szülő-gyerek

ordító oroszlán
Dühkezelés, mi ugrik be elsőre? Történt a családban, egy számomra példaértékű eset. Ez éppen azt mutatta be nekem, amiről mostanában igyekszem sokat tanulni. Hogyan reagáljam le jól a gyerek dühét? Van valami köze ehhez az én érzelmi állapotomnak? Ez derül majd ki ebből a bejegyzésből. S egy újabb eszközzel lehetünk gazdagabb a békés hétköznapokat illetően!

Tartalom:

Amire én dühös vagyok
Dühkezelés a családban
Tekintélyelvű szemlélet?
Amire felhívták a figyelmünket
Mi is történt valójában anyával és fiával?
Ami nekem nagyon tanulságos volt az esetből

Egy kedves kérésnek teszek most eleget. Váczi Éva írta nekem:   „Nem tudom, hogy állsz idő dolgában, de volna kedved megírni történetedet a blogomra? Főleg arra kihegyezve, hogy miken mentél át (kiemelve a látásod elvesztését), s hogy mégsem lettél ennek ellenére reményvesztett. Valahogy azt kéne boncolgatni, szerinted ez miért lehetett, hogy nem borultál és borulsz ki, hanem életigenlő vagy?”    Akkor álljon itt egy fekete-fehér történet.   Az élet egyik oldala   Édesanyám vette észre, hogy lehet, hogy rossz a szemem. Még csak pár hónapos voltam, amikor kiderült, hogy bizony nem látok. Szürkehályog műtétre van szükség. Képzeljük el azt az anyát, aki
Mivel ma kedd van, ezért jöjjön egy portré. Tehetség plussz ember és a kapcsolata az őt körülvevő közöségekkel. Egy ember, akit közelről kevesen ismernek, mert a kedvese sokkal feltűnőbb „látvány”. Gyömrőn él, van 3 gyermeke, egy vak felesége. Őt szeretném bemutatni közelebbről.   Létezik egy személy, akit nem a média fedezett fel, mégis egy csillag. Egy fénylő, ragyogó ékesség az égbolton sokak örömére. Amikor először találkoztunk, akkor az első pozitív benyomásom az
Ma beküldtek nekem egy érdekes cikket. Ez arról szól, hogy pár nagy cég hogyan viselkedett, amikor egy lány a vakvezető kutyájával be akart menni az üzletbe. Kétféle hozzáállásról is olvashatunk. Mindenkinek ajánlanám, mert nagyon tanulságos a történet. Vajon miért gondolja úgy egy cég, hogy egyszerűbb nem felvállalni a felelősséget, hanem magyarázkodni üdvösebb? Én sosem csinálok ilyet? Mi lehet az oka és ebből van egyáltalán kiút?   Első gyerekkori élményem az ebben a témában, hogy kikölcsönöztem a könyvtárból egy könyvet. Aztán az valahogy elszakadt és nagyon elkezdtem félni. Ismertem a könyvtáros nénit, szigorú volt, féltem a haragjától, hogy majd kiabálni fog. El is
Szétszórt gyufák
Fegyelem fegyelmezés nélkül? Micsoda? Most akkor legyen káosz? Semmiképp. Egy olyan esetről szeretnék mesélni, amikor sikerült jó irányba terelni indulataimat. Kiabálás helyett vidám együttlétté változott egy idegtépő helyzet.

Tartalom:

Kiborult az egész zacskó, régen én is kiborultam ilyenkor
Kerestem a módot, hogy ne kelljen kiabálnom
Hogyan valósult meg a fegyelem fegyelmezés nélkül?
Radikális változás a hétköznapokban
A cél nem a hétköznapok túlélése!

Csillogó szemek, kiegyenesedett hát, erős kar, mosoly és egy kis könny. Tettrekészség és pár pillanat után kézzel fogható apaélmény megannyi kisgyermeknek. Akár minden nap meg lehetne ilyet élni, vagy csak egy rendkívül felemelő előadás után? Biztosan sok körülményt fel tudnánk sorolni, ami miatt nem tud valósággá válni ez a hétköznapokban rendszeresen, de ha valaki mégis bátorítani szeretné élete párját a gyermeknevelésben való kihagyhatatlan szerepére, akkor az alábbi dolgokkal bátran megteheti! Bizonyára mindannyian valamennyire tisztában vagyunk, hogy milyen jelentős is az apák szerepe, de minden képzeletünket felülmúlta az, amiket hallottunk a hétvégén Pécsi Rita
anyai szeretet látszik a nőn, ahogy a kezében tartja kisbabáját
Anyai szeretet, erre vágyott. Nem hittem volna, hogy a két kicsi lányunk veszekedése csak egy teszt! A szeretet tesztje. Azért gondoltam leírni az alábbi esetet, mert hátha másnál is működhet az, amit én tapasztaltam meg itthon a civakodó gyerekeinknél.

Tartalom:

Egy tipikus anyai küzdelem
Az anyai szeretet tesztje konkrétan
Súgott az "anyai ösztön", az anyai szeretet
Anyai szeretet és tudatosság?
A szeretet észlelése, és kifejezése vakon
Milyen jó, amikor sikerül működtetni az anyai ösztöneinket, de szeretek tanulni is a gyerekekről!

Meleg nyári este volt. 5 éves kislányommal feküdtem a sátorban, amit az udvaron vertünk fel, hogy tudjunk aludni a hőség ellenére is. Csak ketten voltunk, mert ő hamarabb álmos lett és megbeszéltük, hogy alszunk. Feküdtünk egymás mellett, én fogtam a kezét, mert így szeret elaludni. Megsimogattam hosszú hajacskáját, adtam a fejére egy puszit, aztán vártam, hogy elaludjon. Olyan érdekes, ezt már megfigyeltem, hogy amikor kettesben vagyok bármelyik gyerekemmel, akkor hirtelen előjönnek olyan témák, amire nem is számítanék. Bensőséges és mély beszélgetéseket kezdeményeznek ők maguk.   Valaki mondta, hogy állítólag ez az a kor, amikor a gyerekek

A Minap egy esetről hallottam. Van egy fiatal vak pár, akiknél nemrég született egy kisbaba. Az egy hetes pici gyermekkel elindultak segítség nélkül babakocsival a császáros anyuka varratszedésére. Nem volt aki elkísérje őket, vagy úgy gondolták, hogy ez menni fog? Ez bátorság volt részükről, vagy vakmerőség?