ünnep

böjt-Kenyér kereszt víz
Megmondom őszintén, semmi kedvem cuki nyuszikákkal a húsvétra hangolódni. De az igazság az, hogy korábban nem is szántam erre olyan nagy figyelmet, hogy hogyan is készüljek lelkiekben erre az ünnepre. Gondolatokat, verseket, dalt is szeretnék majd megmutatni ebben a bejegyzésben, ami által remélem, hogy a tartalmas időtöltésen túl ötleteket is adhatok az ünnepi készülődéshez.
égősor

Várom a fényt, a megoldást, a világosságot!

Az idén, lelki nehézségek miatt, nehezen indul az ünnepvárás, ráhangolódás. Ezért gondoltam arra, hogy írok arról, hogyan próbálok ilyen körülmények között készülni a karásonyra. Tartson velem!
egy gyertya lángja

Jelek után kutatva – ádventi gondolatok gyertyaláng mellett

(Somlainé Kiss Viktória)  Amikor azon gondolkodtam, hogy mit is írhatnék a „Jel” témában, elveszve éreztem magam. Én olyan vaksi szoktam lenni az utcán, hogy simán elmegyek az ismerőseim mellett, annyira el tudok merülni a gondolataimban. Az a típusú ember vagyok, akinek könnyű meglepetésbulit szervezni, mert nem veszem észre a „jeleket”. Éppen erről hogyan írjak? Aztán az egyik hajnalban belémhasított, hogy hiszen a jeleket nem is a szememmel láthatom, hanem azt a szívemmel veszem észre – és ilyenből rengeteget fel tudok sorolni! Ilyen szinte minden
Szilvike lányunk maszatos arccal

Egy óvodai ünnepség tapasztalatai röviden

Egy anyák napi ünnepség számomra sok esetben nem adta meg teljes mértékben azt az élményt, amit a szervezők szerettek volna átadni a szülőknek. Nem hibáztatok ezért senkit, célom, hogy bemutassak egy olyan példát, ami nem csupán nekem segített jobban átélni az anyaság örömét, hanem minden más anyukának is.
Kiemelt
napfelkeltés képem

Húsvét, reménység, újjászületés

Nemrég ajándékba készítettem egy képet. Régen, amikor még láttam, nagyon szerettem rajzolni, a kedvenc témám a naplemente volt. Ezért ezt próbáltam a legtöbbször megörökíteni, s még most is ott van a kép a fejemben, s az, hogy milyen színt hogyan használtam. Amikor már erősen gyengült a látásom, egyszer kipróbáltam, vajon meg lehet csinálni úgy is egy képet, hogy nem látom a végeredményét?
viharos ég, viharos tenger
lelki béke érkezett egy különleges módon. Egy történet, amikor a konfliktushelyzet gyilkos ereje még sem öl meg senkit és semmit egy ünnepnapon. Nézzük a szituációt! Adott egy ünnepnap és adott egy probléma. Nincs kéznél a megfelelő öltözék, amit a gyerekre lehetne adni. Vendégségbe készültünk, indulás előtt hirtelen azt tapasztaltuk, hogy olyan ruhák vannak csak látóterünkben, ami itthon jó, de azért máshová nem adnánk rá a gyerekre.
  • Mi történt végül?
  • Egymásnak estünk?
  • Egyáltalán elmentünk a vendégségbe?
  • Mi lett az áhított ünnepi hangulattal?
Titkár nevű cicánk négy újszülött kiscicájával. Cirmosak és egyiknek, másiknak van kis fehér mellénykéje.
Én sem gondoltam volna, hogy egy cicás történet kapcsán fogok elgondolkodni újra a húsvét üzenetén, az önfeláldozó szeretet kérdésén, a példamutatás jelentőségén. A bejegyzésben idézett írás segítségével, akár gyermekeinknek is szemléletesen tudunk beszélni ezekről a témákról. Bátoríthatja azokat is, akik nem szeretnek kilógni a sorból.