Tükröm, tükröm mondd meg nékem 2. rész

Értékelés, önértékelés, kamaszkor és önuralom
(hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Ha valaki érteni szeretné a kamaszok önértékelési problémáit, vagy kíváncsi, hogy az önuralom hogyan nevelhető, és növelhető valaki személyiségében, akkor bátran ajánlom ezt a blogbejegyzést. Folytattam a múlt héten elkezdett jegyzetet. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatóval külsőkészült riportsorozat az év elején. Ebből választottam ki egyet, melyet elkezdtem kijegyzetelni azok számára, akiknek nincs ideje meghallgatni a 45 perces hanganyagokat. Nekem nagyon hasznosak a riportban hallott információk, mert segítenek megérteni egykori önmagamat, a jelenlegi viselkedésem okait, és a gyerekeim neveléséhez is nagyon sok támpontot ismerhetek meg.

 

Kamaszkor és énkép

 

–         Melyik az az iskolás kor, amikorra nagyjából kialakul a gyerekek önértékelése?

–         Ez elég késői. Ugyanis majdnem kialakulna már a kisiskolás kor végére, és ott jön a serdülő kor, amikor felborul az egész. Akkor egy nagyon tipikus önértékelési válság jön elő. Így is hívjuk az első serdülőkori szakaszt, hogy ez egy ilyen énzavarodottság korszaka. Hát ezt tapasztaljuk eléggé. Ez az önértékelést is nagyban érinti. Ezt úgy is nevezzük, hogy van egy bizonyos énvakság. Kívül, belül. Nem látom jól, hogy ki vagyok, összekeveredtem benne stb. . Van egy nagyon erős kisebbrendűségi érzés 13, 14 éves korban.  Akkor úgy érzi a gyerek, hogy mindenki jobb nála, mindenki szebb nála. Ez akkor is megtörténik, ha egy, viszonylag jól kialakult önértékeléssel rendelkezik. Egy hullámvölgyet mindenki megél ebben a korban. De itt nagyon fontos az, hogy mégis a kisiskolás tapasztalataira hogyan tud építeni. És itt, újra, a serdülőkorban, talpra tud-e állni az önértékelése. Megint csak miből? A megfelelő tükrökből. Éppen ezért szokták mondani serdülők szüleinek, hogy a gyerekeik magukat nem látják komplettnek, még akkor sem, ha öntelten, nagy mellénnyel viselkednek, ami szintén arra bizonyíték, hogy belül kicsinek érzik magukat. A legtöbb, amit tehetünk, hogy mi komplettnek látjuk őket. Mi látjuk azt, hogy ez egy természetes folyamat, nyilván most összezavarodtál, de nincs semmi baj. Tehát én úgy is kezelem, mint akiből ki tudom nézni ezt.

 

„Anyám mindig azt mondta, ha katonának mész, tábornok lesz belőled. Ha szerzetesnek, egy napon te leszel a pápa. És én inkább festőnek álltam, és lám, Pikasszó lett belőlem.”

 

Tehát ez a bizalom, hogy te, figyelj csak, van benned olyan érték, hogyha te katonának állsz, te leszel a tábornok. Erre is szokták mondani, a bizalom magatartásunkra, hogy minden teknős, gazella az anyja szemében. És minden nagyobb teljesítmény mögött azt lehet látni, hogy van valaki, aki kinézte belőle. Aki bízott benne. Aki vissza tudta idézni azokat a felcsillanó kapaszkodókat számára, amelyekkel már lehetett valamit kezdeni. Emellett lehet csak megtenni azt, amit mi nagyon vastagon teszünk a rendszerünkben, hogy a folyamatos javítanivaló hibákat is megjegyezzük és helyretesszük. Nálunk ez nagyon erős, sőt túl erős a pedagógiában, hogy javítsuk ezeket a hibákat.

 

A ledicsérés

 

–         Lehet-e káros, ha a szülő túlértékeli a gyerekét?

–         Amikor észrevettük, hogy túl sok a negatív kritika a pedagógiában, akárcsak a családban, vagy a munkahelyeken, akkor egy darabig tényleg átestünk a ló tulsó oldalára. Van ennek is sokféle elmélete, hogy dicsérjünk, dicsérjünk. Ez nagyon káros lehet, mert ezért semmilyen erőfeszítést nem kell tenni, amikor olyanért dicsérünk, aminek nincs háttere. Ez egy elvtelen, egy nagyon negatív jellem kialakulását táplálja. Megpróbál úgy viselkedni, hogy kicsikarjon rögtön egy dicséretet, és a gyerekek nagyon könnyen rájönnek arra, hogy hogy kell cselekedni csak úgy falból, hogy egy tanárnál hogy legyen jó. Ez oda vezet, hogy elég, ha jó vagyok nála, és nem a tartalom lesz mögötte kiművelve. Tehát ez a helytelen, mindenért ömlengő viselkedés biztosan nem használ. Egy 11, 12, 13, 14 éves gyerek már érzi, ha egy dicséret felületes. Ezt ledicsérésnek is szoktuk hívni. Ez egy fájdalmas dolog, mert a gyerek érzi, hogy igazából nincs is mögötte a tartalom, csak úgy megdicsérték. A gyerek ezt érzékeli, de kezelni nem tudja. Egyrészt fáj, nagyon olcsónak tűnik, és lenézik őt. Növekszik a kisebbrendűségi érzése, és nem tud eligazodni, hogy akkor végülis mi a helyes.

 

Önkontroll

 

A helytelen önértékelésnek az önkontrollra is hatása van. Mit jelent ez? Amikor valaki sok negatív értékelést kap, és hamis dicséreteket, ez egy meghasonlást idéz elő. Magában érzi, hogy ő nem csak ennyi. Ezt érzi és ez egy dühöt vált ki. A fene egye meg, ezek nem is ismernek engem. Jó, akkor mutatok egy képet. Az a baj, hogy ezt falból teszi és nem őszintén. Lesznek ilyen álarcai, igen, ennek ezt mutatom, annak azt mutatom, és ha becsukom az ajtót, akkor egészen mást csinálok. Ez a nagy baj. Azt is mondja egy kutató, hogy a sértett énkép éppen ezért csalásra, hazudozásra, csúsztatásokra, elhallgatásokra vezet. Úgysem ismertek engem, úgysem tudok olyat csinálni, ami jó nektek, úgyhogy ez nagyon rossz irányú személyiségfejlődéshez vezet. De a helyes és megerősített énkép az önkontrollra és az önuralomra van nagyon jó hatással. Mit jelent ez? Azt, hogyha én belülről értékesnek, talpraesettnek, épnek érzem magam, akkor egy olyan helyzetben, amikor számomra egy kellemetlen konfliktus jön, mondjuk be kell vallani egy hibámat, vagy el kell ismerni, hogy a másik jobb volt, akkor is meg tudok állni.  

 

Kapcsolódó blogbejegyzés:

 

Tükröm, tükröm mondd meg nékem (1. rész)

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments