Somlainé Kiss Viktória

Zenés és irodalmi összeállítás húsvétra
(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Kedves Olvasó!

    Dzsida Jenő,
    Weöres Sándor,
    Túrmezei Erzsébet,

csak pár név, akiknek alkotásaiból is választottam ajándékokat.

9 évvel ezelőtt készítettünk a barátokkal közösen egy összeállítást húsvét alkalmából. Versek, dalok, elmélkedések hangoztak el. Élőben is előadtuk, de készítettünk belőle hangfelvételt is. Ebből az anyagból szeretnék most pár gondolatot átadni, továbbadni, plusz egy most született írást Somlainé Kiss Viktória tollából. Minden napra jut egy kis ajándék húsvét hétfőig,

FOGADJA SOK SZERETETTEL!Tovább olvasom

Jelek után kutatva – ádventi gondolatok gyertyaláng mellett
(Somlainé Kiss Viktória) 

Amikor azon gondolkodtam, hogy mit is írhatnék a „Jel” témában, elveszve éreztem magam. Én olyan vaksi szoktam lenni az utcán, hogy simán elmegyek az ismerőseim mellett, annyira el tudok merülni a gondolataimban.

Az a típusú ember vagyok, akinek könnyű meglepetésbulit szervezni, mert nem veszem észre a „jeleket”.

Éppen erről hogyan írjak? Aztán az egyik hajnalban belémhasított, hogy hiszen a jeleket nem is a szememmel láthatom, hanem azt a szívemmel veszem észre – és ilyenből rengeteget fel tudok sorolni! Ilyen szinte mindenTovább olvasom