szerep

sokféleszínűvirágbólcsokor
Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban

Ez a bejegyzés bátorításul fog szólni azoknak, akik olykor elveszettnek, vagy jelentéktelennek élik meg saját szerepüket egy kórusban. Illetve akik erőt és lendületet szeretnének meríteni az üzenet átadásához.

Hogyan sikerülhet az érzelmek átadása?
Mivel kell tisztában lennünk önmagunkról egy kórusban?

Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Több hónapja már annak, hogy írtam bejegyzést arról, hogy hogyan is haladunk a Para-ra Gospel Kórusban a próbán. Az újonnan érkező látogatók kedvéért elmondom, hogy ez egy sérült emberekből álló közösség, melynek szakmai vezetője Bolyki Balázs. Őt a közönség a Bolyki Brothersből ismerheti még, vagy találkozhatott vele a Bolyki Soul&Gospel Kórus, vagy annak junior tagozatának koncertjén. Mindkettő kórust ő vezeti. A saját maga által kifejlesztett módszere alapján tanít bennünket énekelni, miközben sok esetben az élet más területeire is alkalmazható, értékes gondolatokat is kapunk. Ha tőle idézek, arra mindig utalni fogok, de annyiban változni fognak az
Egy gondolat az új év előtt (hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)   Dan Crawford mondta el “Visszaemlékezései”-ben, hogy Közép-Afrikában nagyon nehéz volt az utazás, mert az ösvényt benőtte a sűrű, magas fű, és a harmat is teljesen vizessé tette. A négerek szokása az volt, hogy a gyermekeket küldték előre. Ők voltak az “emberi seprűk,” ahogy nevezték őket. Ők kockáztatták először az életüket, hogy
Fehér bot napja avagy mit is kezdjünk a vak emberekkel? (csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)   Egy látó ember fogalmazta meg gondolatait, melyek különleges látásmódról árulkodnak. Mit nyerhet/nyert már a világ azzal, hogy vak emberek is léteznek a társadalomban? Október 15.-e az a nap, amikor kitűntetett figyelemmel fordul a
Egy vers a megalkuvásról   Ma van a fehér bot nemzetközi világnapja. Ilyenkor a vak emberekről szólnak cikkek, riportok a médiában. Tavaly egy összefogásnak lehettünk szemtanui, mikoris 10 blogszerző közölt bejegyzést saját témájában, a látássérült emberek helyzetének szempontjából. Ma egy költeménnyel készültem. A vers írója sorstársam sok szempontból. Ő is egy édesanya, tréner, szeret írni és látássérült. Nagyon megérintett ez a vers, amikor a minap elolvashattam. Vajon mindannyiunkban ennyire ficánkol az igazi önmagunk? Ismerjük? S ha ismerjük valamennyire, megmutatjuk másoknak? Ha nem miért? Félünk mások ítéleteitől?
Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)   A váratlanul érkező és ismeretlen helyzetek feszültté tesznek. A tehetetlenség dühében kimerülve érkeztem a próbára. Hogy lehet így énekelni teljes erőbedobással?   A közönséget nem érdekli   Balázs egyik korábban elhangzott gondolata jutott eszembe a tegnapi próba kapcsán. A közönséget nem érdekli, hogy éppen milyenek a körülményeink. Lehet, hogy az adott pillanatban úgy érezzük, hogy vihartépte ág vagyunk. De a közönség soraiban olyan emberek ülnek, akik azért vannak ott, mert tőlünk várják az erőt, gyógyulást,
Az énekpróbák élményei Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Éles? Fájdalmas? Tanulságos? Netán egymás fejéhez vágtunk valami törékenyet? Mi a csudáért ez lett a címe ennek a bejegyzésnek? Valahogy most ez az a szó, amivel meg tudtam ragadni az egész próbán megtapasztalt dolgokat. Máris sorraveszek mindent! Elsőként egy szerencsétlen mosogatás élményével kezdem. Egy vékony falú pohár
Egy kis humor az alkalmazottak világából (péntek: munka/tanulás – tematikus nap)   Nemrég olvastam egy kis agyzsibbasztó írást Vida Ági facebook oldalán. Valljuk be, láttunk már ilyetJ!J Akinek nem inge, ne vegye magára!   Alkalmazottak gondolatai a munkáról 1. Ne kívánd főnököd halálát, segíts neki, hogy önmaga kívánja azt. 2. Ha munkatársad dolgozni kezd, az nem ok arra, hogy te is hasonlóan cselekedj.
Marjorie Chappel: Sérült emberek boldogsága Áldott, aki türelmesen Meghallgatja nehézkes szavunkat, Mert így rájövünk, hogy Ha kitartóak vagyunk, Meg tudjuk értetni magunkat. Áldott, aki nem szégyell Nyilvánosan mutatkozni velünk, És nem törődik a ránk bámuló Idegenekkel,
Aktuális problémám és a rájuk érkező válasz egy elmélkedésen keresztül (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)   Aki olvasta a keddi Never Give Up gospel kórus próbájának élményeit, az már tudja, hogy bizony önmagam felvállalása még egy olyan terület, ahol bátorságra van szükségem. Legalább már tudom, hogy miért imádkozzakJ! Ráadásul színpadon kell ezt majd megtennem, de az élet minden területére is igaz ez. Ezen a héten nagy dolgok lettek rám bízva, és azon is elmélkedtem, hogy hogyan is kezdjem el a munkámat. Tele vagyok energiával és úgy érzem, hogy nagyon nehéz a helyes irányban tartanom a haladást. Mintha