Hitelét veszti az, akinek ez hiányzik!

Bejegyzés adatai

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével – 12. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)új ablakban nyílik

Ahogy visszagondolok a gyerekkoromra és a tanulásra, akkor jut eszembe mindig, hogy képes voltam egy mondat felett is elábrándozni, és lassan tanultam. A gondolataim folyton cikáztak valamerre, úgy emlékszem most vissza a mai fejemmel, hogy az nehezen ment, hogy koncentráljak sokáig. Színpadon is megfigyeltem magamon, hogy néha sajnos teljesen máshová keveredtem gondolatban, mint ahol lennem kellett volna. Ezt nem díjjazza a közönség! Mi segít most nekem, hogy ebben fejlődjek?

Tartalom:

rétenfekvőnő

mikor a fellegekben járok

Problémám, hogy úgy érzem, nagyon könnyen esem ki a jelen valóságból. Vagy ha sikerül benne lennem, akkor nem tart sokáig. Persze azért fejlődöm ezen a területen is, de érzem a hiányosságaimat. Mivel a Para-ra Gospel Kórussal is, illetve szólóban is, vagy más formációkban is szoktam színpadon állni, és szeretnék hitelesen jelen lenni, nagy vágyam, hogy egyre jobban haladjak ezen a területen is!

Hitelesség? Ez most hogy jön ide?

„A tudatos jelenlét az alapfeltétele a közönség előtti hitelességemnek. Ez azt jelenti, hogy koncentrálok a jelen pillanatra. Illetve a cselekményre, amit éppen végzek.” (Kádek Heny)

Éppen ezért is örülök nagyon annak, hogy Heninél minden gyakorlatba be van építve egy olyan elem, ami a tudatos színpadi jelenlétre való készségünket is fejleszti.

  • Mi ez az apró elem?
  • Hogyan működik ez a Kádek-módszerben?

Az alábbi hangfelvételből kiderül.

A kézmozdulatok jelentősége

Az első pillanattól kezdve nagyon érdekesnek találtam azt, hogy a legegyszerűbb légzőgyakorlatoktól kezdve, a kezünknek is nagy szerepe volt. Ahogy Heny a hangfelvételen is mondja, ez egy kihelyezett pszichológiai technika. Ugye ő azt is kiemelte, hogy az számít, ahogy nézzük a kezünket és az is, hogy látjuk is azt a mozdulat közben. Az viszont nem hangzott el, hogy én, aki nem látok, ezt hogy oldom meg!

Lelki szemek?

Amikor belélegzünk, akkor, ha légzőgyakorlatról van szó, kezünket egyre jobban kitárjuk. Ezzel nem csupán a levegő beáramlásának egyenletességét gyakoroljuk többek között, de a kitárt karok lelkünknek is üzen. Megnyílásunkat és befogadókészségünket is segítjük ezzel. Én vízuális típusú embernek tartom magam. Korábban láttam is. Ahogyan mozdul a karom, azt egyúttal látom is magam előtt. Megjelenik egy kép. Az agy ugyanis alkot látványt akkor is, ha fény útján nem érkezik inger a szememből. Ez is egy nagy titok, hogy hogyan működik, de csodálatosan, az biztos! Úgyhogy a kézmozdulatok hatásából nekem sem kell kimaradnom.

Küldetés-kiküldés

Egyfajta küldetésnek élem meg azt, hogy énekelek. Nagyon érdekes volt nekem, hogy kézmozdulat is segítheti ezt- hiszen ha van küldetés, akkor szükség van a kiküldésre is – fogalmaztam meg magamnak. Hihetetlen volt számomra, amikor kiderült, hogy konkrétan a kiküldés gondolatához kapcsolódva is van gyakorlat! Heny azt mutatta meg az első órák valamelyikén, hogy milyen nagy különbség van két hang között, ha gondolunk a kiküldésre, és ha nem. A gondolatunk tartalma nagy befolyással van a hangzásra. Ehhez kézmozdulat is társul az ezzel kapcsolatos gyakorlatban.

Amikor működött!

Ami döbbenetes volt számomra, az hogy egy koncert alkalmával használtam ezt a mozdulatot, és éreztem egy – hogy is fogalmazzam – erőt, ahogy „kilendült” belőlem akkor az a hang. Lelki szemeim előtt az jelent meg, hogy egy kis „üzenet-hangbomba” lövelt ki belőlem és célbatalált. És ez a kezem, tudatosan irányított mozdulatára önkéntelenül jött, történt, mert úgy látszik valamennyire rögzült a testemben ez a folyamat. Persze még haladok az úton, de csodálatos élmény volt! Lehet, hogy lesz az olvasók között olyan, aki majd azt érzi, nagy a képzelőerőm. Én csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó érzés, amikor az ember úgymond kiküld egy gondolatot, érzést, és azt éli meg, hogy meg is érkezett oda, ahová kell.

napfényatenyérben

Mindig lenyűgöz, ahogyan együttműködni képes test és lélek!!!

Nagyon várom a véleményeket a like gomb alatt!

A sorozat korábbi részei:

1. Jól akarod csinálni? Ne!új ablakban nyílik2. A kádek módszer történeteúj ablakban nyílik3. Döbbenetes: sokan gondolkodnak úgy, hogy legyalázással lehet igazi eredményt elérni!új ablakban nyílik4. Énektechnika? Keresem az igazit! új ablakban nyílik5. „Példahang”új ablakban nyílik6. “A módszer akkor is felszabadít, ha nem akarod!”új ablakban nyílik7. “Ha nem társam a növendék, mit tudok neki adni?!”új ablakban nyílik8. A cél ízesíti az eszközt, avagy a belátható idő motiváló erejeúj ablakban nyílik9. “Ha én egyszer kinyitom a számat!”új ablakban nyílik10. Gátlásoldás, önismeret, Kádek Heny csoportos óráin – I. részúj ablakban nyílik11. Gátlásoldás, önismeret, Kádek Heny csoportos óráin – II. részúj ablakban nyílik

Privát üzenet küldésekülső, új ablakban nyílikFeliratkozás blogértesítőrekülső, új ablakban nyílikTémajavaslat küldésekülső, új ablakban nyílik

Kapcsolatfelvételúj ablakban nyílik

Kép a Hitelét veszti az, akinek ez hiányzik! cikkhez.