Ünnep, feszültség, megoldás

Amikor egy locsolkodásnak életmentő hatása van.
(hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Adott egy ünnepnap és adott egy probléma. Nincs kéznél a megfelelő ruha, amit a gyerekre lehetne adni. Vendégségbe készültünk, indulás előtt hirtelen azt tapasztaltuk, hogy olyan ruhák vannak csak látóterünkben, ami itthon jó, de azért máshová nem adnánk rá a gyerekre. Mi történt végül? Egymásnak estünk? Egyáltalán elmentük a vendégségbe? Mi lett az áhított ünnepi hangulattal? Egy történet, amikor a konfliktushelyzet gyilkos ereje még sem öl meg senkit és semmit egy ünnepnapon.

 

Igazi nő, de rendetlen

 

Középső lányunk imád öltözködni. Ó, ez nem baj. Igazi nő lesz belőle. Amikor itthon van, a legcsinosabb ruháit veszi fel. Ebből is látszik, hogy mennyire szeret minket.J Megtisztel szépségével, bájával, igyekezetével, ahogy ezt megpróbálja kiemelni.J A többszöri átöltözés technikája viszont még kiforratlan. Amit levesz, eldobja éppen ott, ahol érte az ichlet. Majd a másik ruháit is, ha már attól is meg akarválni. Mit csinálok én? Rendet, mert azt ugye kell. Az most más téma, hogy miért nem vele pakoltatom el mindig a dolgokat. Természetesen meg akarjuk őt tanítani, hogy „rendes legyen”, de ennek módszerét még tanulomJ Szóval most arról beszélek, hogy mi történik akkor, amikor én pakolok el helyette. Itt egy ruha, ott egy ruha, persze mivel a földön van, úgy gondolom, hogy már koszos, ezért megy ki a szennyesbe. Pár nap alatt elfogy a szekrényből az összes olyan ruhadarab, amibe az utcára ki lehet menni. S mi jön ilyenkor?

 

Helyzetben

 

Természetesen az alkalom, hogy ki kell menni az utcára. Sőt. Nem csak hogy az utcára kell kimenni, hanem egyenesen érkezik egy ünnep. Egy esemény, amikor igazán csinosnak illene lenni, ha már vendégségbe megyünk. Itt jön a konfliktus forrása. Honnan szedjünk elő ruhákat? Már egy megoldást kitaláltam erre, karácsonyra és anyák napjára, amikor szó szerint ünneplőbe kell menni az óvodába, el van mentve az én polcomon egy garnitúra alkalomhoz illő ruha, hogy legalább akkor ne kelljen ilyeneken problémázni. S hogy miért nem mentjük el a többi ruhát? Azért, amiért a műszaki cikkeket sem dugtuk el a kicsi gyerek elől, hanem inkább megtanítottuk, hogy ahhoz ne nyúljon, ha nem akarjuk, mert olyan jellegű az eszköz. Balesetveszélyes dolognál volt azért olyan, hogy leszereltünk gombot, hogy ne tudják benyomni, de valljuk be, a ruhák elvileg nem okoznak maradandó sérülést. Maximum a keresésük közben a lelkünk válhat erős érzelmek lakóhelyévé, idegeink azok, amik aztán felmondhatják a szolgálatot.

 

Gyilkos önvádak

 

Fel is mondták természetesen. Jött a vádlás a gondolataimban. Már megint nem tudtam előre gondolkodni. Már megint énmiattam alakult ki ez a helyzet. Nekem itt a határ, nem tudok már erre is odafigyelni – hisztiztem belül. Milyen hanyag vagyok, hogy hagyom azt, hogy éles helyzetben ne legyen kéznél megfelelő ruházat. Miért nem tudok előre gondolkodni és nem az utolsó utáni pillanatban cselekedni? Vajon lesz akkora szerencsém, hogy mindennek ellenére találunk ruhát? Most megint miattam lesz bosszús a másik felem, és teljesen jogosan. Soha nem a hétköznapok szürkeségében tűnik fel, ha valamire nem fordítok kellő figyelmet, hanem ilyen helyzetekben, amikor a szükség nagy úr. Teljesen jogosnak érezném ilyenkor, ha bárki bármit a fejemhez vágna, szinte már tartom is a nyakam, hogy lefejezzen valaki. Persze azért a védőállást is felépítem magamban, mondogatom, hogy senki sem tökéletes és izgulok, hogy hátha szerencsém lesz és valahogy kimenekít valaki ebből a helyzetből. Ilyenkor fohászkodni is szoktam. Aztán erősen fogatkozok magamban, hogy legközelebb nem hagyom, hogy ilyen megtörténhessen. Elkezdem kitalálni a legkülönfélébb praktikákat, hogy rászoktassam magam a gondosságra ezen a területen. Sajnos nem mosódnak ki olyan gyorsan a ruhák, mint ahogy összegyülnek. Egyszerűbb mindent behányni a szennyeskosárba, mint a férjemet megkérni, hogy nézze már meg, hogy koszos-e a ruha. Mert attól még, hogy a földön van pár percig, nem törvényszerű, hogy koszos legyen. Szerintem a ruhák felét meg lehetne így menteni a túlmosástólJ.

 

Fizikai siker

 

Innen-onnan, a még el nem pakolt tiszta ruhák között és a szekrényből is még sikerült előhalászni egy csinos öltözékrevalót a kislányunknak. Viszont a húsvéti hangulatnak lőttek. Nyögtem az önvád terhei alatt. A vádlás természetesen úgy zajlik, hogy a másikról azt gondolom, hogy ő biztos azt gondolja rólam, amit én is látok hibát magamban. Aztán elképzelem, hogy most ezért biztosan haragszik és egyet is értek vele. Igaza van, én is utálom magamat ezért. Tudjuk, hogy mit kéne másképp csinálni, tudjuk, hogy hülyeség önmagunkat vádolni, mert az nem segít rajtunk, mégis azt csináljuk. Van ebből kiút? Mi tudja kizökkenteni a családot egy ilyen hétköznapi konfliktusból? Persze jó tanács az van mindig a fejben, de ehelyett inkább leírom, hogy mi történt velünk.

 

Amikor felragyog a nap

 

Íme az élet megoldása, amit mi kaptunk ajándékba. Húsvétkor nem is lehetne más, mint egy  locsolóvers. Na jó, nem egy locsolóvers, hanem egy barát, aki szeretettel teli szívvel, nagy lelkesen bekopog, hogy meglocsolhassa a családunk nő tagjait. Saját maga írt verset hozzá és azt olyan szelíd hangon adta elő, hogy lehullottak a bilincsek a lelkemről, amit saját magamnak tettem oda. Teljesen átmelegítettek a hallottak. Egyszeriben megjelent valami érthetetlen és kimondhatatlan békesség, elszálltak a viharfelhők, s a látogatónk távoztával mi is örömmel indultunk a vendégségbe. Már azon is nevettünk, hogy egy órája készülődtünk, mire mindhárom gyereket felöltöztettük és el tudtunk indulni. Már máskor is volt ilyen tapasztalatom az életben, hogy egy viharos esemény közepébe becsöppen egy mit sem sejtő harmadik, aki tudtán kívül elűzi a felhőket. Ez valóban kegyelem, amiről szól nekem ez az ünnep. Örülök, hogy megtapasztalhattam ismét ezt a szerető, szelíd, irgalmas erőt, ami felülről érkezett közénk. Igazi ünnepünk lett!

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments