remény

Részlet Schlingloff Sándor, reménységgel kapcsolatos gondolataiból
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

Ebből a bejegyzésből kiderül, milyen tények segítettek nekem abban, hogy könnyebben feldolgozzam látásom elvesztését. Lehet, hogy valakinek az lesz a véleménye, hogy ez önáltatás, amiről írok, de érdemes végiggondolni, amiről az előadó beszélt. Schlingloff Sándor előadásait azért szeretem hallgatni, mert úgy érzem, hogy őszinte, nem fél a rázós kérdésektől és tényektől. Kimondja a gondolatait úgy, ahogyan azok felmerülnek benne. Nem szépít soha, mégis erőt lehet belőlük meríteni. A “nehézségek tagadása nélkül” c. mondatrészt az ő gondolatai ihlették, mert én is ezzel a szemlélettel és gyakorlattal szeretnék élni. Néven nevezni, és nyíltan beszélni akadályokról, azután szembenézni velük, és megoldást keresni. Tagadni soha!!! Alább az egyik előadásának részlete:

Ami nem bátorít

Ha már valaki nagyon nem bírja a boldogtalanságot, az nem válasz neki, hogy ez mennyire jót tesz majd a jellemfejlődésének, és hogy majd a jövő az szép lesz.

A teáscsésze
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

Sokszor értetlenül állunk egy-egy tragikus életesemény után, üveges szemekkel bámulva magunk elé:
– Miért történhetett ez meg velem? Elég már ebből a sok nyomorúságból!

Bizonyára mindannyian ismerünk olyan embereket, akik hősiesen hordozzák szenvedéseiket.
Mi lehet a titkuk?
Talán az a hit és reménység, amit az alábbi rövid történet ábrázol.

Bátorítás, hogy merjünk beszélni problémáinkról, és a megoldásokról is, amik segítettek
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

 

Van olyan ember a környezetében, aki már feladta  az életéhez fűződő reményeit? Érezte már úgy, hogyha hinne önnek az illető, akkor nem csak hogy „túlélője” lehetne az életnek, hanem győztes képviselője is? Mennyire össze tud szorulni a szívem, amikor valakit úgy látok szenvedni, hogy azt gondolom, ennek nem kellene így lennie. Találtam erre a helyzetre egy nagyon jó szemléltető történetet.