megtapasztalhattam ismét ezt a szerető, szelíd, irgalmas erőt, ami felülről érkezett közénk. Igazi ünnepünk lett!

Biztosan van valamilyen tapasztalata, gondolata, ami kapcsolódhat ehhez a történethez! Szeretettel várom a hozzászólásban a like gomb alatt!


Privát üzenet küldésekülső, új ablakban nyílikTémajavaslat küldésekülső, új ablakban nyílik
Kapcsolatfelvételúj ablakban nyílik

Kép a Ünnep, feszültség, megoldás cikkhez.